21 órától élőben a MATCH4-en és a NET4+-on!
Mint arról tegnap már beszámoltunk, történelmi döntő vár Novak Djokovicsra Miamiban, ahol – a valaha élt harmadik játékosként – karrierje 100. ATP-tornagyőzelmét arathatja. Zsinórban 20. szezonjában játszik legalább egy finálét, szám szerint pályafutása 60. mesterdöntőjét, amivel saját maga rekordját javítja tovább.
A 38. életévét májusban betöltő szerb az Egyesült Államokban parádés formát mutatott, eddigi öt mérkőzését egyaránt két szettben nyerte meg, úgy, hogy csak egy volt másfél óránál hosszabb. Nagy kérdés, hogy ez a lendület kitart-e a viadal utolsó meccséig, hiszen azon a négy versenyen, amin ezelőtt idén részt vett, egyet sem hozott le vereség nélkül – Dohában és Indian Wells-ben is első nekifutásra bukott el.

Persze a rutin egyértelműen a Grand Slam-rekorder mellett szól a karrierje második ATP-döntőjét játszó Jakub Mensikkel szemben, aki 19 évesen, a világranglista 54. helyezettjeként menetelt idáig. Kiemelt sem volt, így rá hat összecsapás várt Floridában, igaz, a nyolcaddöntőben Tomas Machac visszalépése miatt játék nélkül ment tovább.
A cseh ígéretnek volt két háromjátszmás találkozója is, még a nyitókörben Roberto Bautista-Agut, valamint az elődöntőben az ATP-4. Taylor Fritz ellen, de kiejtette a világranglistán top20-as Arthur Fils-t, vagy éppen a top10-es, Indian Wells-ben bajnokká avatott Jack Drapert is.
Djokoviccsal másodjára néznek farkasszemet, eddigi egyetlen szeánszukra tavaly októberben, a sanghaji Master-negyeddöntőben került sor, azt a szerb két óra és 21 perc alatt, 6:7, 6:1, 6:4-re húzta be.
Az ATP Tour és a WTA Tour eseményeit Magyarországon kizárólag a Network4 csatornái közvetítik. Előfizetőink a NET4+ streamingplatfomon minden közvetített mérkőzést élőben láthatnak. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! ELŐFIZETÉSÉRT KATTINTSON IDE!