Russell Crowe-ról egy időben szinte kizárólag olyan hírek jelentek meg a sajtóban, amelyek az új-zélandi színész idegbajos, erőszakos kirohanásait taglalták. Nem csoda, hosszú korszak volt ez, amíg a filmezésen kívül gyakorlatilag semmi hasznosat nem csinált, csak balhézott és őrjöngött, gyakorlatilag bármilyen apróságon képes volt idegösszeomlást kapni. Az egyik emlékezetes eset a Gladiátor forgatásához köthető: a színész egyik éjszaka felhívta a film producerét, akit torkaszakadtából üvölte azzal fenyegetett, hogy puszta kézzel megöli, ha nem teljesül minden kívánsága a forgatáson.
Hasonló toporzékolós követelőzésbe fogott 2005-ben is a New York-i Mercer Hotelben, amikor dühében egy telefont vágott a szálloda egyik alkalmazottjához, mert nem tudta elérni a feleségét Ausztráliában. A telefon elég csúnya sérülést okozott a recepciós arcán, kórházba is került vele, a színészt meg letartóztatták, és vádat emeltek ellene testi sértés miatt. Crowe a CBS News beszámolója szerint először jelentéktelennek nevezte az esetet, és majdhogynem azzal védekezett, hogy bárki reagálhatott volna hasonlóan egy fárasztó utazás után, de aztán belátta, hogy elég gyenge lábakon áll az érvelése, és inkább bocsánatot kért, az ügyet pedig peren kívül rendezték. 2010-ben aztán egy BBC-s rádióinterjú alatt kapott rohamot, és viharzott ki a stúdióból, amiért a műsorvezető írnek hallotta a színész akcentusát a Robin Hoodban.
Crowe-t annyira jellemezte ez a fajta viselkedés akkoriban, hogy már nem az Oscar-díjas színészként, csodálatos elmeként vagy legyőzhetetlen gladiátorként gondoltak rá, hanem egy agresszív vadállatként, aki képtelen uralkodni az indulatain. A telefonos ügyet később élete legszégyenletesebb incidensének nevezte, ami lelkileg megviselte, és „végérvényesen megváltoztatta” őt.
Hosszú évek munkája volt ebben az imidzsben: ő lett a „telefonnal verekedős” hisztigép, az őrjöngő színész, aki nem képes az érzelmeit kordában tartani. Attól tartottak, hogy ez a karrierjébe fog kerülni. A South Parkban is külön epizódot szenteltek annak, hogy Russell Crowe bejárja a világot, és bunyózik óraszám: lezúz mindenkit, aki szembejön, kortól, nemtől és nemzetiségtől függetlenül. Aztán kedélyesen dalolászik egyet. Utóbbival egyébként nem is lőttek annyira mellé az alkotók, a színész impulzív vadállat énje mellett észrevétlenül megbújt egy jókedélyű, nyugodt, megfontolt, jótékony, emberszerető természet is, csak időre volt szüksége, hogy előbújjon (és hogy aztán el is higgyék az emberek, hogy az is ő). De végül előbújt, sőt, manapság már dominál is, az elmúlt évek legalábbis ezt igazolják.
Gondoljunk csak bele: a színészről az utóbbi jó pár évben nemigen lehet olyanokat olvasni, hogy elborult az agya, vagy nem helyénvalóan viselkedett volna. Mondhatjuk, hogy 60 éves korára megnyugodott, és most már inkább kizárólag az érdemeivel foglalkozik a sajtó, vagyis azzal, hogy miben játszik, és mennyire jól. És ehhez a színész saját belátása is kellett persze. „Hihetetlenül érzékeny vagyok, és sokszor ez okozza a vesztemet is” – ismerte el Crowe az ausztrál Sunday Nightnak 2014-ben, majd hozzátette, hogy elég jók a megérzései, így már egy kézfogásból érzi, hogy valaki jó vagy rossz szándékkal közeledik-e felé, és ha az utóbbi, akkor minél hamarabb szabadulna a helyzetből.
Az persze megint más, amikor egy színész maga nyilvánul meg mondjuk a közösségi médiában, elvégre azok a posztok nyilván nem arról szólnak, hogy „ma megint egy igazi barom voltam”, de azért mutatnak egyfajta képet arról, hogy éppen miket tart fontosnak megosztani valaki a követőivel. Russell Crowe sokat posztol a családjáról, és szereti felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára (aktívan részt is vesz különféle jótékonysági eseményeken és kampányokon, főként azokon, amelyek a témakört érintik).
De érdekességeket is gyakran oszt meg a világgal: egyszer arról számolt be a Twitteren (manapság X), hogy családfakutatás során meglepő felismerésre jutott, miszerint leszármazottja 11. Lord Lovatnak (becenevén Róka), aki az utolsó ember volt azok közül, akiket Angliában lefejeztek. De teljesen nyugodt hangnemben (finom öniróniával reflektálva a múltjára) visszavágott Howard Sternnek is, aki lekicsinylő megjegyzéseket tett a színész testsúlyára. „Én le tudnám ütni a fiatal Howardot, ő ugyanezt nem mondhatja el magáról”.
2015-ben Charlie Rose-nak elmondta, hogy igyekszik nem olyan komolyan venni az életet, mint annak idején. „Az emberek néha seggfejek, és ez elkerülhetetlen.” – állapította meg. Russell Crowe tehát kemény munkával építette le vadállat imidzsét, hogy aztán ugyanolyan kemény munkával építse fel a mostani nyugodt, megfontolt énjét. És amellett, hogy ez erőt ad minden hisztis gyerek anyjának, Crowe sikeresen bizonyítja ezzel, hogy az emberek tényleg képesek megváltozni, ha akarnak. (A színészt legközelebb ma este 8 órától láthatja a FILM4-en Salma Hayek mellett a Szakíts, ha bírsz című filmben.)
