Kevés vitatottabb megítélésű játékos van jelenleg Dzsudzsák Balázsnál a magyar futballközegben. Egy biztos, vasárnap óta egyedüli válogatottsági csúcstartónak vallhatja magát.
Az ország egykori nagy ígérete 2007. június 2-án mutatkozott be a nemzeti csapatban, egy Görögország elleni Eb-selejtező meccsen. Első gólját is a görögöknek lőtte, szűk egy évvel később a Puskás Ferenc Stadionban. Ő maga sem találhatott volna ki tökéletesebb keretes szerkezetet, minthogy válogatott karrierjét is a Puskásban fejezze be, megint csak egy magyar-görög meccsen. Bármilyen mesébe illően hangzik a történet, azért a hercegnő meg a fél királyság kimaradt belőle. Pontosabban a hercegség majdnem összejött, csupán pár ezerrel kilométerrel arrébb, az Arab-félszigeten, és nem úgy, ahogy feltételezhetően tervezte, vagy mint azt szurkolók tömkelege megálmodta…
Pedig az Emirátusok helyett a Spanyol Királyság is összejöhetett volna – persze, ha hiszünk a korabeli pletykáknak, mert egy magyar labdarúgónál sosem jönnek csettintésre ezek a szerződések. A Mi Balázsunk történetében 2008 és 2011 közé jutott a legszebb fejezet, amikor a Debrecen tehetsége Hollandiába, a PSV Eindhovenhez igazolt. Az Eredevisie-s kaland álomszerűen alakult, 114 mérkőzésen 44 góllal örvendeztette meg a helyi és itthoni nézőket. Volt közte Ajaxnak lőtt bomba, dupla, na meg azért Európában is megmutatta magát, a Bajnokok Ligájában gólpasszt adott a Liverpool ellen, illetve ötször betalált az Európa-ligában.
És akkor már mindenki összeboronálta a – jövő évben EL-győztes – Atlético Madriddal, a Benfincával, ilyen-olyan angol klubokkal – erre jött a hír, a szélső az új orosz sztárcsapatnál, az Anzsi Mahacskalánál folytatja. A váltás nem jött be, folytatás ismert: következett a szintén orosz Dinamo Moszkva, a török Bursaspor, és végül az emírségekbeli al-Wahda, az Al-Ittihad Kalba, majd az al-Ain. 2020 nyarán „a Dzsudzsi” hazatért Debrecenbe, az akkor még másodosztályú Lokihoz, amellyel egy éve jutott fel az élvonalba, és végzett a középmezőnyben, a hetedik helyen.
„Hát, tényleg nem ezt vártuk” – állapíthatnánk meg nagy bölcsen, de 2022. 11. 20. nem Balázs klubkarrierjének temetéséről, sokkal inkább a válogatott szerepléséért tett köszönetről szólt, kellett volna hogy szóljon. Hiszen ameddig egyre magasabb fizetésért (és egyre alacsonyabb színvonalért…) adták-vették, haza mindig örömmel, lelkesen jött, ezt nem lehet elvitatni tőle. Többször hangoztatta, számára a válogatott a klubja, kis túlzással pedig már csak amiatt keres magának csapatot, hogy a meggypiros mezt felhúzhassa.
És jött, és küzdött, és még gólokat is lőtt. Szabadrúgásból talált a bukaresti Eb-selejtezőben, hogy aztán a pótselejtezőn kiharcolt tornán kettő rúgjon a portugáloknak, azon a felejthetetlen 3-3-as csoportmeccsen, amikor mi tuti továbbjutóként háromszor is megszereztük a vezetést, és talán ha nincs Cristiano Ronaldo, kiejtjük a későbbi aranyérmes Portugáliát.
Bárki ült le a kispadra, csapatkapitányként számított rá, egészen 2018-ig, amikor is érkezett Marco Rossi. Az olasz mester meghirdette a „csak azt hívom be, aki klubjában folyamatosan játszik” elvet, így a néha szabadúszó, néha az araboknál játszó/ nem játszó Dzsudzsák szépen lassan kiszorult a válogatottból. Eleinte sokan kritizálták a szövetségi kapitány döntését, de az élet őt igazolta, az együttes újabb Európa-bajnokságra kvalifikált, nemrég meg oda-vissza legyőzte (1-0-, 4-0) az angolokat, két meccsen négy pontot szerzett a németek ellen, és egy hajszál választotta el a Nemzetek Ligája Négyes Döntőbe jutástól.
Legtöbben már el se tudtuk volna képzelni, hol lenne a helye az időközben játékrendszert váltó nemzeti csapatban, bár a tavalyi Eb után minden bizonnyal senki sem gondolta, hogy van még értelme gondolkodni a kérdésen. Nyár végén Marco Rossi megerősítette ezt az erős sejtést, annyi kiegészítéssel, hogy egy búcsúmeccset még kap a 35 éves szélső (hazatérése óta inkább középpályás).
A búcsú jogosságát nehéz vitatni, mert tényleg nem mindennapos, amit piros-fehér-zöldben nyújtott. Viszont azzal, hogy 109. alkalommal léphetett pályára, megdöntötte az eddig Király Gábor és ő általa tartott rekordot, egyedül maradt a lista élén. A vélemények főleg ezen a ponton tértek el, megérdemli-e, hogy ő legyen A rekorder? És akkor adta magát a kérdés, hogyan köszöntik a szurkolók?
Úgy tűnt, Dzsudzsák nem igazán fél ettől, fél hét magasságában elsőként sétált ki terepszemlére. Sokan még nem voltak a stadionban, de jókedvűen mosolyogva cammogott a kezdőkör felé, közben intett egyet-egyet a nézőtér minden oldala felé. Pár percig kint álldogált, főleg Szoboszlai Dominikkel beszélgetett, majd besétált az öltözőbe.
Egy órával később már a teljes keret kijött melegíteni, élen a továbbra is vidáman integető Dzsudzsákkal. Már ekkor is óriási tapsvihar köszöntötte a játékosokat, de mire a hangosbemondó felsorolta a kezdőt, és a “7-es számhoz” ért, kétség sem férhetett hozzá, nem mindennapi meleg fogadtatást kap Dzsudzsi.
Természetesen kapitányként vezethette ki a csapatot a pályára, miközben a B-közép a következő felirattal fogadta: 2014 BUKAREST, 2016 LYON: KÖSZÖNJÜK AZ ÉLETRESZÓLÓ GÓLÖRÖMÖKET! Karrierje “utolsó himnusza” előtt az ilyenkor szokásos emléktáblával köszöntötte őt az MLSZ, majd a kezdőrúgást megelőzően még gyorsan kiszaladt a tábor elé, hogy megkapja a biztatást utolsó válogatott mérkőzéséhez.
A válogatott a 15. percben szerezte meg a vezetést: Sallai Roland a tizenhatos bal sarkán Callum Styles-hoz passzolt, aki üresen mehetett a szélen, majd mire felnézett, Sallai már érkezett középen, és senkitől sem zavartatva a kapu bal sarkába helyezte az elé tett labdát.
Dzsudzsák első – le nem blokkolt – lövésére a 28. percig kellett várni, kissé jobbról, 30 méterről tüzelt a hosszúra, amit Alexandrosz Paszhalakisz kapus látványos vetődéssel védett. Tíz perccel később nem sok kellett, hogy gólpasszt adjon, jobblábas beadását Sallai fejelte kapura, ismét Paszhalakisznak köszönhették a görögök, hogy nem dupláztuk meg az előnyünket. Szünet előtt még egy-egy veszélyesen csavarodó szabadrúgásnál és szögletnél is megmutatta, semmivel sem lett rosszabb az a híres balos.
A második félidőre még kijött a pályára a piros hetes, de aztán az 53. percben a partjelző magasba emelte a “7 le, 9 fel” feliratú táblát:
véget ért Dzsudzsák Balázs 109 meccses válogatott karrierje.
Ötvenezer néző előtt; Görögország ellen – mint ahogy 15 éve kezdődött.
A hajrában Anasztasziosz Bakaszatesz büntetőjével egyenlített az egyébként sokkal haloványabban és veszélytelenebbül játszó görög csapat. A hosszabbításban, 1-1-gyes állásnál cserélt még egyet Marco Rossi, Szoboszlai Dominik helyére felhozta Kalmár Zsoltot.
A 90+3. percben pedig kaptunk még egy szabadrúgást, így Dzsudzsák és Szoboszlai távollétében a frissen beállt Kalmár vállalta magára a rúgást, és milyen jól tette!
A tizenhatos bal oldaláról átlőtte a labdát a sorfal felett, és annyira pontosan helyezett a kapu bal sarkába, hogy Paszhalakisz mozdulni sem tudott rá.
A lefújás után tehát nemcsak Dzsudzsákot, hanem a győzelmet is ünnepelhette a közönség: ami 2007 júniusában még 2-0 volt oda, mára 2-1 lett – ide.
