A Levante otthonában játszott 3-3-as döntetlen után a katalánok gyakorlatilag lemondhatnak a bajnoki címéről, amely így szinte biztosan a két madridi együttes között dől el.
Pedig Ronald Koeman együttese kényelemes helyzetben volt, ugyanis Pedri, valamint Lionel Messi góljaival az első félidő közepén magabiztos előnyre tett szert.
A fordulást követően a hazaiak azonban egyenlítettek, ám a Barca még ekkor előnybe tudott kerülni, köszönhetően a francia Ousmane Dembélé 30. találatának a klub kötelékében. A gránátvörös-kékek azonban ezúttal sem tudták megőrizni az eredményt és újra pontokat veszítettek.
A Barcelona hátránya két fordulóval a vége előtt egy pont az Atléticóval szemben és ugyanennyi az előnye a Real előtt, de mindkét madridi gárda egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.