Johnny Depp újra Budapesten van

A színész, akinek nevét mostanában ritkábban a filmjei, mint exfeleségével, Amber Hearddel való pereskedése kapcsán kapták fel, 2023-ban visszatérő vendég Budapesten. Most a Gerlóczy Kávéházban bukkant fel, és úgy látszik, nagyobb szerencséje volt, mint áprilisban, amikor az Arquitecto Pitpit tapasbár nem tudta fogadni, ugyanis egy esküvő miatt egyszerűen nem volt hely a tapasozóban. Így viszont kiderült, hogy ott járt, mert az étterem alapvetően sosem készít fotót az ott étkező hírességekről – ami nagyon dicséretes gesztus. A Gerlóczy kávéház ugyan készített fotót a hozzájuk látogató hírességről, ám a Facebookon megosztott tartalmukat cikkünk megjelenése után, de vélhetően ezzel nem összefüggésben – törölték.

A legjobb tipp, ami miatt Budapesten látták – és vélhetően fogják látni Deppet az az, hogy ősztől indul a Amadeo Modigliani párizsi életét feldolgozó Modi című film forgatása, amelyben a színész nem csak játszik, hanem rendezi is. Mellette várható Al Pacino is hazánkba, aki egy műgyűjtőt alakít. Budapest ismét Párizzsá avanzsál, mint már annyiszor, Depp pedig rendezővé, bár ő mindössze második alkalommal.

A filmről egyelőre annyit tudni, hogy 1916-ban játszódik a francia fővárosban, Modigliani pedig épp lelépne onnan, ám ezt a barátai nem hagyják. A festő rövid életművében kitüntetett szerep jut Párizsnak, ahol 1906-tól haláláig élt. A festőt a filmben Riccardo Scamarcio olasz színész alakítja majd.

De térjünk vissza az áprilishoz, hisz vélhetően ekkor forgatták a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál (KVIFF) reklámfilmjét, melyben a forgatás helyszínéül a Gellért Szálló szolgált, és egy interjúhelyzetben faggatja az izgatott riporter a színészt arról, hogyan éli meg, hogy nem díjazták még a munkáját.

Júliusban újra Magyarországon járt, mert az volt a terv, hogy 18-án zenekarával, a Hollywood Vampiresszel (melyben Alice Cooper is zenél) a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel, ám mindössze egy órával a kezdés előtt lefújták a bulit. A szervezők nem indokolták meg, miért maradt el a koncert, a sajtóban megjelent információk szerint egy bokasérülés miatt nem tudott színpadra állni. Az első információk szerint a koncertnek a szervezők igyekeztek új időpontot találni, ám később kiderült, végleg elmarad a Hollywood Vampires fellépése.