Lépjünk túl az Így jártam anyátokkal-on!

Josh Radnor, akit legtöbben, csak Ted Mosbyként ismernek az Így jártam anyátokkal című sorozatból, sokoldalú színész, akinek képességei messze túlmutatnak azon, hogy sorozatszereplőként skatulyázzák be. Ted szerepének megformálása világszerte megkedveltette őt a közönséggel, kérdés mennyire tud Radnor kilépni a kilenc évig futó sitcom árnyékából. 

A most 49 éves éves amerikai színész Ohióban született harmadik gyerekként, zsidó családba. Apja műhibaperekre sepcializálódott ügyvéd volt, édesanyja középiskolában dolgozott. A kis Radnor ortodox életet élt, zsidó iskolába járt, hogy aztán onnan kiugorva végül színészetet tanuljon. A tehetségére korán felfigyeltek, és egy ösztöndíjnak köszönhetően fél éven át Connecticut államban, a National Theatre Institute-ban tanult. A dráma szak elvégzése után tovább tanult mesterképzésen, és a Broadway-en debütált a Pulitzer-díjas Disgraced című darabban. Alakításáról elismerősen nyilatkozott a kritika, ezután számos filmben szerepelt, de úgy tűnik, tényleg egy sokáig futó sorozat kell, hogy az emberek megjegyezzék az arcát.

Josh Radnor színészi teljesítményén túl filmrendezőként is megmutatta magát. Rendezői debütálását a Jóvoltköszönömkérekmég című, nagy sikerű indie filmmel tette, amely elnyerte a Sundance Filmfesztivál közönségdíját. A filmet, amely néhány New York-i fiatal magánéletének viharán keresztül mutatja be a felnőtté válás nehézségeit, Radnor nemcsak rendezte, hanem írta, és az egyik főszerepet is ő játssza – ami nem mindig egyenes út a sikerhez, de ebben az esetben működött a terv.

De nem állt meg itt, a további rendezései, köztük az Így jártam én és a Délután is jó azt bizonyították, hogy képes jó történeteket rendezni. Filmjeiben az a közös, hogy mindegyik az emberi kapcsolódásokat dolgozza fel, jóval nagyobb hangsúlyt helyezve az érzelmekre, mint a történetre. 

De nem csak színész, zenél is. 2016 októberében derült ki, hogy Radnor és Lee néven egy countrys, folkos dalokat író zenekarban játszik az ausztrál zenésszel, Ben Lee-vel. Tizenkét vagy tizenhárom éve ismerik egymást, miután az Így jártam anyátokkal forgatásán találkoztak. 2017. november 10-én jelent meg a Radnor & Lee című debütáló albumuk, amit tekinthetünk igazi örömzenének.

Szóval tehetséges ember ez a Radnor, akinek házába bármikor szívesen beköltöznénk, olyan jó kisugárzása van.

Nézze meg Radnort az Így jártam énben, ahol ráadásul Elizabeth Olsennel és Zac Efronnal játszik! Szombaton és vasárnap a STORY4-en és a FILM4-en, ígérjük, nem fog csalódni benne!