Edzőm volt az ifiválogatottban, később három évig a Fradi elsőcsapatánál is, éppen hetven éve szolgálja a klubot, napi szinten tartom vele a kapcsolatot, hiszen bejár a Népligetbe, a klub központjába. Rákosi Gyuláról, az FTC legendás futballistájáról és későbbi tréneréről van szó, aki ma tölti 85. születésnapját. Ebből az alkalomból kiállítás nyílt a Fradi Múzeumban, továbbá könyv jelent meg az életéről, pályafutásáról, a Ferencvárosban eltöltött hét évtizedről, amit természetesen elérzékenyülve fogadott az ünnepelt. Az alábbiakban néhány Rákosi Gyulával közös és személyes élményemet osztom meg Önökkel.
Sosem feledem, az ifiválogatottban mindenkitől megkérdezte, hogy milyen poszton játszik, és amikor én kerültem sorra, azt feleltem: középpályás. Olyan nincs – vágta rá a mester, majd hozzátette: fedezet, esetleg összekötő vagy, a középpályás egy modern kifejezés, nem több. Már akkor nagyon szigorú volt, ezt később a nyolcvanas évek második felében, a Fradi első csapatánál is megtapasztaltuk – igaz, ha nyertünk, mindig megenyhült, és elengedte a büntetéseket. Utóbbiakból azért akadt néhány, például akkor is, amikor két játékostársammal, Pintér Attilával és Fischer Palival a Népligetben a hosszú távú futásnál jócskán levágtunk a távból, arra azonban nem számítottunk, hogy a nagyszerű kondiban lévő mester is a csapattal fut, majd a Könyves Kálmán körút sarkán egyszer csak elénk toppan. Így mindhárman megbuktunk, mire Fischer Pali a meglepetéstől ledöbbenve ennyit tudott szólni: maga meg mit keres itt, Gyula bácsi? Jellemző: ezen még Rákosi Gyula is jót nevetett.
Rákosi Gyula egyébként még ifista edzőmnél, Albert Flóriánnál is korábban, 1972-ben kezdett el edzősködni a Fradi utánpótlásánál. A hetvenes évek elején történt az ominózus eset, amikor öt ifjúsági játékos – köztük nagyon tehetségesek – a tréner akkoriban kuriózumnak számító FIAT 500-as autóját beemelte két fa közé úgy, hogy azzal nem lehetett kiállni. Nagy nehezen mégis sikerült, a mutatvány közben a csibész ifisták folyamatosan nevettek, amire a mester csak annyit mondott: holnap én nevetek. Másnap aztán a Zombori úti sporttelepen háromórás edzést vezényelt a csapatnak Rákosi, a gyakorlás előtt a nyomaték kedvéért halkan megjegyezte, ma labdát nem kell hozni. A tréning végére szó szerint összeestek a fáradtságtól a srácok, amit aztán az elkövetők – élen az éceszgéber kapussal – kaptak a társaktól, azt természetesen nem tették zsebre.
Gyula bácsinak a hatvanas-hetvenes évek nagy Fradijában Albert Flórián volt a legjobb barátja, az edzőtáborok, túrák és nemzetközi tornák során többnyire egy szobában készültek, imádták zrikálni egymást. A páratlan rúgótechnikájú és rengeteget futó balösszekötő általában igyekezett több mozgásra és gyakorlásra invitálni a Császárt. A Népligetben, közös szobájukban fel is idézett nekem egy ilyen esetet:
– Amikor Uruguayban túráztunk, a megszokott programnak megfelelően ebéd után a fővárosban, Montevideóban könnyű séta, majd csendes pihenő következett. Én persze ilyenkor is nyomtam a fekvőtámaszokat a szobában, amit a Császár rezzenéstelen arccal nyugtázott, a kezét a feje mögött összekulcsolva feküdt az ágyon, s higgadtan nézte, ahogy erősítek. Nem álltam meg, szóltam neki, gyere Flóri, csináld te is, biztosan a hasznodra válik. Mire a Császár röviden csak ezt felelte: „Te csak erősíts Kicsi, én majd megoldom ésszel”
A közelmúltban aztán sokan a rettenetes időket idéző, ám esetében a szeretetet kifejező, Éljen Rákosi! – kiáltással ölelték meg klubhűség mintaképét a Groupama Arénában, ahol a Ferencváros egy róla szóló időszaki kiállítással és fotókkal gazdagon illusztrált, közel háromszáz oldalas, keményfedeles könyvvel köszöntötte a 85 éves legendát. Rákosi Gyula szemében már akkor megjelent néhány könnycsepp, amikor Kubatov Gábor, az FTC elnöke magas morális mércéről beszélt, aminek az ünnepelt mindenkor kifogástalanul megfelelt. Az egykori remek futballista, majd edző feledhetetlen beszédben köszönte meg a klubnak a megbecsülést, majd így fejezte be mondandóját: Hajrá, Fradi! Isten óvja Magyarországot!
Rákosi Gyula szavait vastaps fogadta, a kiállítás megnyílt, a könyvét már aznap rengeteg embernek dedikálta, ráadásul délután még a Baráti Kör összejövetelén is részt vett, majd a nap végén szokásos őszinte stílusában ezt mondta: „Jobban elfáradtam, mint mikor a Flóri helyett futottam”
Jó egészséget kívánunk, Isten éltesse az ünnepeltet!
