Gennaro Gattuso lett a befutó.
Miután az olasz labdarúgó-válogatott első világbajnoki selejtezőjén 3–0-ra kikapott Norvégiában, eldőlt, hogy a szövetség meneszti az Azzurrit két éve irányító Luciano Spallettit.
Az első számú utódjelölt az előző idényben Rómában dolgozó, az edzősködéstől viszont már másodjára is visszavonuló Claudio Ranieri volt, a veterán szakember azonban rövid gondolkodás után kijelentette, nem vállalja el a feladatot, így marad az AS Románál tanácsadóként.
A Milannal 2022-ben Serie A-t nyerő Stefano Piolit várták még befutónak az olasz sajtóban, ő azonban minden jel szerint Firenzében köt ki, így Gennaro Gattuso és Andrea Pirlo neve maradt a kalapban.

Végül előbbire esett a választás, amit a válogatott csapatmenedzsere, Gianluigi Buffon már délelőtt megerősített, délután pedig jött a hivatalos bejelentés is.
A játékos pályafutása döntő többségét az AC Milannal töltő, kétszeres olasz bajnok, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, világbajnok Gattuso 12 éve edzősködik, irányította már a Milant, a Napolit, a Valenciát és az Olympique Marseille-t is, de jelentős sikereket sehol nem ért el, mindössze egy Olasz Kupát zsebelt be a nápolyiakkal. Legutoljára a horvát Hajduk Splitnél dolgozott, ahonnan az előző idény végén távozott.