„Még mindig nem tudok pitét rendelni anélkül, hogy a felszolgáló ne mosolyogjon rám, vagy ne menjen vissza a konyhába azzal, hogy úristen, a pités srác most rendelt egy szelet almás pitét!” Nem akarok hazudni, kicsit sem lep meg, hogy a mai napig is az Amerikai pités szerepével azonosítják Jason Biggs-et, pedig pont 25 év telt el azóta, hogy a tinivígjáték első részét bemutatták a mozik. Ennek egyik oka nyilván a film tagadhatatlan sikerében és a mai napig töretlen népszerűségében keresendő, de azért amellett sem érdemes elmenni szó nélkül, hogy a most 46 éves színész látszólag azóta is majdnem csak a Jim Levensteinhez hasonló bátortalan, szerencsétlen, tétova karakterek bőrében tűnik fel. Dehát mi másra is számítanánk tőle, amikor olyan filmekkel szoktatta magához a közönséget, mint a Lúzer (2000), a Pasik és csajok (2000), a Nő a baj (2001), a Csak az a szex (2003), a Randi az oltárnál (2006), a Csajos buli (2016), a Csak a testeden át! (2008) vagy A spanom csaja (2006)? (Utóbbit egyéként szombat este 8 óra 5 perckor tekintheti meg nálunk a TV4-en).
Ezek alapján simán mondhatnánk, hogy ha valaki, hát Jason Biggs bizony tipikusan az a színész, akit fogtak, majd bebetonoztak egyetlen karakterbe, a félénk fiúéba, amiből várhatóan 90 évesen megy majd nyugdíjba. Pedig igazság szerint sokkal többet tud nyújtani ennél, sőt, valójában egy rakás komolyabb szerepet elvállalt már, játszott drámákban (A Prozac népe, Az alany, Who We Are Now), háborús feketekomédiában (Az ismeretlen katona), kalandfilmben (Kutyahideg), rövidfilmekben (The Third Rule), reklámokban, sorozatokban (Narancs az új fekete) és szinkronizálni is szokott (például 44 részen át ő volt Leonardo hangja a Tini nidzsa teknőcökben). Ráadásul a színházi szerepek sem állnak távol tőle, ami lássuk be, egészen más kvalitásokat igényel, mint a filmezés. És ami talán még önt is meglepi: óvodás kora óta színészkedik.
„Nagyon szerencsés vagyok, hogy a karrieremben különböző műfajok és médiumok között mozoghattam, és olyan emberekkel dolgozhattam, akiktől sokat tanultam. Ideális esetben minden munka egy fontos következő lépés a karrieremben, ami remélhetőleg a jövőre nézve is így marad” – nyilatkozta a színész pár évvel ezelőtt egy interjúban, amelyben azt is hangsúlyozta, hogy mindig azokat a lehetőségeket keresi, amelyek szórakoztatják, ugyanakkor kihívások elé állítják őt.
Jason Matthew Biggs néven, 1978. május 12-én látta meg a napvilágot a New Jersey állambeli Pompton Plains-ben, származását tekintve angol és főként olasz vérvonal keveredik benne. Hasbrouck Heights-ban nőtt fel szüleivel és két lánytestvérével (Heatherről annyit lehet tudni, hogy 53 éves adóspecialista, Chiaráról meg, hogy 1980-ban született). Biggs szülei, dacára annak, hogy semmi közük a film világához (anyja, Angela Zocco nővérként dolgozik, apja, Gary Biggs pedig egy szállítmányozási cég vezetője) mindig is támogatták fiuk filmes törekvéseit. Persze ehhez nem ártott közel lenni a tűzhöz: „ha nem ott nőttem volna fel, ahol, könnyen lehet, hogy sosem kerültem volna a szórakoztatóiparba. Mindössze nyolc mérföldre laktunk a Times Square-től” – emlékezett vissza a színész, majd felidézte, milyen sokszor tették próbára a türelmüket a Lincoln-alagútnál a csúcsforgalomban, amikor iskola után meghallgatásra vitték őt a szülei. „Ha messzebb laktunk volna, elképzelhetetlen lett volna, hogy castingokra és dolgozni járjak a városba”.
A színész már egész kicsi korában több országos reklámban is feltűnt, majd 1991-ben, 13 évesen szerepet kapott a Drexell’s Class című szituációs komédiában, amelyet egy év után elkaszáltak. Biggs továbblépett, majd 14 évesen debütált a Broadway színpadán Judd Hirsch és Tony Shalhoub oldalán a Conversations With My Father című darabban, állítólag ez volt az ugródeszka, amely hozzásegítette, hogy 16 évesen megkapja az 1956-tól 2010-ig forgott, összesen 13339 részt megélt (egyet még igazán leforgathattak volna) As the World Turns című sorozatban a lázadó Pete Wendall szerepét. Két évadban játszott 1994 és 1995 között, alakításáért Daytime Emmy-díjra jelölték a legjobb fiatalabb színész drámasorozat kategóriában.
„A nem főműsoridős televíziózás kihívásai sokat adtak a későbbi munkáimhoz. Ennek a formátumnak az üteme ugyanis rendkívül gyors, ezért nagyon oda kell figyelned arra, hogy gyorsan és hatékonyan memorizáld az összes sorodat. Nincs sok idő próbára. Viszont ezzel meg is tanulsz koncentrálni, és elég gyorsan gondolkodni” – emlékezett vissza erre az időszakra.
Biggs öt évesen kezdett színészkedni. 11 éves nővére egy tánccsoportba járt akkoriban, és több csoporttársával is azon dolgozott, hogy ügynököt találjanak maguknak, aki segíthet elindítani filmes karrierjüket. Biggs szülei támogatták a lányukat, mondván, kiváló hobbi ez, ráadásul pénz is jár vele, amit a gyerekek főiskolai tanulmányaira fordíthatnak. „Amikor öt éves voltam, a nővérem akkori menedzsere felhívta anyukámat, és megkérdezte, hogy szeretnék-e meghallgatásra menni. Elmentem, és azóta sem hagytam abba. […] De sosem erőltettek rám semmit. Mindig hagyták, hogy én döntsek. Nagyon büszkék voltak a gyerekkori eredményeimre, ahogy manapság is azok”.
Miközben dolgozott, Biggs azért próbálta élni a hétköznapi gyerekek életét, és ahhoz képest, mennyire elfoglalt volt, egész jól ment neki: kisligás baseballt játszott, birkózott és Pop Warner focizott (a Pop Warner az egyik legnagyobb és legelismertebb ifjúsági futballszervezet Amerikában, amelyet Pop Warner Little Scholars néven is ismernek. A program különböző korosztályoknak és súlycsoportoknak tart edzéseket és szervez versenyeket, célja, hogy a gyerekek biztonságos és strukturált környezetben tanulják meg az amerikai futball alapjait.) „Mindenhova biciklivel mentem, nyáron a medencénkben úszkáltam, télen pedig havat lapátoltam a szomszédoknak. Egy évig balettoztam is – nagyon jól nézek ki tütüben”. Mivel a Teterboro és Newark repülőterek közvetlen közelében éltek, Biggs rengeteg időt töltött repülőgépek megfigyelésével és beazonosításával. „Valójában felnőttként is megszállottja maradtam a repülésnek.”
Miközben forgatott, a Hasbrouck Heights-i középiskolába járt, ahol érték azért atrocitások olykor. „Csúfoltak. Vicces, hogy pont azért bántottak, amit most csinálok – a színészkedésért. Ha láttak egy Nickelodeon-reklámban, másnap az iskolában már mindenki tudott róla. A gyerekek odajöttek, hogy szia, tévés fiú! Ugrattak, de legalább sosem vertek meg.”
A középiskola 1996-os elvégzése után rövid ideig a New York-i Egyetemre, majd a New Jersey-i Montclair State Egyetemre járt, de otthagyta, hogy ismét a színészetre koncentrálhasson. 1997-ben a rövid életű Camp Stories című televíziós sorozatban szerepelt, majd három évet kellett várnia, hogy visszafordíthatatlanul berobbanjon a filmszakmába. 1999-ben jött az áttörés, az Amerikai pite. A nyomi Jim Levensteinként kellőképp megbotránkoztatta, ugyanakkor fel is hívta magára a szakma figyelmét, és egyre több lehetőséget kapott, amelyekkel élni is tudott (kivéve eggyel: 2004-ben először őt kérték fel Ted Mosby szerepére az Így jártam anyátokkal című sorozatban, de nem vállalta el, mert nem volt biztos benne, hogy szeretne sorozatokban játszani. Élete legnagyobb tévedésének értékeli, hogy lemondott erről a lehetőségről).
Lássuk be, ugyanazt a karaktert játszani egy sikeres filmben és három sikeres folytatásban kockázatos vállalkozás annak, aki sokféle szerepet szeretne eljátszani még az életben. „Mindig próbálom megváltoztatni az emberek rólam alkotott képét, különösen, mivel ez a kép nagyon erősen kapcsolódik egy bizonyos szerephez. Tudom, hogy sokkal összetettebb és sokoldalúbb ember vagyok, mint amit a szerepeimben meg tudtam mutatni, ezért természetesen vágyom arra, hogy ezt bebizonyítsam. De igazából a nagyobb cél az, hogy izgalmas maradjon számomra, és továbbra is kihívásokat jelentsen, ha a komfortzónámon kívül dolgozom. Végsősoron hálás vagyok minden lehetőségért, hogy dolgozhatok. Ez egy nagyon kiszámíthatatlan ipar, olyan, amelyben nehéz sikert elérni, megtartani meg még nehezebb.”
Annak ellenére, hogy a szerep után egy ideig viszonylag korlátozottak lettek a lehetőségei, és csak hasonló tematikájú filmekre kapott ajánlatokat, elismeri, hogy a karrierjének szüksége volt erre az ugrásra, és jó szívvel gondol a filmre a mai napig is. „Nyilvánvalóan nehéz objektívan beszélni valamiről, ami ennyire közel áll hozzám, és ami ilyen szerves része az életemnek. De az emberek reakciói és a film rajongótáborának folyamatosan változó közönsége alapján úgy hiszem, hogy hosszú távon is megmarad a népszerűsége. Várom, hogy sok jövőbeni generáció is megtanulja az élet alapvető dolgait ezen keresztül.”
Magánéletét tekintve Jason Biggs nem az a kitárulkozós fajta: annyit tudni, hogy 2004 decemberétől 2007 februárjáig Lindsay Zirrel járt, akivel két kutyát neveltek. Aztán szakítottak, majd Biggs összejött A spanom csaja című filmjében megismert Jenny Mollennel, akit egy pár fülbevalóval jegyzett el 2008 januárjában, majd két hónappal később, április 23-án a FedEx parkolójában feleségül vette. Interjúiban mindig szeretettel beszél róla, a csuklójára tetováltatta a nevét, egyszer pedig meztelenül pózolt egy fotón, amelyet a Twitteren tett közzé, hogy népszerűsítse felesége I Like You Just The Way I Am című könyvét. Két fiuk született, Sid 2014. február 15-én, Lazlo 2017. október 2-án.
Arról, hogy mire számít a jövőben, így nyilatkozik: „Közhelyesen hangzik, de mindent szeretnék kipróbálni, kivéve azokat a dolgokat, amelyeket biztosan tudok, hogy soha nem fogok tudni megcsinálni. Mint például az éneklés. Szóval senki se számítson arra, hogy a Guys and Dolls Broadway-musicalben fogok szerepelni. Ha mégis, senki se menjen el megnézni. Pénzkidobás lenne. Jó tisztában lenni a korlátainkkal, azt hiszem.”
Plusz érdekesség a színésszel kapcsolatban: egyszer megtámadta egy varacskosdisznó Ugandában.
