Az Isten haragja című filmben Fenton Meiks, akit az isteni Matthew játszik, feljelenti az FBI-nál testvérét, aki szerinte nem más, mint a magát Isten Kezének nevező sorozatgyilkos. Amikor még mindketten gyermekek voltak, látomásai hatására egyre kiszámíthatatlanabb apjuk elhatározta, hogy megszabadítja a démonoktól a világot, amelyek hétköznapi embereket szálltak meg. Ezzel a vidám tartalommal indít a fent említett film, melyet csütörtökön 21:50-től nézhet meg a FILM4-en.
És erről eszünkbe jutott, hogy a pszichés és mentális problémákkal élőknek gyakran van vitájuk Istennel, a démonokkal vagy épp a Sátánnal. A vallásos vagy spirituális téveszmék nagyon gyakoriak körükben, sokan éreznek démoni megszállottságot vagy isteni küldetéstudatot. Felmerül a kérdés, hogy miért pont ilyen jellegű téveszmék uralkodnak el az embereken, még olyan esetben is, amikor az érintett egyébként nem vallásos?
Ezek a történetek és szimbólumok mélyen be vannak ágyazva a kultúránkba, még akkor is, ha valaki személyesen nem gyakorolja a vallást. A narratívák ismerősek lehetnek gyerekkorunkból, az irodalomból vagy más művészetből, esetleg éppen a médiából. Amikor az elme megpróbál megmagyarázni egy nehezen érthető vagy traumatikus élményt, könnyebben nyúlhat ezekhez a már létező keretekhez. A vallás abban segít, hogy eligazodjunk a jó és a rossz, az élet és a halál kérdéskörében.
Egy krízishelyzetben vagy pszichotikus állapotban az elme hajlamos lehet ezeket a már ismert fogalmakat használni a saját tapasztalatainak értelmezésére – még akkor is, ha azok zavarosak. Ha ez nem lenne elég magyarázat, a dopamin nevű neurotranszmitter túlzott aktivitása összefüggésbe hozható a skizofrénia tüneteivel, mint például a hallucinációk és téveszmék. Ez a neurokémiai egyensúlyhiány hozzájárulhat ahhoz, hogy a betegek valóságérzékelése torzuljon, és vallási élményeket éljenek át.
Ráadásul egyes betegek úgy érezhetik, hogy szenvedésük isteni büntetés következménye, vagy hogy különleges küldetésük van. Ezek a hiedelmek segíthetnek értelmet adni az átélt élményeknek. A kezelés nem egyszerű, általában gyógyszereket és pszichoterápiát kombinálnak a pszichiáterek. A helyzetet nehezíti, hogy a betegek gyakran nem együttműködőek, ami egyértelműen szabotálja a terápia sikerét. Ha pedig pszichózisba kerülnek, akkor az elméjük hiába próbálja meg értelmezni a bizarr gondolatokat és az intenzív érzelmeket, és használja ehhez sorvezetőül a vallási témákat – az így felfedezni vélt magyarázatok köszönő viszonyban sem lesznek a valósággal, hiába tűnnek logikusnak, és a félrement asszociációk teret engednek akár a démonokról szőtt fantáziáknak is.
