Kate Winslet szerint a Titanic ikonikus csókjelenete maga volt a rémálom

A világ legsziruposabban romantikus filmes pillanata vitathatatlanul az a Titanic-jelenet, amelyben Rose (Kate Winslet) és Jack (Leonardo DiCaprio) összegabalyodnak egymással a hajó orrában, a lemenő nap fényében, miközben a háttérben halkan szól a My Heart Will Go On. Hát ki az, aki nem olvadt el ettől annak idején? Talán csak, aki nem látta, de lehet, hogy még az is. PEDIG!

A Vanity Fair készített egy videót Kate Winslettel, amelyben a színésznő véleményez néhány jelenetet a saját filmjeiből, köztük a Titanicból azt a bizonyosat. És hát ami azt illeti, elég illúzióromboló dolgokat mond. Az egyik és legfontosabb, hogy „rémálom volt felvenni ezt a jelenetet”, mert míg ő állandóan beverte a térdét a korlátba, DiCaprio röhögőgörcsöt kapott, ezért vagy négyszer kellett megismételni a felvételt. Ez egyrészt a fények szempontjából sem volt túl üdvös (nagyon aprólékosan megtervezett világításra volt szükség, amely igazodik a naplementéhez), ráadásul az alapvető körülmények sem voltak éppen ideálisnak tekinthetők.

„Ránézek erre a jelenetre, és csak az jut eszembe, mennyire nem kaptam levegőt abban a nyomoronc fűzőben”. A hajó orrába (ami nyilván egy külön díszletelem volt) létrával kellett felmászni, ahova sem a sminkesek, sem a fodrászok nem tudtak utánuk menni, szóval a színésznőre hárult a feladat, hogy karbantartsa kettejük sminkjét – a szükséges eszközöket a ruhája zsebeiben rejtette el. „A felvételek között gyakorlatilag újrasminkeltem mindkettőnket, ami egész vicces volt” – mondja, majd hozzáteszi, hogy ugyan Dicaprio teljesen természetesnek tűnik a jelenetben, valójában napozóágyon kellett feküdnie, és rengeteg műbarnítóval volt bekenve.

Mégis maga a csók volt a legrosszabb az egészben. „A világon minden fiatal lány Leonardo DiCaprio csókjára vágyott, pedig kicsit sem volt olyan csodálatos, mint amilyennek tűnt”. A színésznő ugyanis kifejezetten világos sminket viselt, ami a csókolózás közben összekeveredett Dicaprio sötétebb tónusú sminkjével, így a végeredmény, nos, mondjuk úgy, hogy elég trutyis lett. „Én úgy néztem ki, mint aki csokit szopogatott két jelenet között, ő meg mintha hiányzott volna egy darab az arcából” – mondta Winslet, majd summázva hozzátette: „Istenem, micsoda dzsuva volt az egész”.