Izland az elmúlt években annyira kiemelt turisztikai célponttá nőtte ki magát, hogy már a nagypolitika dolgozik rajta, hogyan lehetne fentről korlátozni a beáramló turisták számát. A helyzet a szokásos kettősségen alapul: egyfelől nagyon jót tesz az ország gazdaságának a turizmus, másfelől viszont se a lakosság, se a természeti értékek nem bírják már lassan a hagyományosan mindent szétbarmoló, ráadásul folyton az utca közepén szelfiző tömeget.
De mielőtt problémáznánk, nézzük meg azt is, hogy jutottunk ide! A nagyjából 400 ezer lakosú szigetország az 1980-as években még büszkén mondhatta magáról, hogy soha nem haladta meg az évi 80 ezret a turistáik száma. Ez azt jelenti, hogy Izland egészen képeslapszerű hangulata kis túlzással csak a helyiek számára adhatott hátteret a hétköznapokhoz. A turizmus világszintű növekedése persze itt is hozta az egyenletes növekedést, aminek köszönhetően 2000-re először mondhatta el magáról az ország, hogy nagyjából ugyanannyi turista látogatta meg őket, mint amennyien egyáltalán laknak Izlandon. Az emelkedés viszont nem hogy nem állt meg, hanem elképesztő emelkedésbe kezdett: 2017-ben már kétmilliónál is többen látogattak el ide.
De mi van emögött? Először is az északi országoknál megszokott okos imázsépítés: Izland állami kampányokból hozta a barátságos, kicsit fura és kedves imidzset a világon, ahol a természeti szépségek mellett kicsit furcsa és nagyon kedves emberekkel lehet találkozni. Sokatmondó adat, hogy az izlandi nyelv saját szót is ismer a péntek esti borzasztó lerészegedésre, szóval a mulatni vágyó turisták szórakozása is meg van oldva, miután kifotózták magukat a legendás fekete tengerparton. Az 1990-es években ráadásul két nagyon fontos izlandi nagykövet érkezett a popkultúrába: Björk és a Sigur Rós zenekar. Mindkét előadó rettentő furcsa, mégis nagyon szerethető, ráadásul teljesen összetéveszthetetlen az, amit csinálnak. A világ hirtelen elkezdett rajta gondolkodni: honnan ez a sok furcsaság? [Talán a skandináv krimik elterjedése is hozzátett a dologhoz – szerk.]
Izlandnak mindeközben nagyon jót tett turisztikailag az internet: akár a Google térképet böngészve, akár útibeszámolókat olvasva kezdhettek tömegek vágyakozni az addig még soha nem is hallott sziget után, ők aztán a közösségi média megjelenésével tovább osztották az irigyelnivaló képeket magukról különféle mesebeli tájakról. Izland talán a világ legjobban fotózható részei közé tartozik, a telefonos fotózás elterjedése pedig eléggé megágyazott annak, hogy mindenki akarjon valami nagyon sokatmondó képet Izlandról.
És hogy hova vezetett mindez? Többek közt a már említett kétmillió turistához, és ahhoz, hogy Izland GDP-jéhez jelenleg nagyjából 10 százalékot tesz hozzá ez az iparág, de a turizmus felelős az ország exportbevételének 30 százalékáért is. Ez olyan szám, amivel nem tudták tartani a lépést: mivel szinte bármennyi turistát be tud fogadni a főváros, Reykjavík belvárosa, ezért a rövidtávú lakáskiadásban utazó Airbnb-zők vették át a hatalmat. Ez annyira megnyomta az ingatlanárakat, hogy a helyi lakosság ki lett szorítva a saját belvárosából, a szolgáltatások pedig alapvetően a turisták igényeire lett szabva, ahogy láthatjuk azt amúgy egyre inkább Budapesten is.
Ennél is nagyobb gond, hogy a turisták kedvenc helyei már nem tudnak megbirkózni a megnövekedett látogatószámmal: a túraútvonalak egyre “kopnak”, a turistabuszok olyan számban közleekdnek az országban, hogy folyamatosan romlik az utak minősége, a látogatók pedig már károsítják például a Thingvellir Nemzeti Parkot borító mohát is, egyszerűen azzal, hogy letapossák.
Ez persze turistaként is komoly dilemma: elvegyük-e magunktól a lehetőséget, hogy gyönyörködhessünk a világ egyik legszebb tájában úgy, hogy a legtöbben biztosan nem fogják? Válaszként az izlandi kormány felső limitet tervez megszabni a szigetre érkező turisták számában, bár az még nem teljesen tiszta, mi lesz a megoldás.
És hogy hogyan kerülhetünk úgy közelebb Izlandhoz, hogy nem teszünk tönkre semmit? Úgy, hogy megnézzük a Nyár Izlandon című filmet a FILM4-en, szombat délután! Ennek főszereplője Jette, aki szeretett nagynénje hamvait, az elhunyt kérésének megfelelően, Izlandra viszi, hogy ott leljen örök nyugalmat. Rosalie néni ugyanis egykor a távoli északon vándorolva kereste a boldogságot, Jette pedig az ő nyomdokain haladva jön rá, hogy Izland egyébként remek hely, a lakói pedig igazán szeretnivalók.
