Minden idők legszebb Oscar-ruhái: melyik volt idén a legjobb?

Megvolt az idei Oscar-díjátadó, amelynek szakmai részéről itt már beszámoltunk – most kizárólag arra vagyunk kíváncsiak, melyik idei ruhaköltemények iratkozhatnak fel minden idők legszebb, legemlékezetesebb, legizgalmasabb Oscar-estélyijei közé.

A legnagyobb divatlapok a nevesebb események előtt ugyanis rendszeresen szoktak emlékeztetőket közzétenni arról, melyek voltak az elmúlt évek, évtizedek azóta is lenyűgözőnek tartott felöltözései az adott rendezvényen; egyfajta dicsőségcsarnok ez, amelybe kerüléshez a jó ízlés és a szerencse egyaránt játszanak szerepet, és persze a ruhák viselőinek személyes vonzereje is rendkívül sokat nyom a latban. (Nem árt persze a tehetség sem, de az a képeken úgysem látszik.) Mi az önök véleményére vagyunk kíváncsiak: kiválasztottunk öt öltözetet a mostani Oscar-gáláról, hogy megmondják, melyik az, amelyik önök szerint örökké emlékezetes marad.

Anya Taylor-Joy például ebben a Christian Dior-ruhában jelent meg, hogy átadja a legjobb animációs rövidfilm díját. A tervezés nem új, de korszerűsített: a divatház a saját 1949-es modelljéhez, a Junon estélyihez nyúlt vissza ihletért. Ha lehet, az a darab még szebb volt, de egy az egyben nem akarhatták a tervet felhasználni. A gazdagon díszített modell mindenesetre pompásan állt a színésznőnek.

Anya Taylor-Joy (Fotó: Mike Coppola/Getty Images)

Egészen más irányba indult el America Ferrera, aki a Barbie című filmben volt érdekelt, mint mellékszereplő. Az ő Versace-ruhája esetében nem beszélhetünk különösen eredeti ötletről, de az egész mégis működik: a Barbie-rózsaszín ruha a színésznőt tökéletes sziluettel mutatta meg, még éppen nem túl kihívó dekoltázzsal, visszafogott, de nagyon is jelenlévő uszállyal, egyszerre játékbabára illő és mégis hordható tervezéssel. Néha elég ennyi is ahhoz, hogy egy ruhát megszeressenek a divatrajongók.

America Ferrera (Fotó: Sarah Morris/WireImage)

Gabrielle Union egy Carolina Herrera-tervezésben vett részt az estélyen; a People szerint ez egy miniruha, hozzáillő szoknyával, és hát legyen nekik igazuk, bár ez még miniruhának is csekély volna, és ruhához amúgy sem szokás szoknyát hordani. A sajátos zenei ízléssel megvert személyeknek eszükbe juthat róla Björk Alexander McQueen-tervezte csengettyűruhája is, bár annak természetesen más volt a teteje. Union egyébként azért volt jelen, mert férje, Dwyane Wade producerként működött közre egy Oscar-jelölt rövidfilmben.

Gabrielle Union-Wade (Fotó: Mike Coppola/Getty Images)

Az eddigiekhez képest egészen más stílusban, de ugyancsak kiemelkedő megjelenéssel érkezett az Oscarra Quannah Chasinghorse modell és aktivista: az őslakos amerikaiak jogainak védelméért, a környezet megóvásáért, a fenntarthatóság eszméjének terjesztéséért és általában véve a nők jogainak elismertetéséért dolgozik. A ruha, amelyet visel, a Red Berry Womantől származik, tervezője Norma Baker-Flying Horse. Ide kapcsolódó gondolat, hogy az Oscar-jelölt Lily Gladstone színésznő is igyekezett az elmúlt időszakban minél több fórumon népszerűsíteni az őslakos amerikai tervezők munkáját.

Quannah Chasinghorse (Fotó: Arturo Holmes/Getty Images)

És az ötödik legyen egy nyertes: Emma Stone-ról beszélünk, aki a legjobb női főszereplőnek járó díjat vehette át a 96. Oscar-díjátadón. Ezúttal is egy Louis Vuitton-tervezésben állt a nyilvánosság elé, azt döntsék el önök, mennyire különleges – a divatlapok odavannak érte. Tény, hogy elég régen kiment már a peplum a divatból ahhoz, hogy ismét visszajöjjön, a halványzöld ruha eltúlzott kialakítása pedig remekül rímel a színésznő díjazására okot adó Szegény párák kosztümjeire.

Emma Stone (Fotó: Aliah Anderson/Getty Images)

És ha már így beharangoztuk azt a dicsőségcsarnokot, íme, egy válogatás: a Vogue, a Vanity Fair és egy sereg más divatlap örök legjobbanöltözött-listáit fésültük össze, és kiegészítettük a mi kedvenceinkkel.

Barbra Streisand (Arnold Scaasi) , 1969

Fotó: ABC Photo Archives/Disney General Entertainment Content via Getty Images)

A színész-énekes-rendező sok szempontból újszerű alakja a szórakoztatóiparnak, pont az Oscarja átvételekor ne lett volna eredeti? Igen, ez egy átlátszó, ám csillogó, a stratégiai területeken takarással operáló nadrágkosztüm.

Audrey Hepburn (Givenchy), 1975

(Fotó: Ron Galella/Ron Galella Collection via Getty Images)

Azt régóta tudjuk, hogy a színésznő és Hubert de Givenchy együttműködéséből pazar dolgok születtek: ennek egyik ékes példája ez a pazar díszítésű mellénykével ellátott darab.

Sharon Stone (Vera Wang), 1998

(Fotó: Evan Agostini/Getty Images)

Földig érő, pánt nélküli, hercegnős vagy görög istennős ruhában bárki megjelenhet a vörös szőnyegen. De ki lenne olyan vagány, mint Sharon Stone 1998-ban, hogy egy Vera Wang szoknyát párosítson egy sima fehér GAP inggel? Akárki is (Zendaya egyszer megpróbálta), már nem lesz ilyen eredeti.

Gwyneth Paltrow (Ralph Lauren), 1999

Fotó: Jim Smeal/Ron Galella Collection via Getty Images

A színésznő ebben a hercegnősben vette át a Szerelmes Shakespeare női főszerepéért neki ítélt Oscart. Ezzel újra divatba hozta a rózsaszínt, a feminin stílust, és a következő években rengetegen koppintották a stílusát. Ennek az estélyinek még saját Wikipedia-oldala is van, és ráadásul nem ez az egyetlen trendteremtő Oscar-ruhája. Valamit nagyon tud.

Julia Roberts (Valentino), 2001

Julia Roberts (Photo by Mirek Towski/FilmMagic)

A színésznő ebben a vintage, szaténból és bársonyból alkotott Valentino-estélyiben vette át Oscar-díját az Erin Brockovichért.

Angelina Jolie (Marc Bouwer), 2004

Fotó: Jeff Kravitz/FilmMagic, Inc.

Mint a Vogue szerzője írta, az a lenyűgöző ebben a Marc Bouwer-estélyiben, hogy a fehér és a szatén kombinációja nagyon keveseknek előnyös, de Jolie-nak mégis remekül állt.A rendkívül mély dekoltázsa ellenére igazán elegáns darab, a mai napig emlékezetes – idén Sydney Sweeney színésznő viselte a Vanity Fair magazin Oscar-afterpartiján.

Nicole Kidman (Balenciaga), 2007

Fotó: Frazer Harrison/Getty Images

Ez a Balenciaga-darab még azokból az időkből származik, amikor a divatház nem realityszereplők és aranyásók domborulatait hangsúlyozta, hanem filmsztárokat öltöztetett díjátadókra.

Marion Cotillard (Jean Paul Gaultier), 2008

Fotó: Jeff Vespa/WireImage

Ez is egy győzelmi ruha volt: Cotillard az Edith Piaf megformálásáért kapott Oscart vette át benne (ha kétségeik támadtak volna, a Piaf című filmben, amelyet másutt La vie en rose címmel mutattak be). Emlékezetessé a tökéletes szabása, az érdekes, pikkelyszerű kidolgozása és a réteges uszálymegoldása tette.

Anne Hathaway (Armani), 2009

Fotó: John Shearer/WireImage

Kicsit csalóka egymás után tennünk két fehéret, de a kronológiai rend így követelte meg. Ránézésre ez is csak egy fehér ruha, ráadásul vállpánt nélküli – nagyon unalmas lenne, ha nem csillogna ilyen ízlésesen. Volt idő, amikor Anne Hathawayt valamiért sikk volt nem kedvelni, de akkor is jó volt a stílusa.

Gwyneth Paltrow (Tom Ford), 2012

Fotó: Kevork Djansezian/Getty Images

Jöjjön akkor a harmadik fehér a sorban, amelyet már emlegettünk fentebb: ezzel a köpenyes megoldással
Gwyneth Paltrow ugyancsak elindított egy divathullámot, nem is csoda. A ruha szabása tökéletes, nincs túldíszítve, de nem is unalmas, és tökéletesen áll a színésznőn.

Jennifer Lawrence (Christian Dior Couture), 2013

Fotó: Jason Merritt/Getty Images

Istenbizony mindjárt vége a hómezőnek, de úgy fest, volt pár év, amikor szinte csak fehérben lehetett ízléssel és emlékezetesen kiemelkedni a mezőnyből. Ebben a menyasszonyos Diorban Jennifer Lawrence, mint a mellékelt ábra mutatja, Oscart vehetett át (Napos oldal), és érdemeit az sem csökkentette, hogy a színpadra menet megbotlott benne. (Nem ő volt az első, ez történt Streisanddal is, csak ő megmaradt a botlásnál, nem esett el és drámázta túl a dolgot.)

Cate Blanchett (Armani Privé), 2016

Fotó: Jeff Kravitz/FilmMagic

Cate Blanchett színésznő az egyik legstílusosabb, legelegánsabb, általában már-már éteri megjelenésű szereplője a mezőnynek, feltétlenül itt a helye a listán. A virágos minták és díszítések sokszor kétesélyes, hogy megmaradnak-e ünnepélyesnek, vagy a hétköznapi és vidám hangulatot hozzák. Blanchett esetében esélyük sem volt közönségesnek lenni.

Allison Janney (Reem Acra), 2018

Fotó: Jeff Kravitz/FilmMagic

És most már egy tényleg élénk szín! Mint Paltrow Tom Fordja, ez a ruha is a szabásával tűnt ki: tökéletesen a színésznő alakjára szabott, érdekes (bár talán kevéssé praktikus) az ujja, és semmi díszítése, csak a szín és a forma. Janney egyébként a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat kapta meg érte azon az estén, az Én, Tonya című film miatt.

Regina King (Louis Vuitton), 2021

Fotó: Chris Pizzello-Pool/Getty Images

Visszafogottan zárjuk a körképet: erről az estélyiről mindent, és annak ellenkezőjét is el lehet mondani. A sziluett merész, de közben mégsem túlzó, a díszítés látványos, de nem fájdítja meg a szemünket (62 ezer flitter, 3900 kristály, az egész ruha pedig 140 munkaóra alatt állt össze), van színe, de nem túl erős – és közben tökéletesen működik. Valószínűleg nincs nő, akinek ne állna jól.