Könnyen lehet, hogy minden idők legjobb Stanley Kupa-döntőjét látjuk

A 4. meccs után sem kerültünk közelebb hozzá, ki lehet a végső győztes. És már megint hirtelen halál döntött, harmadszor a szériában. Ne hagyja ki a NET4+ streamingen!

Ahogy tavaly, úgy idén is a Florida Panthers és az Edmonton Oilers jutott be az NHL (Észak-amerikai Jégkorongliga) nagydöntőjébe. Mivel egy éve hetedik meccs, azaz maximális meccsszám kellett hozzá, hogy eldőljön a párharc, sejteni lehetett, hogy ezúttal is odateszik magukat a csapatok. De hogy ennyire, azt így sem könnyű feldolgozni, ugyanis:

  • a nyitómeccsen 4-3-ra nyert az Oilers, hosszabbításban,
  • a másodikon 5-4-re nyert a Panthers, két hosszabbításban,
  • a harmadikon az Oilers szabadnapot vett ki, 6-1-re nyert a Panthers.

Ezek után jött a negyedik mérkőzés, magyar idő szerint péntek hajnalban, egymás után másodszor a Panthers otthonában, és úgy tűnt, az Oilers pihenője tartósabb lesz, ugyanis a nyitóharmad után 3-0-ra mentek a hazaiak. Tkachuk duplázott, majd Lundell is lőtt egyet, haladtunk az újabb kiütés felé.

Frászt! A fordulás után ugyanis a vendégek a semmiből húztak elő valamit, és egyetlen harmad alatt jöttek vissza 3-3-ra, Nugent-Hopkins, Nurse és Podkolzin góljával. Sőt, nem álltak le, és már a záróharmadban, szűk hét perccel a vége előtt Walman fordított, 3-4 az Oilersnek!

A hazaiak persze minden követ megmozgattak az egyenlítésért, ami végül össze is jött: 20 másodperccel a vége előtt talált be Reinhart, 4-4. Azaz – rég volt már – jöhetett az újabb hosszabbítás.

Jócskán benne jártunk már a ráadásban is, a 12. percében, amikor ki más villant volna, mint az edmontoniak Hirtelen Halál-specialistája, Leon Draisaitl: a német újra gólt ütött, és 5-4-re eldöntötte a meccset az Oilers javára.

Draisaitl már negyedszer döntött hosszabbításban ebben a rájátszásban, ami NHL-rekord.

A döntő ezzel 2-2-re áll, vasárnapra virradóra, hajnali 2-től jön az 5. meccs, visszatérünk Edmontonba.

Természetesen a NET4+ streamingen élőben közvetítjük azt is, ahogy adtuk a ma hajnalit is, amit a streamingen bármikor vissza is nézhetnek, vagy elcsíphetik az ismétlést a tévében, 16:45-től az ARENA4-en, illetve 20 órától a MATCH4-en.