Michigan-Washington nagydöntővel zárul az egyetemi amerikaifutball-idény

Egyetlen mérkőzés maradt hátra az egyetemi amerikaifutball-liga szezonjából, a nagydöntőben az első helyen kiemelt Michigan Wolverines és másodikként rangsorolt Washington Huskies találkozik egymással. Az összecsapást az ARENA4-en és a NET4+ oldalán is élőben közvetítjük.

Mindkét gárda hosszú idő után, a jelenlegi rendszerben azonban első alkalommal ünnepelhet bajnoki címet: a nagymúltú Michigan a 11. sikerére hajt, legutóbb 1997 a Nebraskával megosztva volt a legjobb, míg a Washington 1991-ben éppen a Michigan legyőzésével nyert a Rose Bowlon, ami akkor a Miamival együtt ért elsőséget.

A houstoni NRG Stadiumban az ország legjobb védelme néz szembe majd az egyik legeredményesebb támadósorra: a Michigan védelme átlagosan mindössze 10,2 pontot engedett eddig a riválisainak, amivel az első, az engedett össz- (244,5) és passzolt yardok (150.0) rangsorában a második legjobb országos szinten. A Wolverinesben hatan is legalább három sacket gyűjtöttek már a szezonban, közülük kiemeledik Jaylen Harrell (6,5) és Josaiah Stewart (5,5).

A védelem csillogásában nagy szerepe van a két hátsó embernek, Mike Sainristilnek és Will Johnsonnak, akik szinte mindig leveszik az ellenfelek legjobb elkapóit. Most várhatóan mindkettőjükre kulcsszerep vár a döntőben, a rivális ugyanis fantasztikus WR-duóval rendelkezik.

A Washingtonban a két elkapó, Rome Odunze és Ja’Lynn Polk a Texas Longhorns elleni elődöntőben 247 yardot hozott a csapat, előbbi ráadásul 1553 yarddal már most iskolai rekordot állított fel. Ez a páros 22 TD-t szerzett már a szezon során, és mindketten több mint 17(!) yardot átlagolnak meccsenként.

Persze a Huskies támadósorának fővezére a Heisman-szavazáson második Michael Penix Jr., aki a Longhorns ellen 420 yardot passzolt, összességében pedig még 4641 yardnál jár az idényben, és egy bizonyos Patrick Mahomes óta az első egyetemi irányító, aki két egymást követő szezonjában is átlépte a 4500 yardot.

A másik oldalon összességében jóval visszafogottabb a támadósor, azonban az irányító J.J. McCarthy és a futó Blake Corum az Alabama elleni elődöntőben is bizonyította, hogy a legfontosabb pillanatokban lehet számítani rájuk.

A karrierje során 26-1-es mérleggel rendelkező irányítónak a statisztikák alapján sokat kéne passzolnia, a Huskies védelme a “levegőben” ugyanis csak a 122. az egyetemi rangsorban, McCarthy pedig az egyik legpontosabb (72,1 százalék) és legmegbízhatóbb (mindössze négy eladott labda) az egyetemi játékosok között.

A hajnali 1.45-kor kezdődő finálé kommentátora Parrag Zsombor lesz, szakértőként Kovács Istvánt hallhatják a nézők.