Jennifer Beals neve szinte egybeforrt a Flashdance című filmmel, amit lehetne szomorú tényként is kezelni, mint az egyszámos előadók munkásságát, de fölösleges, a színésznőt ugyanis ez nem különösebben zavarja, forgat továbbra is – az1983-as premier óta összesen 89 filmben szerepelt, ötben pedig produceri teendőket is ellátott. Nézzük is, melyek a legjelentősebb munkái, amelyek adott esetben még jobb értékelést is kaptak, mint annak idején a Flashdance.
A színésznő pontosan két évvel az ikonikussá vált táncos film után, 1985-ben vállalta el Eva szerepét a Frankenstein menyasszonya című filmben, akit a professzor a tökéletes nő megalkotásának céljával hoz létre. Eva kezdetben semmit nem tud a világról, ám szép lassan felfedezi saját erejét és identitását, amely azzal a kellemetlenséggel is együtt jár, hogy megkérdőjelezi: valóban a doktor mellett van-e a helye, vagy akár kezdhetne is új életet egyedül, de mindenképpen nélküle. Noha a film nem lett különösebb kritikai siker, Bealst ráadásul Arany Málnára jelölték az alakításáért, ez azonban ne zavarja össze, hiszen itt még csak 21 éves volt gyakorlat, és kiforrott színészi tapasztalat nélkül. A filmet viszont már csak emiatt az útkeresés miatt is érdemes megnézni, vagy azért, mert a férfi főszerepben Stinget láthatjuk, ami azért nem gyakran szokott előfordulni.
A filmkészítők hálistennek a fenti sikertelenség ellenére is láttak valamit a színésznőben, úgyhogy további lehetőségeket kapott, amikkel tudott is élni. Játszott például az 1988-as, mára kultikus státuszba emelkedett A vámpír csókjában, amelyben Peter Loew irodalmi ügynököt (Nicolas Cage) harapdálja meg vámpírként, ezzel pedig rászabadítja a káoszt a mentálisan amúgy sem túl stabil férfira. Négy évvel később feltűnt a Levesben című független vígjátékban, amelyben egy Adolfo nevű, kisiklott filmrendező (Steve Buscemi) barátnőjét alakította. Aztán jött a Kék ördög című neo-noir bűnügyi thriller 1995-ben, amelyben Denzel Washington mellett tűnt fel: ő játszotta a titokzatos Daphne Monet-t, akinek nyoma veszik (feltehetően Los Angeles fekete negyedében bujkál), és a színész karakterének, a munkanélküli veterán Easy Rawlingsnak kell megtalálnia. Amíg ezen dolgozik, addig viszont szépen belekeveredik egy gyilkossággal vegyített politikai botrányba, ami egy amúgy is jelentős társadalmi feszültségekkel terhelt korszakban (1948-ban járunk) nem tűnik épp egészséges élethelyzetnek. A filmben nyújtott alakításáért Jennifer Beals-t Image-díjra jelölték, ami egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a kezdeti döcögés ellenére végül sikerült megtalálnia a helyét a szakmában. Ja, és ezt még meg is nézheti nálunk csütörtökön, 22:55-kor a FILM4-en.
Az ugyanebben az évben készült Négy szoba című antológiafilm négy, különálló jelenetének mindegyike egy szállodában játszódik (az egyikben Madonna is szerepel), a történet pedig egy Ted nevű londiner (Tim Roth) körül forog, aki egy kaotikus és különös éjszaka során különféle furcsa helyzetekbe keveredik. Az egyik ilyen furcsa helyzettel akkor szembesül, amikor a 404-es szobába belépve (ez a film The Wrong Man című szegmense, amelyet Alexandre Rockwell rendezett) meglát egy székhez kötözött nőt (Angelát, őt játssza Beals), aki segítségért rimánkodik hozzá. A helyzet aztán akkor válik igazán szokatlanná (ha ettől még nem lett volna az), amikor kiszabadítja a nőt, majd megjelenik egy férfi, aki fegyvert szegez Tedre, és azt állítja, hogy ő Angela férje, aki viszont tagadja ezt. A színésznő karaktere fontos szerepet játszik abban, hogy a jelenet egyszerre legyen abszurd, komikus és feszültséggel teli, lévén, maguk a nézők sem igazán tudják, mi történik valójában, ahogy azt sem, hogy ki hazudik, és kinek kellene hinniük.
A Paul A. Kaufman rendezésében, 2007-ben készült A nevem Sarah című tévéfilmben Beals egy negyvenes éveiben járó nőt alakít, akinek ugyan látszólag mindene megvan, mégis meg van győződve arról, hogy megrekedt az élete, elveszettnek és boldogtalannak érzi magát – ugyanakkor fogalma sincs, miként változtathatna ezen. És hát mit tesz ilyenkor az ember? Nem, nem inni kezd, hanem elmegy az anonim alkoholisták klubjába, ahol azt hazudja, hogy inni kezdett. Sarah ugyanis absztinens, ugyanakkor társaságra és új ingerekre vágyik, amit valamiért ebben a közegben próbál megtalálni. Nem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, hogy sikerül, az viszont már nehezebben megy, hogy bevallja: „Helló, Sarah vagyok, és antialkoholista”.
A 2004-ben indult L. című sorozatban játszott karaktere az egyik legjelentősebb szerep Jennifer Beals karrierjében. A sorozat egy csapat Los Angeles-i leszbikus nő életét követi nyomon szerelemre, barátságra, karrierre, rokoni viszonyokra és a családalapítás nehézségeire helyezve a fókuszt. Közülük az egyik nő, Bette Porter (őt játssza Beals) egy sikeres művészeti galéria igazgatója, aki ambiciózus, magabiztos és szenvedélyes nő benyomását kelti, belül azonban épp olyan sérülékeny és frusztrációkkal küzdő ember, mint bárki más. A sorozat kulturális jelentőségű alkotássá vált, mivel egy addig viszonylag ismeretlen társadalmi réteget mutatott be, ráadásul kifejezetten őszintén és szókimondóan, ami abban az időben azért nem volt éppen jellemző Hollywood-ban.
Végezetül hadd ajánljuk a 2010-es Éli könyve című filmet, amelyben a Kék ördöghöz hasonlóan ugyancsak Denzel Washingtonnal játszott együtt a színésznő. Ez egy poszt-apokaliptikus akciófilm, amely egy olyan jövőben játszódik, ahol a világ romokban hever, aztán jön egy titokzatos férfi, Éli (Washington), aki nyugatra tart egy szent könyvvel a hóna alatt, amely a világ újraépítésének záloga lehet. A vak Claudia, Beals karaktere, egy brutális diktátor (Gary Oldman) partnere, mélyen legbelül azonban együtt érez Éli küldetésével, és segít is neki véghezvinni azt.
