Jodie Foster és a „meleg csönd”

„Meleg csönd”. Ezen a néven híresült el az a sokatmondó pillanat, amikor a 17 éves Jodie Foster némi gondolkodás és kínos mosoly után diplomatikusan kitért egy újságíró kérdése elől, amely azt firtatta, milyen pasik jönnek be a színésznőnek leginkább. Foster ekkor határozta el, hogy a magánéletét, köszöni szépen, ettől a pillanattól fogva inkább megtartja magának. 

Márpedig az 1990-es évek egyik legégetőbb, mindenkit foglalkoztató kérdése volt (pláne ezek után), hogy Jodie Foster meleg-e vagy sem. A színésznő sokáig nem sietett tisztázni a kérdést, a tolakodó újságírókat továbbra is visszafogottan leszerelte, és több mint 30 évig hagyott mindenkit kétségek közt vergődni. Pedig nem lehetett könnyű: nagyon fiatalon kellett megtanulnia eligazodni egy alattomos iparágban, ahol mindenkit csak az érdekel, hogy kivel, mikor, hol, és mit csinálsz. Ez nyilván nem egy komfortos helyzet, ő mégis ügyesen lavírozott benne: amíg a világ spekulált (1991-ben „rejtőzködő leszbikusnak” nevezték), ő a legnagyobb titokban is ugyanúgy élte az életét, mint bárki más: dolgozott, szerelmes lett, idővel gyerekei is születtek. 1998-ban első fia, Charles, majd három évvel később Christopher. A színésznő a gyerekek apjának kilétét is megtartotta magának. 

Fiaival, Christopherrel és Charlesszal, amikor csillagot kapott a Hollywood-i Hírességek Sétányán (Fotó: Michael Buckner/Variety/Penske Media via Getty Images)

Közel 35 évig élt így, aztán 2013-ban a Golden Globe-díjátadón Cecil B. DeMille-életműdíjjal tüntették ki, és akkor valami kattant benne: ha ő, egy két Oscar-díjas, elismert színésznő nem vállalhatja önmagát, akkor mégis ki? Szóval kiállt a színpadra, átvette a díjat, és egyetlen mondattal rövidre zárta közel 40 év találgatásait: „Remélem, senki nem lesz csalódott, hogy nem készültem nagy coming outtal ma estére, mert ezt már körülbelül ezer éve, úgy a kőkorszakban megtettem” – mondta, és rávilágított, mennyire kimerítette a sajtó állandó tolakodása, akik az ő magánéletéből szerettek volna valóságshow-t csinálni, így eltökélt szándékkal, hogy megváltoztassa a játékszabályokat, nem aprózta el, és mindent kitálalt: „Mivel már úgyis bevallós kedvemben vagyok, talán ideje kimondanom valamit, amit eddig sosem tudtam igazán nyilvánosan megosztani.”

Ekkor elmondta, hogy jelenleg egyedülálló, de 1993-tól 2008-ig Cydney Bernard producerrel élt együtt, akivel két fiuk született. Legjobb barátjaként és hős szülőtársaként hivatkozott rá, és hálát adott a családjukért. A teremben ott voltak a fiai is, akiket nem lepett meg, amit anyjuk mondott, viszont többen elsírták magukat Foster bátorságán.

És most, hogy már lehet, nézzük meg, kik is voltak Jodie Foster nagy szerelmei. Kezdjük a sort az említett Cydney Bernard filmproducerrel, akivel 1993-ban, a Sommersby című film forgatása alatt ismerkedtek meg, majd kezdtek randevúzni egymással.

Noha a nagy coming out látszólag csak a 2013-as Golden Globe-on történt meg, Foster már korábban, 2007-ben is utalt rá, hogy együtt vannak. A Hollywood Reporter „Nők a szórakoztatóiparban” című rendezvényén mondott beszédében „az én gyönyörű Cydney-mként” emlegette, aki „minden nehézségben és boldogságban mellettem áll”. 2008-ban szakítottak, de jó viszonyban maradtak, gyerekeiket továbbra is közösen nevelték. 

Cynthia Mort amerikai producer-írónővel 2007-ban dolgoztak együtt A másik én című filmen, majd egy évvel később rövid időre össze is jöttek. A kapcsolatuk nem tartott sokáig (bár egyes források két évről számolnak be), és elég bizalmasan is kezelték, szóval nem sokat lehet tudni róluk. Állítólag „személyes ellentétek” okozták szakításukat. 

Cynthia Mort 2007-ben (ekkoriban ismerkedtek meg)

Abban az évben, amikor Jodie Foster hivatalosan is coming outolt, és vallotta be, hogy szingli, a szerelem is rátalált: Alexandra Hedisonnal jött össze, aki annak idején színésznek készült (a ’90-es években tévésorozatokban szerepelt), de végül a fotózásban találta meg önmagát. Hedison saját jogon is elismert személyiség, sikeres karriert futott be a lakberendezés terén, fotóit múzeumok, galériák és magángyűjtemények állították és állítják ki világszerte. 2000 és 2004 Ellen DeGeneres-szel járt, de az elmúlt 11 évet Jodie Foster oldalán töltötte. 2014-ben házasodtak össze, és ugyan szeretik viszonylag diszkréten kezelni a kapcsolatukat, sok kedves pillanatot mutattak már az életükből, például 2021-ben a Cannes-i Filmfesztiválon jelentek meg kézenfogva, csókolózva. Másik emlékezetes alkalom, amikor Foster a covid-járvány idején kapott Golden Globe-díjat a The Mauritanian című filmjéért, amelyet online, felesége társaságában vett át, akiről csupa szépet mondott, majd meg is puszilgatta őt. 

Jodie Fostert az évek során pletykaszinten rengeteg emberrel összehozták, ami minden bizonnyal annak tudható be, hogy sosem beszélt a magánéletéről. Így számos olyan cikk kering a neten, amelyek szerint járt Russell Crowe-val, a Top Gun színésznőjével, Kelly McGillisszel Rob Lowe-val vagy éppen a Flashdance főszereplőnőjével, Jennifer Bealsszel. Mivel azonban ezeket a kapcsolatokat valójában soha, egyik fél sem erősítette meg, jobb erős feltételes módban emlegetni őket.  (A színésznőt legközelebb ma este 8 órától, A szemtanú nyomában című filmben láthatja, a FILM4-re kapcsolva.)