Tavaly ilyenkor még a Premier League-ben játszott, és bár végül kiesett a Championshipbe, azt a Luton Town legádázabb ellenségei sem gondolták, hogy 2025 februárjában az utolsó helyen áll majd az angol másodosztályban. Vajon mi vezetett idáig, és sikerül-e megakadályozni, hogy az együttes megismételje a Sunderland korábbi negatív bravúrját?
Két év alatt két osztályt zuhanni: nem fordul elő sűrűn az európai futballban, de azért rá példa. Gondoljunk csak az Arminia Bielefeld történetére: a német csapat 2021/2022-ben még a Bundesliga első osztályában szerepelt, 2023/2024-ben viszont már a 3. Ligában találta magát. A focitörténelem egyik legdrámaibb visszaesését produkálta anno a Sunderland, amely 2017-ben kiesett a Premier League-ből, egy évvel később pedig a Championshipből is. Bár az északkeletiek négy League One-idény után 2022-ben visszajutottak a második vonalba, jelenleg pedig élcsapatnak számítanak ott, azt a tragikus időszakot sokáig nem fogják elfelejteni.
Hasonló sors várhat a Luton Townra is, ha nem kapja össze magát sürgősen. A London melletti együttest 2023 nyarán még kis túlzással a fél világ ünnepelte, hiszen még a Championshipben is szerénynek mondható költségvetése ellenére – több mint 30 év elteltével – kiharcolta a feljutást az angol első osztályba.
No de mi a helyzet most velük? Nos, a Premier League túl erősnek bizonyult nekik, rögtön búcsút intettek a legjobbaknak, a döbbenetet viszont az okozza, hogy a Luton a Championship jelenleg zajló szezonjában is bukdácsol, 33 forduló elteltével a 24., vagyis utolsó helyen szerénykedik.
Pedig a PL-kiesés ellenére a nyáron kifejezetten bizakodó volt a hangulat Lutonban. A másodosztály rajtja előtt a fogadóirodáknál az oddsok alapján a harmadik legesélyesebb csapat volt a feljutásra, az Opta pedig egy tízezer alkalommal elvégzett szimuláció után az ötödik helyre hozta ki Rob Edwards csapatát a 2024/2025-ös idény végére.
Merthogy a bajnokságnak természetesen a walesi szakemberrel vágott neki a gárda, aki anno a PL-be jutás idején is irányította a társaságot és aki a kiesés ellenére hatalmas népszerűségnek örvendett a szurkolók körében. A vezetőség is bízott benne, ennek jegyében új, négy évre szóló szerződést kötött vele.
A szezonnyitó aztán hideg zuhannyal ért fel, a Burnley 4–1-re intézte el riválisát a Kenilworth Roadon, ráadásul szeptember közepéig kellett várni arra, hogy a Luton először nyerjen: a Millwallt gyűrte le idegenben szűkös 1–0-lal. Bár mindenki azt várta, hogy az együttes végre megindul felfelé, egy rövidke novemberi szériát leszámítva messze nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, amit vártak tőle. Januárban, miután a gárda zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el, bekövetkezett az, ami korábban esélytelennek látszott: megváltak Edwardstól, a kispadra pedig a Wycombe Wanderersszel a League One-ban remeklő Matt Bloomfieldet nevezték ki.
Bár a fiatal trénert tehetséges edzőnek tartják, a mély gödörbe került Kalaposokkal egyelőre ő sem tudott csodát tenni: a Luton immár tízes nyeretlenségi szériában van (utoljára a Derbyt tudta megverni december 20-án), emellett a legkevesebb gólt (30) szerezte és az 52 kapott találatra sem lehet büszke. Mindezt a Transfermarkt becslései alapján még mindig a hatodik legértékesebb játékoskerettel, a többi között Elijah Adebayóval, Teden Mengivel, Alfie Doughtyval, Tahith Chonggal vagy éppen a belga válogatott kapujában tavaly bemutatkozó Thomas Kaminiskivel a soraiban.
Az okokat persze próbálják megfejteni a klubhoz közel állók. Leon Barnett, a Luton korábbi játékosa, aki jelenleg a BBC egyik szakértője, úgy látja, Edwards szinte mindig ugyanazzal a csapattal, ugyanazokkal az elképzelésekkel, taktikával küldte pályára csapatát, amelynek soha nem volt B-terve, vagyis kiismerhető és sebezhető volt. Ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzelték, rendre jött az összeomlás – még a Championshipben is.
Nem kérdés, hogy Ross Barkley nyári távozása is érzékenyen érintette őket, amelynek nélküle nincs fazonja, színtelen-szagtalan, darálós brigádot látunk a pályán. A kulcsemberek többsége – Barkleyt, Chiedozie Ogbene-t, Andros Townsendet és Gabriel Oshót leszámítva – ugyan maradt, de többségük formán kívül játszik, mintha kiégett volna a Premier League tündöklő fényében, nem elég motivált.
A nyáron jelentős erősítést talán az ír válogatott Mark McGuinness szerződtetése jelentett, a vezetők nem érezték szükségét a nagyobb mértékű vérfrissítésnek. Rossz nyelvek szerint a számukra nem is annyira a Luton Town jó szereplése, hanem az új stadion, a Power Court Stadium felhúzása jelenti a prioritást. A hiper-szuper, majdan 25 ezer fő befogadására alkalmas aréna építése a közelmúltban indult el, a tervek szerint 2027-ben adhatják át.
A kérdés csak az, hogy jó két és fél év múlva, amikor a Luton majd első bajnoki ellenfelét fogadhatja a vadonatúj létesítményben, a Manchester Unitedet, a Sheffield Wednesdayt, netán a Shrewsbury Town együttesét látja-e vendégül…
