1993-ban mutatták be a Jurassic Park című filmet, amelyet Steven Spielberg rendezett, Michael Crichton 1990-ban megjelent könyve alapján. A történet egyszerű, de fantasztikus: ott tart már a tudomány, hogy minimális mennyiségű ősi vérminta alapján dinoszauruszokat lehet fabrikálni. Amit természetesen a technológia tulajdonosai meg is tesznek, az őslényekből sajátos szafariparkot létrehozva egy szigeten, majd az állatok elszabadulnak, és kezdődik a rettegés, hogy kit kóstol meg legközelebb egy dínó.
Én ezt a filmet annak idején unokatesó és nagymama társaságában tekintettem meg valamelyik pesti moziban, mert akkoriban még nem lehetett öt percen belül bármilyen film tartalmát és életkori besorolását megtekinteni az interneten, különben esélyem sem lett volna. A látottak mindenesetre nem traumatizáltak (a kövidinkaszauruszos viccre pedig a mai napig emlékszem, pedig akkor nem is értettem), és így volt ezzel két amerikai gyerek is, David Chakris és Michael Raisch – meg még, gondolom, sokan mások.
Chakris és Raisch esete viszont azért különösen érdekes, mert őket annyira lenyűgözte a film, hogy az 1993-as év felét rászánták a mozisiker újraforgatására. Nem vicc: egy videókamera, kisautók és gumidinoszauruszok, illetve különböző emberfigurák segítségével dolgoztak azon, hogy felvegyék a saját változatukat, amelyet a következő évben azért még kiegészítettek ezzel-azzal.
„Hat hónap leforgása alatt, New Jersey-ben több változatát is elkészítették a filmnek, míg elégedettek lettek a véglegessel. A VHS-korszak legjobb technológiájával felfegyverkezve teremtették újra a Jurassic Park filmvarázslatát, kézzel rajzolt díszletekkel, akciófigurákkal és horgászdamillal” – derül ki a Raisch Studios honlapjáról – alighanem a rokonság miatt olvashatók ott további részletek. Akárhogy is, íme, a kész mű.
Az alkotótársak története, akik faxon küldözgették egymásnak a forgatókönyvet, azóta már számtalan híradásban és a Jurassic Parkkal foglalkozó rajongói oldalakon is megjelent. Jó tudni, hogy ők ketten még mindig barátok.
