Mel Gibson tehetségét aligha lehet megkérdőjelezni, senki sem tette soha, azt viszont már igen, hogy helye van-e Hollywood élvonalában egy olyan embernek, aki rasszista és antiszemita kijelentéseivel a saját kollégáiba is rendszeresen belerúgott. Noha egy darabig úgy tűnt, hogy a világ képes szemet hunyni Gibson ámokfutásai fölött, manapság ez már mégsem olyan egyértelmű.
Mel Gibson ünnepelt színész volt, egy sztár, nők bálványa, satöbbi, minden, amiről egy művész álmodhat. Szerették a nézők, a kollégák, és úgy általában az egész szakma. Aztán a 2000-es években masszív zsidózásba kezdett, rasszista kijelentéseket tett, részegen vezetett, és kicsit a barátnőjét is megverte, amiért felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Szóval mindent megtett azért, hogy a nézők és a szakma egyhangúlag forduljon el tőle. Gibsonnak két választása volt: vagy visszavonul, hogy remeteként éljen egy fában Kanada valamelyik sűrű erdejében, vagy meghunyászkodik.
Az utóbbit választotta: az antiszemita megnyilvánulásai kapcsán elmondta, hogy ő nem úgy gondolta (több kollégája szerint viszont de, pontosan úgy gondolta), és különben is csak az alkohol beszélt belőle. A gyenge érvelést végül Robert Downey Jr. és Jodie Foster támogatta meg azzal, hogy szinte egyedüliként segítő jobbot nyújtottak a színésznek, és kihúzták őt a gödörből. Persze vitatott, hogy megérdemelte-e, mindenesetre csak sikerült a szőnyeg alatt visszakúsznia Hollywoodba, a kérdés már csak az volt, hogy mire lesz ez elég. És meddig.
Egy darabig olybá tűnt, hogy Gibson képes élni a tabula rasa adta lehetőségekkel, és noha hellyel-közzel vállalt még szerepeket, ugyanakkor azt is belátta, hogy ha tényleg szeretné megmenteni a karrierjét, a hasonló okok miatt megvetett Woody Allen és Roman Polanski példáját követve a jó irány csakis az lehet, ha ezt a kamerán kívül, a színfalak mögött teszi. Szerencséjére nem az ismeretlenbe kellett ugrania, rendezett már azelőtt is, ráadásul elég jól ment neki: 1993-ban kezdte Az arcnélküli emberrel, majd jött a Rettenthetetlen, amely 200 millió dollár bevételt hozott, és öt Oscar-díjat zsebelt be, köztük a legjobb film és legjobb rendező kategóriákban. A 2004-es Passió az egyik legnagyobb bevételt hozó korhatáros film lett, amely meglepően széles közönséget vonzott, az Apocalypto két évvel később pedig talán még szélesebbet.
Aztán a Nagy Visszasomfordálás után óriási mázival megkapta a lehetőséget, hogy 2016-ban megrendezze A fegyvertelen katonát Andrew Garfield főszereplésével, amely elképesztő anyagi és művészi sikert aratott (több mint négyszeresen hozta vissza a belefektetett költségeket, és hét Oscar-jelölést kapott, köztük a legjobb film és legjobb rendező kategóriákban, végül kettőt nyert technikai kategóriákban), egyes vélemények szerint főként azért, mert Gibson nem szerepelt benne. Szinte biztos volt, hogy ha ezt az utat követi, ismét elnyerheti Hollywood elismerését, de valami rejtélyes oknál fogva mégsem tette. 2016 óta ugyanis semmit nem rendezett, viszont legalább játszott pár felejthető filmben, 2022-ben nyolcban is, de az utolsó értékelhető szerepe is (a Megjött apuci! második részében) már bőven a múlt homályába veszett.
Az, hogy Mel Gibson karrierje leszállóágba került, talán a Flight Risk című filmje alapján gyanítható igazán, amely már a trailere láttán is tucatfilmnek tűnik. Olyan, mintha kicsit sem akarna többet mutatni annál, mint amit már ezer és ezer középkategóriás filmben láthattunk, és annyira sem veszi komolyan magát, hogy például hitelesen kopaszítsa meg Mark Wahlberg hajas fejbőrét. Pedig a filmben vannak más ismerős arcok is, a Downton Abbey Mary-je, Michelle Dockery például, vagy az Azok a ’70-es évek Show-ból ismert Topher Grace. Persze egyelőre hiába találgatunk, a film 2024. októberi megjelenéséig senki sem tudja biztosan, milyen fogadtatásra talál majd, mindenesetre Mel Gibson szempontjából igen árulkodó, hogy sehol, semmilyen promóciós anyagban, de még magában az előzetesben sem tüntetik fel a nevét (csak hogy „az Apocalypto és A fegyvertelen katona rendezőjétől”), dacára annak a nem elhanyagolható ténynek, hogy ő a film rendezője.
Ezek után bele sem merek gondolni, mit fognak elhallgatni a marketingesek, ha Gibsonnak sikerül megrendeznie a Halálos fegyver ötödik és egyben utolsó részét (ami már 2021. óta benne van a levegőben), pláne, ha még játszani is szeretne benne. Jó megoldás lehet, hogy a fejére húzzák Mark Wahlberg parókáját a Flight Riskből vagy egy papírzacskót a Tescóból, vagy simán csak elhomályosítják az arcát a trailer erejéig, esetleg álbajuszt húznak rá, mint Clouseau felügyelő a Rózsaszín párduc visszatérben, de lehet, hogy elég kölcsönkérni Clark Kent szemüvegét, Supermannek bevált végül is. A lehetőségek végtelenek, csak elég fantázia kell hozzá.
Az okokat, hogy mi vezetett idáig, mi csak sejthetjük, Mel Gibson az, aki jobban tudja, mi zajlik a háttérben jelenleg. Lehet, hogy a szakma próbálja észrevétlenül kipöckölni magából, de az is előfordulhat, hogy ő fáradt bele ebbe az egészbe. Nem világos, mindenesetre kérdéses, hogy mégis meddig tartható fenn a jelenlegi állapot, és van-e értelme egyáltalán próbálkozni. Vagy jobb, ha már most elfogadja mindenki, hogy Mel Gibson karrierjének végleg befellegzett.
Amíg nem tisztázódik, nézze meg Gibson Hódkóros című filmjét vasárnap 20 óra 5 perckor a TV4-en, amely azért is érdekes, mert pont abban az időszakban készült, amikor Gibson elásta magát, a rendező (és a színész jó barátja), Jodie Foster azonban hitt benne, és ragaszkodott hozzá, hogy szerepeljen a filmjében.
