Legutoljára Nagy Ádám volt eredményes, még a Bologna színeiben.
Amikor a Parma 2024 tavaszán feljutott az olasz labdarúgó-élvonalba, eldőlt, hogy Balogh Botond személyében ismét lesz magyar játékos a ligában, a fiatal védő pedig kapja is a játékperceket rendesen, a most futó idény 19 fordulójából 18 alatt kezdőként lépett pályára.
Ősszel, a Juventus elleni 2-2 során egy asszisztot már ki is osztott, gólja viszont még nincs a Serie A-ban – ahogyan az elmúlt években nem is volt más honfitársunknak sem.
A legutóbbi magyar találatig 2018. április 15-ig kell visszautazzunk az időben, amikor az akkor még csupán 22 esztendős Nagy Ádám vette be a Verona kapuját, csapata, a Bologna pedig 2-0-ra meg is nyerte a bajnokit a Renato Dall’Arában. A középpályásnak jóval rövidebb ideig tartó csendet kellett megszakítania, hiszen egy szezonnal korábban is volt miért talpra ugrania az itthoni drukkereknek: 2017 márciusában Sallai Roland az Udinese kapuját vette be a Palermo színeiben.
Balogh Botondnak elsősorban természetesen saját kapuja előtt kell megbízhatóan teljesítenie, de vasárnap megkapja rá a lehetőséget, hogy megtörje a jeget – ami addigra már 2461 napja fog tartani.
A szóban forgó meccset, a Parma genovai vendégjátékát 12.30-tól a MATCH4-en és a NET4+-on is élőben láthatják majd.