Meddig tart a Tottenham mélyrepülése?

15 órától kiderül a MATCH4-en és a NET4+-on!

Már a 23. forduló zajlik az angol labdarúgó-bajnokságban, amiből szombaton a Wolves és az Arsenal mérkőzését közvetítettük, vasárnap pedig újabb fővárosi csapatot mutatunk, a Tottenham viszont hazai pályán lép pályára.

A Spurs 15 éve nem szerepelt annyira rosszul, mint a mostani idényben, 22 meccset játszva a megszerezhető 66 pontból csak 24-et gyűjtött be, amivel a 15. (!) helyen áll a Premier League tabelláján. Az a klub, amely az elmúlt években rendre a dobogóért és a Bajnokok Ligája-szereplésért küzdött. A sérülések természetesen nagyban nehezítik a londoniak helyzetét, azonban az se segít, hogy Ange Postecoglou a pragmatizmus legapróbb jeleit sem mutatja, a foghíjas keretet is űzi-hajtja, kiemelkedően intentív játékot vár el labdarúgóitól.

Legutóbbi tíz bajnokijukból csupán egy meccset nyertek meg, azt is a sereghajtó Southampton ellen (bár legalább azt idegenben 5–0-ra), miközben zsinórban három vereségnél járnak (Newcastle, Arsenal, Everton). A pontszerzés is csak a Fulham és a Wolves ellen jött össze nekik december óta, a Chelsea-től négyet, a Liverpooltól hatot kaptak, míg a jóval szerényebb lehetőségekkel rendelkező Bourtnemouth–Nottingham páros otthonában is megégtek.

A kiesés elől menekülő Leicester ellen lehet javítani, a vendégségbe érkező kék-fehérek Ruud van Nistelrooy vezetésével múlt héten már az egymást követő hetedik meccsen kaptak ki a Premier League-ben: a Newcastle, Wolves, Liverpool, Manchester City, Aston Villa, Crystal Palace, Fulham sorozatot 2:18-as gólkülönbséggel zárták.

Utoljára a 15. fordulóban szereztek pontot, otthon a Brightonnal szemben, legutolsó győzelmük pedig december 3-án esett a 14. játéknapon, akkor a West Hamet verték. A Tottenhamtől tíz pontra vannak a tabellán, egyedül a tökutolsó, hatpontos Southamptont előzik meg, nyolc egységgel – a mai bajnoki tehát londoni és leicesteri szempontból is edzőbuktatással kecsegtet.

A délutáni összecsapás kommentátora Monoki Lehel lesz.