Amire sokan már tavaly nyáron figyelmeztettek, úgy tűnik, valóra vált. Bár a Hertha amerikai nagybefektetői Dárdai Pálban látták a fejlődés gátját a berlini együttesnél, mára egyértelművé vált, hogy nem volt igazuk. A magyar szakember helyére érkező Cristian Fiél irányításával ugyanis semmivel sem szerepel jobban a csapat, sőt: Dárdaival tavaly ilyenkor, minden nehézség ellenére jobban teljesítettek a berliniek.
„Miért kell Pált elküldeni?”
„Dilettantizmus a köbön.”
„Ez most komoly?”
Csak három, reprezentatívnak mondható tavalyi vélemény a Hertha szurkolói fórumáról, miután eldőlt, hogy búcsút vesznek Dárdai Páltól, aki korábban több alkalommal is gatyába rázta nehéz helyzetben a gárdát. A 777 Partners, amely az évek alatt többségi tulajdonossá vált a berlini klubot irányító kft-ben, úgy gondolta, hogy a magyar tréner nem hozta ki a csapatból a 2023/2024-es szezonban azt, ami benne volt, a 9. helyezést csalódásként élte meg.
Dárdai helyére a korábban a Dynamo Dresdent és Nürnberget irányító Cristian Fiélt szerződtették – elődjével ellentétben neki semmiféle kötődése nem volt a csapathoz. Fiél attraktívabb, támadó szellemű brigádot ígért, de nem titkoltan azt is várták tőle, hogy szintet lép és akár a feljutásért is harcban lesz majd a Hertha.
Jelenleg azonban így néz ki a 2. Bundesliga tabellája: 19 forduló elteltével, vagyis túl az idény felén a Hertha a 18 csapatos mezőnyben a 12. helyet foglalja el. Pontosan egy évvel ezelőtt 19 meccset követően a Dárdai-féle együttes tizedik volt, eggyel több pontja volt és öttel több szerzett góllal állt a mostani csapathoz képest.
Vagyis a defenzív játék miatt kritizált magyar tréner irányításával gólerősebbek voltak a kék-fehérek, és 2023 nyarán Dárdainak szinte a nulláról kellett kezdenie a munkát az élvonaltól való búcsú után. Másfél évvel ezelőtt a Herthánál lényegében a teljes keret kicserélődött, 20-nál is több új játékos érkezett, de az első néhány forduló vesszőfutása után a berliniek stabilizálták játékukat.
Nem kevesen voltak olyanok, akik a 9. helyezést, vagyis, hogy minden nehézség és gond ellenére a Hertha a mezőny első felében végzett, sikerként könyvelték el – de semmiképp nem kudarcként.
Dárdai Pál azt a szívességet is megtette utódjának, hogy néhány fiatal futballistát, így például Tjark Ernstet, Ibrahim Mazát és Derry Scherhantot beépített a gárdába, nem véletlen, hogy ők ma már húzóemberei a Herthának. Fiél segítségére siettek a tulajdonosok is, alaposan igyekeztek megerősíteni az együttest. Ennek köszönhetően a Hertháé a második legértékesebb keret a Kölné után, ehhez képest a 12. hely egyértelmű csalódás.
Kétségtelen, hogy a berliniek többet birtokolják a labdát, mint korábban, de a helyzetkihasználásuk borzalmas, és ahogy fentebb írtuk, gólok tekintetében pedig elmaradnak a Dárdai-érától. Emellett a védelmük is gyengébben teljesít, szinte minden meccsen akad néhány kapitális hiba a hátsó emberektől. Az pedig már a szégyen kategóriába tartozik, hogy a Hertháé – a Magdeburgéval együtt – a leggyengébb hazai mérleg a bajnokságban. A korábban az ellenfelek számára félelmetesnek számító Olimpiai Stadionban 9 szezonbeli találkozójából mindössze kettőt nyert meg a kétszeres német bajnok – egy döntetlen és hat vereség, továbbá 17 kapott gól mellett.
Természetesen a berlini drukkerek Fiél távozását követelik, a 44 éves szakember azonban még mindig a posztján van.
Vajon akkor mi történik, ha a Hertha még nagyobb pácba kerül és gyorsan kell majd egy megmentő? Egy edző, aki úgy ismeri a klubot, mint a tenyerét, jelenleg is (a Hertha márkanagyköveteként és játékosmegfigyelőjeként) a klub alkalmazásában áll és többször bizonyította már, hogy gondolkodás nélkül segít?