Ha szereti azokat a filmeket, amik kicsit belemásznak az elmébe, akkor Alejandro Amenábar 2015-ös thrillere, a Regresszió (szombat 20:00 FILM4) kötelezően nézendő. A spanyol-kanadai koprodukcióban készült film egy pszichológiai krimi, amely a ’90-es évek egyik legnagyobb erkölcsi pánikját, a sátánista szekták és az elfojtott emlékek körüli hisztériát boncolgatja. De vajon mennyi igazság van abban, amit a film állít? Mennyire valós a regressziós hipnózis – amelyet a film során az áldozat emlékeinek felidézésére használnak?
Vajon mi történt?
A történet középpontjában Bruce Kenner (Ethan Hawke) nyomozó áll, aki egy bizarr ügyön dolgozik: egy fiatal lány, Angela (Emma Watson) azt állítja, hogy az apja szexuálisan zaklatta. A férfi pedig – különös módon – nem is emlékszik az egészre, de mégis beismeri a tettét. Itt jön képbe Dr. Raines (David Thewlis), aki regressziós hipnózist alkalmaz, hogy előhívja a mélyen elnyomott emlékeket. Az ügy azonban egyre bizarrabb lesz, amikor szektás rituálékról, sátánista ceremóniákról és rejtélyes eltűnésekről kezdenek el szólni a „felidézett” emlékek. De tényleg lehet hinni ezeknek az emlékeknek?
Mi az a regressziós hipnózis?
A regressziós hipnózis egy olyan módszer, amely során a páciens mélyen elfojtott emlékeit próbálják felszínre hozni hipnotizált állapotban. A regressziós hipnózis első dokumentált alkalmazása a 19. század végére tehető, és leginkább Sigmund Freud és Jean-Martin Charcot munkásságához kapcsolódik. Freud kezdetben alkalmazta a hipnózist a páciensei emlékeinek feltárására, de később elvetette, mert úgy találta, hogy a betegek gyakran hamis emlékeket idéznek fel.
A módszer az 1950-es és ’60-as években újra népszerű lett, főként Milton H. Erickson és más hipnoterapeuták révén, majd az 1980-as évektől kezdve a pszichoterápia egyes irányzatai, valamint az úgynevezett elfojtott emlékek visszanyerésére irányuló terápiás megközelítések révén ismét reflektorfénybe került. Ezzel párhuzamosan több bírósági ügyben is felmerült, hogy a hipnózis során visszanyert emlékek nem megbízhatóak, és hamis emlékeket is generálhatnak.
A módszer elterjedése főként az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában volt jelentős, különösen az 1980-90-es években, amikor több nagy port kavaró bűnügyi esetben is alkalmazták, majd fokozatosan visszaszorult a hitelességével kapcsolatos tudományos aggályok miatt. Az 1980-as és 90-es években óriási népszerűségre tett szert, főként pszichológiai terápiák és bűnügyi nyomozások során. Az elmélet szerint az agy mindent rögzít, még azokat az eseményeket is, amelyeket tudatosan már nem tudunk felidézni. A probléma? Az, hogy ez az eljárás megbízhatósága nem bizonyított.
Bár a film azt sugallja, hogy a regressziós hipnózis révén az emberek képesek előhívni a múltjukból rejtett, elfeledett igazságokat, a tudományos közösség tagjai ezzel nem értenek egyet. A kutatások szerint a hipnózis alatt előhívott emlékek gyakran nem valódiak, hanem a terapeuta kérdéseire adott válaszokból, elvárásokból vagy akár fantáziából épülnek fel. Egyes esetekben még hamis emlékeket is létrehozhatnak, amik aztán olyan erősen beépülnek a páciens tudatába, mintha valóban megtörténtek volna.
A ’80-as és ’90-es években számos per indult az Egyesült Államokban olyan emberek ügyeiben, akiket kizárólag hipnózis során felidézett emlékek alapján vádoltak meg. Később kiderült, hogy sok esetben ezek az emlékek teljesen hamisak voltak. A pszichológusok tehát ma már óvatosak ezzel a módszerrel, mert túl sok a félreértés és a manipuláció lehetősége.
A Regresszió egy feszült és nyomasztó thriller, és az is igaz, hogy a film erősen dramatizálja a regressziós hipnózis hatásait, és sokkal inkább egy pszichológiai horrorba csúszik át, mint egy valid bűncselekmény történetébe. Az biztos, hogy jól megcsavart sztorit kapunk, és Ethan Hawke is hozza a tőle megszokott színvonalat, de ha tényleg az igazság érdekli az embert, akkor érdemes fenntartásokkal kezelni a hipnózisos jeleneteket.
