Izgalmas vegyescsapat-viadallal indul a teniszszezon: rajtol a United Cup

Bő egy hónapnyi szusszanást követően ismét indul az újabb menet: az immár harmadik alkalommal kiírt United Cup eseményeivel magyar idő szerint péntek hajnalban megkezdődik a teniszezők 2025-ös szezonja – hivatalosan tehát már 2024. december 27-én. A férfi-női vegyescsapatok részvételével megrendezésre kerülő ausztráliai viadal izgalmas csatákat ígér. A mérkőzéseket a Network4 platformjain lehet élőben nyomon követni.

2022 augusztusában izgalmas bejelentést tett az Ausztrál Tenisz Szövetség: közleményük értelmében az addig kifejezetten férficsapatok számára megrendezett ATP Cup-ot egy vegyes, vagyis férfi és női versenyzőket felvonultató válogatott viadal váltotta fel.

A United Cup első kiadására 2022 utolsó napjaiban, 2023 első hetében került sor, akkor még három városban: Brisbane-ben, Perthben és Sydney-ben.

Egy évvel ezelőtt már csak utóbbi két város maradt helyszínként, és a magyar idő szerint péntek hajnalban kezdődő 3. United Cup-nak is a nyugat-ausztráliai, illetve az új-dél-walesi főváros ad otthont.

Az első kiíráshoz képest tehát akadtak kisebb változások, finomhangolások, de a lényeg azért ugyanaz: 18 válogatott kvalifikálhatta magát, melyek hármas csoportokban küzdenek a továbbjutásért. Három triónak lesz Perth, háromnak pedig Sydney a házigazdája, és a 6 csoportgyőztes mellett a két város legjobb második helyezettjei csatlakoznak még a negyeddöntő mezőnyéhez.

A csapatok addig körmérkőzéses rendszerben küzdenek meg egymással, mégpedig úgy, hogy egy férfi, egy női, majd egy vegyes párosmeccs után alakul ki a végeredmény.

A résztvevők közül öt együttes az ATP-ranglistás, öt a WTA-pozíciók, nyolc pedig ezek kombinációja alapján nyerhette el a jogot az indulásra.  Lássuk a csoportbeosztást:

PERTH

A-CSOPORT: Egyesült Államok, Kanada, Horvátország

B-CSOPORT: Lengyelország, Csehország, Norvégia

C-CSOPORT: Görögország, Kazahsztán, Spanyolország

SYDNEY

D-CSOPORT: Olaszország, Franciaország, Svájc

E-CSOPORT: Kína, Németország, Brazília

F-CSOPORT: Nagy-Britannia, Ausztrália, Argentína

Ha a játékosok szempontjából vizsgáljuk meg a felhozatalt, elégedetten csettinthetünk. Láthatjuk majd többek között Alexander Zverevet, Taylor Fritzet, Casper Ruudöt, Alex De Minaurt, illetve a hölgyek közül Iga Świąteket, Coco Gauffot, Jasmine Paolinit vagy Jelena Ribakinát.

(Photo by Paul Kane/Getty Images)

Amellett, hogy az összecsapásoknak külön pikantériát ad, hogy a nemzeti színekért küzdhetnek a résztvevők – a népek egyfajta olvasztótégelyének tartott Ausztráliában így várhatóan több szurkolótábor is fergeteges hangulatot teremt majd –, ez az esemény már kőkeményen beleszámít a 2025-ös Tourba is, vagyis értékes ranglistapontokat lehet gyűjteni a kenguruk földjén: egy-egy teniszező maximálisan 500 egységgel gazdagodhat.

Természetesen a megnyerhető summa sem elhanyagolható: az összdíjazás 10 millió amerikai dollár.

Ami a két helyszínt illeti: Perthben a 15.500 fő befogadására alkalmas RAC Arenában bonyolítják le a találkozókat. Itt rendezték anno a néhai Hopman-kupa mérkőzéseit, valamint a United Cup igazi elődjének számító ATP Cup 2020-as eseményeit. Emellett otthona a Perth Wildcats kosárlabda- és a West Coast Fever netballcsapatának is.

Sydney-ben a Ken Rosewall Arenában drukkolhat majd a publikum, ez telt ház esetén 10.500 nézőt jelent. Itt nemcsak két népszerű netballegyüttes (arrafelé rendkívül népszerű sportágról van szó), a Giants Netball és a New South Wales Swifts játssza a hazai mérkőzéseit, de ez a létesítmény 2022-ig a már megszűnt Sydney International rangos teniszversenynek is otthont adott.

A United Cup utolsó két napján, vagyis az elődöntők és a döntő találkozóin már kizárólag a Ken Rosewall Arena lesz a házigazda.

Teniszrajongók figyelem tehát: rajt péntek hajnalban, magyar idő szerint hajnali 3 órakor, a NET4+ jóvoltából nálunk is élőben figyelhetik a szezonnyitó összecsapást.