Tottenham-ikon ül le a Ferencváros kispadjára

Robbie Keane-t hétfő délután hivatalosan is bejelentette a magyar bajnok.

December 31-én derült ki, hogy a City Group kivásárolja szerződéséből a Ferencváros vezetőedzőjét, Pascal Jansent, az angol-holland szakember pedig a New York City trénere lesz. Az elmúlt napokban több, Európa-szerte ismert szakembert is összeboronáltak az FTC-vel, még Jürgen Klopp korábbi segítőjének, Pepijn Lijndersnek is felröppent a neve, de ezek nem voltak többek szimpla pletykáknál.

Hétfőn viszont a csakfoci.hu saját forrásaira hivatkozva arról számolt be, hogy a zöld-fehérek már meg is egyeztek Jansen utódjával, az egykori kiváló ír csatár, Robbie Keane-nel, aki legkésőbb holnap Budapestre repül, és könnyen elképzelhető, hogy még aznap hivatalossá is válik kinevezése. Nem kellett sokat várni, a szakember már ma megérkezett, a Fradi pedig délután be is jelentette szerződtetését.

Robbie Keane a Maccabi Tel Aviv vezetőedzőjeként

A 44 éves Keane 146 mérkőzéssel és 68 góllal kétszeresen is csúcstartója hazája válogatottjának, ugyanakkor szintén ismert lehet még a Premier League-ben eltöltött éveiről – a Tottenham színeiben 238 összecsapáson 91 alkalommal köszönt be, valamint többek között játszott a Liverpoolban is, a Vörösök mezében 19 meccsen ötször volt eredményes.

Edzőként volt az ír válogatott, a Leeds United és a Middlesbrough asszisztense is, illetve irányította az izraeli Maccabi Tel Avivot, amellyel bajnok lett és nyolcaddöntőig menetelt a Konferencialigában, azonban egy szezont követően, múlt nyáron távozott.