Feltűnik még a bajnoki címre hajtó Atalanta, illetve a friss Szuperkupa-győztes AC Milan is – 15 órától késő estig négy mérkőzést közvetítünk a Serie A szombati játéknapjáról, élőben az ARENA4-en, a MATCH4-en és a NET4+-on.
1907-ben rendezték meg először a Derby della Molét, ma pedig, 118 évvel később már a két klub történetének 253. összecsapására készül a Torino és a Juventus. Az örök mérleg – nem meglepő módon utóbbi felé, a rekordbajnok irányába billen, amely 112 győzelemmel áll 67 döntetlen és 73 vereség mellett – természetesen egy ideig még nem kell attól tartania a Juve drukkereinek, hogy felbillennének az arányok.
A Zebrák a legutóbbi 21 egymás elleni mérkőzésükön nem szenvedtek vereséget, vagyis 2015 áprilisa óta veretlenek a Bikákkal szemben. Novemberben az Olimpicóban két fiatal támadó, Kenan Yildiz és Timothy Weah találataival nyertek 2–0-ra, és bár múlt áprilisban volt egy gól nélküli döntetlenjük is, azelőtt 27 meccsen át mindig összehoztak legalább egy gólt.
A továbbra is felsőházas, jelenleg kilencedik helyezett Udinese ellen sosem hálás feladat játszani, bár hazai pályán közel sem verhetetlen Kosta Runjaic együttese, amely idénybeli kilenc Stadio Friuliban tartott meccséből négyet is elbukott. A topcsapatok közül a Napoli, az Inter, valamint a Juventus is nyert itt, de az élmezőnybe egyáltalán nem sorolható Genoa is három ponttal távozott.
Ma újabb aranyesélyes látogat Udinébe, a vesztett pontok tekintetében holtversenyben első, a tabellát csak kevesebb mérkőzése miatt nem vezető Atalanta abszolút bombaformában érkezik a találkozóra. 13 fordulója őrzi veretlenségét, zsinórban 12 győzelemnél jár, kisebb szenzációszámba menne, ha az a csapat állítaná meg, amelytől 2017 óta nem kapott ki.
Klasszikus alsóházas csatára van kilátás a jelenleg veszélyzónás helyen álló Lecce és a mezőny egyik legstabilabb védelmét felvonultató Empoli között, míg az AC Milan kötelező győzelem előtt áll a kiesőjelölt Cagliarival szemben. A friss Szuperkupa-győztes Rossonerinek ez lesz első bajnokija a másfél hete kinevezett vezetőedzővel, Sergio Conceicaóval, aki körül a Rijádban megszerzett trófeának köszönhetően hatalmas a felhajtás – és legalább ekkorák az elvárások.
A szombati Serie A-program:
15.00: Udinese–Atalanta (MATCH4, NET4+)
15.00: Empoli–Lecce (NET4+)
18.00: Torino–Juventus (ARENA4, NET4+)
20.45: AC Milan–Cagliari (MATCH4, NET4+)