Jude Law brit színész és producer december 12-én szépen felöltözött, majd elautózott Los Angelesbe, hogy ott ünnepélyes keretek között megcsodálja csillagát a híres Walk of Fame-en. A 30 éves filmes karrierje előtt tisztelegve Law a 2798-as számú csillagot kapta meg. Law meghatott beszédében arról beszélt, hogy azok közé került, akiknek a filmjein felnőtt, és, ez „egyszerre fenséges és vicces.” Aztán jó szokás szerint köszönetet mondott azoknak, akik „bátorítottak, irányítottak és inspiráltak”.
Law folyan filmekben vállalt szerepet, mint a Gattaca, az Éjfél a jó és a rossz kertjében és a Közelebb. A színész 1999-ben a legjobb mellékszereplőnek járó BAFTA-díjat is elnyerte a Tehetséges Mr. Ripley című filmért, amiért Oscar- és Golden Globe-jelölést is kapott.
Az általában sármos szépfiúkat alakító Jude Law 2023-ban merőben más szerepet vállalt el, annyira mást, hogy meg sem lehet ismerni. VIII. Henriket alakítja, oldalán az Oscar-díjas színésznővel, Alicia Vikanderrel. Az egy dolog, hogy teljesen el kellett maszkírozni, hogy megfeleljen a nőket előszeretettel lefejező király képének, testesebbé kellett formálni – igen, magas vérnyomása is volt az uralkodónak, sőt fájdalmas lábszárfekélyektől szenvedett, amelyek miatt alsó végtagjai megduzzadtak, és kisebesedtek. „Ráadásul ivott, hogy tompítsa a fájdalmat” – magyarázza Law. A színész cipőjébe apró szögeket és kavicsokat tettek, hogy imbolyogva járjon. Sőt, annyira komolyan vette a a szerepét, hogy nem fürdött – miképpen az uralkodó sem, de ez része a szerepnek, mert így hitelesen fintoroghattak a kollégák – a forgatás során. A színész odáig ment, hogy egy parfümkeverővel készítettetett magának egy koktélt, vér, széklet és izzadság keverékéből. [Mármint az aromákéból – szerk.]
Megismeri a színészt?
Bár az áldozatot meghozta, az emberek nem voltak elragadtatva a Lánglelkű Katalintól. Azért viszont odavannak, hogy állítólag Law elvállal egy Sherlock Holmes-filmet, a 2009-es első filmje után. A főszerepben Robert Downey Jr. alakítja a különc brit detektívet, Law pedig a segítőjét, Dr. John H. Watsont. A folytatás 2011-ben jelent meg, és azóta folyamatosan pletykáltak arról, hogy készül a harmadik film. Law a The Playlistnek nyilatkozott, miközben egy másik filmjét promózta, hogy már 10 éve tervben van, hogy elkészül a film. „Megvan az akarat, hogy elkészüljön. És az is, hogy jól csináljuk, hogy találjunk rá időt, és hogy megtaláljuk a megfelelő csapatot. Azt hiszem, van egy új forgatókönyv, amit még nem olvastam. Aztán ott van még a mennyibe kerül kérdése. És hogy el tudjuk-e készíteni?” – nyilatkozta.
Law lelkesen várja a forgatást, főleg mert nagyon jóban van Robert Downey Jr.-al. „Az egyetlen nagyszerű dolog, amit mindkét filmből magammal vittem, az a barátságom Roberttel és a feleségével, Susannel, ők borzasztó sokat jelentenek nekem. Azt remélem, hogy meg fogjuk csinálni.” Majd szuperlatívuszokat zengett barátjáról, akit zseniálisként, szórakoztatóként és inspirálóként jellemzett. Hogy, lesz-e film az kérdés, mert Downey eléggé időszűkében van, hisz 2024-ben a Marvel Studios bejelentette, hogy a Vasember sztárja visszatér, hogy Doctor Doomot alakítsa a közelgő Bosszúállók-filmben. Szóval, ha sikerül összehangolni a naptárakat, akkor lesz harmadik rész.
Amig nem készül el, addig nézze meg Jude Law egy másik filmjét, a Fekete-tengert, amiben az egykori tengeralattjáró-kapitány hajóbontóként dolgozik, míg ki nem rúgják az állásából. Amúgy sem túl happy, az asszony lelépett a gyerekkel, ő Skóciában éli a munkásosztály mindennapjait, és iszik. Szerencsére nem a kocsmában ér véget a történet, mert meghall egy városi legendát egy a II. világháborúban elsüllyedt orosz tengeralattjáróról, ami állítólag 40 millió dollár értékű aranyat rejt. Összeverbuválja volt kollégáit, szereznek egy befektetőt, elutaznak Szevasztopolba, ahol néhány orosz matrózzal kiegészülve megvesznek egy öreg tengeralattjárót, hogy a kincs nyomára akadjanak. Sajnos, ahogy ez lenni szokott, a pénz megőrjíti az embereket, ezért néhányan rájönnek, hogy ha kevesebben vannak, többet kapnak fejenként. A filmet hétfőn 21:50-kor lehet megnézni a TV4-en.