Kevin Spacey: Nem tudtam, hogy ők ezt nem akarják

Kevin Spacey június 12-én adott interjút Piers Morgannek, amelyben saját felelősségére is kitért régóta húzódó szexuális zaklatásos ügyében. Azt mondta, gyakran előfordult, hogy feszegette a határokat, illetve túl közvetlenül vagy szexuális felhanggal érintett meg embereket, de akkor egyáltalán nem érzékelte, hogy ők ezt nem akarják

„Simogatom az embereket, gyengéd vagyok velük, dehát ez a természetem, ilyen vagyok” – mondta, majd hozzátette: „amikor közeledsz valakihez, nem agresszív céllal teszed, hanem kedves akarsz lenni. Látni akarod, hogy pozitívan reagálnak-e”. Éppen ezért tartja fontosnak, hogy az emberek még időben tisztázzák, mi az, ami kölcsönösen belefér a kapcsolatukba, és mi az, ami nem. 

Az interjúban azt is elmondta, hogy gyakorlatilag a csőd szélén áll, Baltimore-i házát lefoglalták, és éppen árverezik, hogy a 64 éves színésznek legyen pénze kifizetni a jogi költségeit. Saját bevallása szerint több millió dolláros tartozása van. 2012-ben, a Kártyavár forgatása alatt költözött a városba, ahol azóta is élt, most azonban fogalma sincs, merre tovább. „Minden holmimat raktárba kell vinnem, azt viszont nem tudom, hol fogok lakni” – mondta, majd hozzátette, hogy többször volt hasonló helyzetben, amikor majdnem teljes csődöt jelentett, de sikerült elkerülnie, egészen mostanáig. 

Kevin Spacey karrierjének és pénzügyeinek hanyatlása 2017-ben kezdődött, amikor Anthony Rapp színész szexuális zaklatással vádolta meg. Noha az ügyben indított pert megnyerte, időről-időre újabb vádak merültek fel, amelyekből szintén jogi ügyek születtek. Végül az összes esetben felmentették, de színészi karrierjét és pénzügyi helyzetét ez nem fordította pozitív irányba. Amikor a 2017-es vádak napvilágot láttak, Spacey a Kártyavár című sorozat hatodik évadát forgatta éppen, ahonnan azonnali hatállyal elbocsátották (2021-ben a Netflix kártérítési pert is indított a színész ellen emiatt), majd kiírták az All the Money in the World című filmből is, amelyben Christopher Plummer helyettesítette. 

2022-ben, épphogy megnyerte az egyiket, újabb pert akasztottak a nyakába a londoni legfelsőbb bíróságon, mert egy férfi azt állította, hogy Spacey szexuálisan zaklatta őt, ami súlyos „pszichiátriai károkat” okozott nála. Ezek után tíz, eddig háttérbe húzódó férfi állt elő a többiekéhez hasonló vádakkal, amelyekről részletesen és igen plasztikusan beszéltek a nemrég megjelent Spacey Unmasked című dokumentumfilmben. A premier után Spacey több kollégája, köztük Sharon Stone, Liam Neeson és Stephen Fry is kiálltak a kétszeres Oscar-díjas színész mellett