Nem szeretem a body shaming kifejezést, meg a testszégyenítést sem, amire magyarul fordítani szokás, mert nem a test érzi tőle pocsékul magát, hanem az ember, akinek a testét becsmérlik. Általában nem csak egy-két percig, hanem egész életében kísérti a dolog, és így van ezzel Kate Winslet is.
Sokszor írtunk mostanában a színésznőről, főleg azért, mert a Lee Miller fotóriporterről készített filmje Oscar-esélyes. A külföldi szaksajtó főleg emiatt kérdezgeti, de mivel bőven akad miről nosztalgiáznia, szóba kerülnek azok is. A közelmúltban a 60 Minutes készített vele interjút, amelyben könnyes szemmel beszélt arról, milyen megalázó volt tűrni a sajtó szégyentelen kritikáját, amikor a Titanic bemutatója után az alakját ócsárolták. Elképesztő, de a mai napig vannak olyan hangok, amelyek szerint még a filmben is túlsúlyosnak mondható a színésznő, nem tudom, tudok-e hirtelen ékesebb bizonyítékot szolgáltatni arra, hogy az emberiség végtelenül hülye.
„Vérlázító volt. Milyen ember az, aki ilyet csinál egy fiatal színésznővel, aki éppen próbálja kitalálni, hogyan tovább?” – csattant fel a színésznő. „Négyszemközt megbeszéltem az illetővel. Azt mondtam, remélem, ez a mai napig kísért téged. Nagy pillanat volt ez számomra, mert nemcsak rólam szólt, hanem mindenki másról is, akit ilyen szintű bántalmazásnak tettek ki. Borzalmas volt, nagyon rossz.” Ha valakit a szavak önmagukban nem győznének meg: a színésznőnek el is futotta a szemét a könny.
Felidézte azt a történetet is, amit annak idején mi is megírtunk: hogy a Lee forgatása alatt az egyik stábtag előzékenyen megjegyezte, üljön már máshogy, mert látszanak a hurkácskái. Természetesen nem fogadta meg a tanácsot, ahogy amiatt sem aggódik, ráncos-e. „Az arcomon az életem látható, és ez számít csak. Nem jutna eszembe eltakarni.”
Volt olyan tanára is, aki színésznövendék korában arra figyelmeztette, hogy nem nagyon válogathat a szerepek közül, ha nem néz ki soványnak. „Figyelj, Kate. Azt kell mondjam, kisszívem, hogy ha így nézel ki, akkor meg kell elégedned a dagilány-szerepekkel” – idézte fel Winslet a bizonyára kiváló drámatanár szavait. „Még csak kövér sem voltam soha!”, tette hozzá nevetve Winslet.
Mindezekkel a megjegyzésekkel végül is csak annyit értek el a piszkálódók, hogy Winsletet mára mélységesen hidegen hagyja a személye ellen irányuló kritika minden formája.
Az elfogulatlanság látszatát sem szeretném kelteni: Kate Winsletet fantasztikus színésznőnek tartom (és gyönyörű nőnek), akivel még nem láttam rossz filmet. Ma például A felolvasó című, különösen jó filmet láthatják vele 21:55-kor, a FILM4-en. Ebben egy náci háborús bűnöst alakít, olyan jól, hogy Oscart kapott érte. A történet középpontjában egy fiatal fiú, Michael, és egy kétszer olyan idős nő, Hanna kapcsolata áll – a véletlen hozza össze őket, majd szerelmi kapcsolat alakul ki köztük. Egy napon azonban Hanna eltűnik, és a kamasz nem érti, hova lett. Eltelik 8 év, a fiúból férfi lesz. Természetesen összefut egykori szerelmével – méghozza a vádlottak padján látja viszont.
