Martin ölébe hullott a győzelem az őrült sprintfutamon

Szombat délután Jerezben rendezték a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei versenyhétvégéjén a királykategória sprintversenyét, amely rendkívül izgalmasan alakult.

A 12 körös viadal a győzelem szempontjából féltávnál dőlt el, nem sokkal ezelőtt előzte meg az élen a pályafutása 93. pole pozícióját szerző nyolcszoros világbajnok Marc Marquez honfitársát, Jorge Martint.

A hazai közönség első számú kedvence viszont nem örülhetett sokáig, ugyanis – ahogy a verseny során több riválisa is – az 5-ös kanyarban kicsúszott, Martin pedig közel öt másodperces távolságra minden ellenfelétől az élre került, innentől kezdve könnyedén húzta be a győzelmet, amivel növelte előnyét a világbajnoki pontverseny élén.

Az élmezőny bukdácsolását ki tudta használni a 23. helyről rajtoló Fabio Quartararo, a 2021-es világbajnok francia így a harmadik helyen látta meg a kockás zászlót, míg a második Pedro Acosta lett. Utóbbi MotoGP-pályafutása első sprint dobogóját szerezte.

A spanyol közönsége hőse a szabadkártyával induló Dani Pedrosa volt, aki negyedik helyen ért célba a futamon, amelyen 15 versenyző bukott összesen, közte a kétszeres vb-címvédő Francesco Bagnaia, az olasz ezúttal is nullázott.

UPDATE: Quartararót szabálytalan guminyomás miatt megbüntették, így a 38 esztendős Pedrosa lett a harmadik, aki így 2017 óta először végzett dobogós helyen.