Január 29-én, 13:25-től adjuk a TV4-en az Ünnepi őrangyal című filmet, amelynek főszereplője, Carrie egy autóbalesetben életét veszti. Ahhoz, hogy átjuthasson a mennyek kapuján, őrangyalként kell segítenie egy Scott nevű férfinek. Az illető egy étteremtulajdonos, és nem elhanyagolható részlet, hogy van egy aranyos kislánya, Abby, ők hárman pedig meglepően jól kijönnek.
Carrie-t egy bájos vörös hajú színésznő, Lindy Booth játssza, akit biztos, hogy láttak már más filmben is. Ha máshol nem, az Elveszett ereklyék fosztogatóiban biztosan találkoztak már vele: ő alakítja Claudiát, az asszisztenst, akinek príma érzéke van a divathoz, gondolatai jelentős részét a sármos fiatalemberek kötik le, és csak azért dolgozik a kampuszon, mert az édesapja az intézmény bőkezű támogatója. Persze aztán kiderül, hogy neki is vannak elismerésre méltó tulajdonságai, például kitűnően áthidalja főhőseink, Sydney és Nigel helyszínen adódó problémáit.
A kanadai színésznőt ezen kívül számtalan sorozatban és karácsonyi filmben láthatták – hát valahogy a nagy drámai alakítások lehetősége elkerülte őt, de ahol bájosnak, szerethetőnek, bolondosnak kell lenni, ott előfordul. 1979-ben született az Ontario állambéli Oakfieldben. Érdekes módon nem nagyon találni róla hivatalos életrajzi adatokat, ami biztos, az az, hogy 2014 óta Jeff Wadlow felesége – ő is a filmiparban érdekelt, de a másik oldalon áll: ír, producerkedik, és a többi.
A magánéletéről legtöbbet az Instagram-oldaláról lehet megtudni, bár oda is főleg munka közben készített fotókat posztol: itt például a Holidazed című, tavaly forgatott karácsonyi Hallmark-filmje forgatásán készült fotókat osztott meg. Mostanában kezdte újra aktívabban használni; remélhetőleg hamarosan még több érdekességet árul el magáról.