Megtartják a tornát, az ARENA4 közvetít

A brazil válogatott a legfrissebb sajtóértesülések szerint végül döntött és pályára lép a dél-amerikai kontinensviadalon, amely végül ha rendkívül keszekusza módon is, de a terveknek megfelelően vasárnap este elrajtol, az ARENA4 nézői pedig minden mérkőzést élőben láthatnak majd.

A selecao tagjai várhatóan a Paraguay ellen kedden sorra kerülő világbajnoki selejtezőt követően jelentik be hivatalosan, hogy ott lesznek a hazai rendezésű tornán, ez által pedig a sokadik, utolsó akadály is elhárul a rendezés elől.

Brazília egy hete kapta meg a rendezés jogát a dél-amerikai szövetségtől (CONMEBOL) – annak ellenére, hogy az országban továbbra is tombol a koronavírus-járvány – miután az eredetileg kijelölt két házigazda, Kolumbia és Argentína nem képes otthont adni az eseménynek. Előbbi a feszült belpolitikai helyzet, utóbbi pedig a világjárvány miatt esett el a rendezéstől.

A profi futballisták nemzetközi szakszervezete (FIFPro) a múlt héten közleményben fogalmazta meg “komoly aggodalmait” a brazíliai rendezéssel kapcsolatban, ezért is vetődött fel a brazil játékosokban az esetleges bojkott.

A torna vasárnapi nyitómérkőzésén 23.00 órától a brazilok Venezuelát fogadják.