Szeptemberben csodálatos időutazásban volt részünk a Ferencváros öregfiúk labdarúgócsapatával Tatabányán. Egy feledhetetlen esetét töltöttünk a bányászvárosban, ahol teret neveztek el a két klub egykori legendás edzőjéről, dr. Lakat Károlyról, no meg jó volt találkozni a régi sporttársakkal. Megható, örömteli és szép pillanatoknak nem voltunk híján, ami a mai világban igazán megbecsülendő.
Alighogy megérkeztünk a Grosics Gyuláról elnevezett stadionhoz, a vendéglátók, élükön Szűcsné Posztovics Ilonával, valamint Balogh Ferenc ügyvezetővel azonnal egy közeli térhez invitálta küldöttségünket. Itt aztán nagy örömmel fedeztük fel, hogy a tér immáron a Fradi és a Bányász áldott emlékű edzője nevét viseli, mindezt egy emléktábla is hirdeti, ami előtt gyorsan fotókat is készítettünk.
Apropó, fotók: a felvételeket nem más készítette, mint a Tatabánya olimpiai bajnok labdarúgójának, Szepesi Gusztávnak az unokája. S ezzel még nem volt vége a nosztalgikus, egyben felemelő pillanatoknak, ugyanis megérkezett Szabó György, aki sokáig az NB I korelnöke és az élvonal legtöbb mérkőzésen szerepelt labdarúgója volt (510 fellépés), nem mellékesen pedig Lakat Károlynál lett egyszeres válogatott, méghozzá 37 évesen, ezzel máig ő a legidősebben debütáló magyar válogatott futballista. Amikor megláttuk, nagy örömmel üdvözöltük és megköszöntük, hogy megtisztelt bennünket a jelenlétével. „Ne köszönjétek, mert játszani is fogok” – mondta Szabó György, aki aztán 80. évében valóban pályára is lépett, akárcsak az egykori nagyszerű válogatott karmester, Csapó Károly, ő is végig játszotta a Fradi elleni gálameccset.
Alig hittünk a szemünknek, hiszen nálunk Keller József, a maga 56 évével genetikai csodának számít, elvégre hetente futja le a húsz, harminc évvel fiatalabb ellenfeleket, ám Szabó Gyuri és Csapó Karcsi példája mutatja, a futball örök fiatalságot és állandó örömet ad mindenkinek. Természetesen rengeteget emlegettük Lakat Károlyt, aki bajnokságokat nyert a Fradival, a Tatabányával pedig legyőzték a világhírű Real Madridot is, azon a meccsen szó szerint a fáról is lógtak az emberek, most pedig onnan száz méterre róla nevezték el a teret az óvárosi centrumban.
A tradíció és nosztalgia jegyében a Bányász Himnusz és a Nélküled elhangzását követően útjára indult a labda a villanyfényes öregfiúk mérkőzésen, az ünnep jegyében pályán láthattuk Szűcsné Posztovics Ilona tatabányai és Bácskai János korábbi ferencvárosi polgármestert is, no meg a két csapatban sok-sok népszerű labdarúgót láthatott a néhány száz fős publikum. A Bányászban éppenséggel Szabó György és Csapó Károly mellett, Udvardi Endrével, P. Nagy Lászlóval, Kiprich Józseffel, s persze, a közkedvelt trénerrel, Ferling Bélával is találkozhattak a drukkerek, sőt, erre a találkozóra betoppant a klub korábbi edzője, Tornyi Barnabás is, míg a Ferencvárosban Keller József, Fischer Pál, Szenes Sándor, Horváth Péter, Bojan Lazics, Józsi György és e sorok írója is pályára lépett.
Továbbá Monoki Lehel, az Aréna4 műsorvezetője, s mielőtt bárki megkérdőjelezné szereplését, ő alanyi jogon húzhatta fel a zöld-fehér dresszt, mivel serdülőként és ifiként a Ferencvárosban nevelkedett, végül a mikrofont és a képernyőt választotta. Gyakran szelíden jeleztem neki, hogy – jóllehet tényleg ügyes és gólerős játékos – azért a sportág és a honi televíziózás is jól járt a nehéz, egyben karakán döntésével. No meg nem is futballöltözőben vagyunk, ha a poénok sem maradnak el vele kapcsolatban, hiszen többen jelezték felé, hogy a moderátorok közt a legjobb futballista, a futballisták közt meg a legjobb moderátor, amit Lehel meglepően higgadtan vett tudomásul, ám ne vegyünk rá mérget, hogy az Aréna4-en valamelyik BuLi műsorában (Bundesliga mérkőzések magazinját és összefoglalóit tömörítő elnevezés- a szerk.) ne vágna vissza a népszerű műsorvezető a nagyhangú labdarúgóknak.
Ami nem is lehetett kérdés: ezen az estén az eredmény abszolút másodlagos volt, mivel a fradisták eleve a közismert Cserháti Zsuzsa slágert átírt változatával (Mi akkor is győzünk, hogyha kikapunk), érkeztek, továbbá fennen hangoztatták, mindegy ki nyer, csak a Fradi legyen az, így végül izgalmas hajrában – noha több lehetőség adódott a zöldek kapuja előtt – végül nem tudott egyenlíteni a Bányász, az FTC 5-4-r nyert, de leginkább a közönség, amely nagy szeretettel és ovációval köszöntötte a régi kedvenceket. Érdekesség, hogy a lefújás után sem lett vége a nosztalgia mérkőzésnek, mivel a Fradi és a Bányász játékosai is ellentmondást nem tűrően állították, harmadik félidőt sosem veszítettek el pályafutásuk során. Ennek jegyében került sor a vacsorára, s itt felvetődött néhány név, akiknek az UEFA és a FIFA az ivószünet bevezetését köszönheti, mivel a jelenlévők közt akadtak, akik már a nyolcvanas években alkalmazták a kellemes gégészeti módszert.
Ez ügyben nyilván Lakat Karcsi bácsi neve is felmerült, hiszen ő a Ferencváros és a Tatabánya játékosaival is közvetlen, baráti kapcsolatot alakított ki, gyakran derűs pillanatok közepette, a fehér asztalnál közösen elemezték az aktuális meccseket. A legendás tréner egyébként a fővárosban közel lakott a Déli pályaudvarhoz, onnan a 7.10-es vonattal – szigorúan csak személlyel – utazott Tatabányára, ahová 8.10-re érkezett meg a szerelvény, s fél kilenckor már mindenkit nagy mosollyal üdvözült a stadionban. Miként nagy örömmel és nagy mosollyal idézte fel mindenki a Tanár egyéniségét, s amilyen jó volt újra látni a régi sporttársakat, olyan jó volt feleleveníteni az FTC és a Tatabányai Bányász közti barátságot, ugyanis többen valljuk, hogy a Fradi kézfogás eredetileg a bányászoktól indult el.
Akár így van, akár nem, dr. Lakat Károly megkapta, ami jár neki, a város központjában tér viseli a nevét, az emberek szívében pedig örökké élni fog, mint ahogy mi sem feledjük azt a csodálatos szeptemberi estét, amit ismét csak a futballnak köszönhetünk.
Bánki József
