Meccslabdákat hárított, dupla rövidítéssel esett ki Rotterdamban Marozsán Fábián

Hihetetlenül szoros meccsen, de búcsúzott a hollandiai ATP500-as tornán a magyar teniszező.

Azzal az Andrej Rubljovval játszott, akivel az elmúlt félévben kétszer is összefutott, nyáron még kikapott tőle, ám most év elején már megverte. Mindkettő háromszettes meccs volt, újra szuperszoros küzdelemre volt kilátás.

Az is lett, és az, hogy az első szett tie-breakig ment, amiben Rubljov simán jobb volt, 7-2-re, nem is számít szorosnak a másodikhoz képest. Ez utóbbi egyértelműnek indult, Rubljov 2:2-nél elvette Marozsán adogatását, és 5:4-ig gond nélkül őrizte is, a mérkőzésért szerválhatott. Marozsán ekkor váratlanul feltámadt, két bréklabdához jutott, és ha ezeket nem is, de a harmadikat már kihasználta, visszajött 5:5-re.

Két gyorsabb game után jöhetett az újabb rövidítés, amiben a magyar 2-0-ra, majd 4-2-re vezetett. Innen fordított vissza Rubljov, 6-4-nél két meccslabdája volt. Az elsőnél teljesen kiszolgáltatott helyzetbe hozta Marozsánt, aki csak magasan visszakanalazni tudta a labdát. Egy könnyű röptével Rubljov lezárhatta volna a meccset, ám inkább elengedte a labdát, ami bepottyant. Marozsán megmenekült, majd a második meccslabdát már erőből hárította. Sőt, 7-6-os előnyt szerzett, szettlabdához jutott.

Ekkor viszont a világranglista tizedikje tudott hárítani és visszafordítani, és harmadik meccslabdájánál már tényleg hosszú lett Marozsán ütése, 9-7-tel Rubljov behúzta a szettet, 7:6, 7:6-tal pedig a mérkőzést.

Mintegy kétórás, kétszettes csata végén kapott ki Marozsán, Rubljov folytathatja a legjobb nyolc között.

A mérkőzést élőben adtuk a NET4+-on, ahol már visszanézhető. A nap még nem ért véget, egészen késő estig közvetítjük élőben a további nyolcaddöntőket, 19:30 körül lép pályára Carlos Alcaraz, napjaink egyik legnagyobb teniszsztárja.