Joe Jonas négy év és két gyerek után válóperes ügyvédet fogadott

Mindössze négy év házasság után úgy tűnik, elválik Joe Jonas és Sophie Turner. Médiaértesülések szerint hónapok óta komoly problémák léptek fel a két színész kapcsolatában, ennek a végére tett pontot Jonas azzal, hogy válóperes ügyvédhez fordult – írja a People. A TMZ fotóval bizonyítja, hogy Jonas már nem hordja a jeggyűrűjét, ami komoly bajokra utalhat. Mint ahogy az is, hogy Miamiban található villájukat – amelyet csak egy évvel ezelőtt vettek – már el is adták. Az elmúlt hónapokban állítólag Jonas foglalkozott a pár két gyermekével, annak ellenére, hogy a zenekara épp turnézott.

Ha hirtelen nem ugrana be, Joe Jonas tinisztárból lett zenész és színész, Sophie Turnert pedig főleg a Trónok harca című sorozatból lehet ismerni.

Itt még minden rendben volt. Fotó: Getty Images

A pár 2016-ban találkozott, 2017-ben megvolt az eljegyzés is, majd 2019-ben sor került a házasságkötésre. Kettőre is: májusban Las Vegasban, júniusban pedig Franciaországban. 2020-ban és 2022-ben születettek meg a gyerekek, Willa és húga, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, sőt, a szülők annyira őrzik a személyes adataikat, hogy sem képet sem videót nem tettek közzé róluk nyilvánosan.

A 34 éves énekes és színész a Jonas Brothers együttesben szerzett ismertséget, de nem jött neki rosszul a Hannah Montana film illetve a Rocktábor sem. Jelenleg a DNCE nevű bandában énekel. Most még felesége, a mindössze 27 éves Sophie Turner alakította Sansa Starkot a  Trónok harcában, de játszotta Jean Grey-t az X-Men: Apokalipszisben, majd szerepet kapott az X-Men: Sötét Főnixben is. Utolsó filmje a 2022-ben bemutatott Az utolsó lépcsőfok, ahol Colin Firth-szel játszik együtt.