Tartunk tőle, hogy lassan megcsömörlenek a kedves olvasók a rengeteg díjkiosztótól, amelyet mostanában tartanak a filmes iparban, de nincs mit tenni: tulajdonképpen az egyik legfontosabb a SAG-színészszervezet estélye, hiszen ez az az elismerés, amelyet a szakmabeli a szakmabelinek ad, ehhez mérten egy belsős buli az egész, ahol sokkal lazábban viselkednek a színészek, mint általában. Viszont megígérjük, hogy csak a tényleg érdekes dolgokat foglaljuk itt össze a február 25-i eseményről.
A legfontosabb: itt színészek kapnak csak díjat, az ő egyéni vagy társas teljesítményük, külön kategóriában indulnak a filmes és a tévés jelöltek (akármit is jelentsen a tévé mostanában). Erre olvashatja el a teljes névsort, de mi is megemlítjük a főbb nyerteseket. A legjobb színésznek járó elismerést Cillian Murphy nyerte meg (Oppenheimer), aki a jóisten tudja, hová fog tenni ennyi díjat, de valószínűleg új épületszárnyat kell felhúzni az otthonához, hogy elférjenek. A kategória női kiadását Lily Gladstone nyerte (Megfojtott virágok), férfi mellékszereplőként Robert Downey Jr.-t(Oppenheimer), nőiként pedig Da’Vine Joy Randolphot (Téli szünet) díjazták.
Idris Elba műsorvezető a nyitómonológjában arról beszélt, hogy a kilencvenes évek elején megpróbált bejutni Robert De Niro irodájába, egy meghallgatásra, hogy szerepeljen a Bronxi mese című filmben. „Bevetettem a brit vonzerőmet, hogy meggyőzzem a biztonsági őrt és a recepcióst arról, hogy van időpontom. […] És így kerültem be a Bronxi mesébe. Nem, hazudok. Nem szerepeltem a Bronxi mesében. Robert De Niro producer-partnere kihajított az irodából, amit úgy értékeltem, hogy nagy jövő áll előttem.”
Az est egy emlékezetes színészgárda felbukkanásával folytatódott: 18 éve került a mozikba Az ördög Pradát visel című film, ennek három legfontosabb női szereplője, Meryl Streep, Anne Hathaway és Emily Blunt együtt adták át az egyik díjat. Az alaposan megtervezett jelenetben Streepnek filmbéli asszisztensei siettek segítségére, majd Hathaway tökéletesen idézte fel a gonosz főszerkesztőt alakító színésznő egykori előadásmódját, még a ruhája is utalt a film egyik jelenetére, amelyben övekről és a kék színről folyt Streep eszmefuttatása.
Más emlékezetes színésztársaságok is felbukkantak az este folyamán: a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat például Elijah Wood és Sean Astin (Frodó és Samu Peter Jackson A gyűrűk ura-filmjeiből) adták át, miközben az előbbi látványosan meglepődött, hogy húsz évvel ezelőtt ők is nyertek, a legjobb filmes szereplőgárda kategóriájában. Tíz évvel ezelőtt pedig a Totál szívás szereplői kapták meg ennek a díjnak a tévés változatát, ezért őket is felkérték egy átadásra. A maguk módján fel is vezették a díjat.
Jennifer Aniston és Bradley Cooper életműdíjat adtak át Barbra Streisandnak, akit a közönség álló tapssal és – a munkásságát összefoglaló kisfilm levetítése hatására – könnyes szemmel fogadott. Aniston érzékletesen írta le a filmművészetben kifejtett tevékenységét, emlékeztetve mindenkit arra, hogy Streisand nemcsak megmutatta, hogy mi mindent lehet ebben az iparban nőként elérni, hanem elsőként írt, rendezett, producerként tető alá hozott, és még főszerepelt is egy nagy stúdió filmjében. „Nemcsak kikövezte számunkra az utat, hanem buldózerrel tarolta simára”- fogalmazott, azt is megjegyezve, női minőségében elsőként kapott rendezői Golden Globe-ot, legjobb filmes dalszerzőnek járó Oscart.
Streisand a beszédében többek közt arról ejtett szót (amikor végre meg tudott szólalni az éljenzéstől), hogy kislányként, brooklyni otthonukban kávéfagyit eszegetve, a filmes magazinokat lapozgatva arra vágyott, hogy ő is szerepelhessen filmekben. Vonzotta a filmek világa, a mai napig élénken emlékszik arra, milyen volt tiniként moziba járni, és hogyan zúgott bele valakibe életében először – Marlon Brandóba. Szeretett a valóság elől a filmekbe menekülni, és ebbe a világba vágyott ő is, bár tudta, hogy nem úgy fest, mint annak szereplői – anyja javasolta, hogy inkább gépelni tanuljon meg.
„Nagyon szerencsés vagyok, amiért az első filmem, a Funny Girl elkészítése során két zseniális férfivel dolgozhattam. William Wylerrel, a rendezővel és az operatőrével, Harry Stradlinggel. Ez a két férfi különleges volt. Nem zavarta őket egy fiatal nő, akinek véleménye volt. Lehettek ötleteim jelenetekkel kapcsolatban Willynek és többféle világosítást is kipróbálhattam Harryvel, és soha nem szóltak rám érte. Így visszatekintve, igazán megelőzték a korukat, és ez fantasztikus volt. Ami azt illeti, ez az egész pályafutásomat meghatározta.”
Akadtak még sírós pillanatok: Pedro Pascal saját bevallása szerint nem hitte, hogy aznap este díjat kaphat, úgyhogy egy kicsit iszogatott, mielőtt kiderült, hogy tévés színészként, drámai férfi főszereplőként elismerték a Last Of Us-ban játszott szerepéért. Mint hevenyészett beszédében megjegyezte, ő is érzi, hogy most kínosan viselkedik, de igazából nagyon örül. Az HBO-nak (amely a sorozatot gyártotta) külön megköszönte a lehetőséget, mondván „nagyon is helyénvaló, hogy munkát adtatok, mert úgy nőttem fel, hogy titeket néztelek. Semmire másra nem vagyok képes, semmi más nem érdekel, úgyhogy az a legkevesebb, hogy foglalkoztattok. […] Most kihordok egy pánikrohamot és távozom” – közölte a sírást visszafojtani igyekvő Pascal, és így tett.
