Pénteken 22:35-től adjuk a Shrink – Dilidoki kiütve című filmet a FILM4-en. A főszereplő, Kevin Spacey egy Henry Carter nevű pszichiátert alakít, aki Los Angelesben praktizál, a hely adottságai miatt főleg gyógyításra váró lelkű filmipari dolgozókat fogad, forgatókönyvírótól színésznőig. Remekül él belőle, csakhogy elúrhodik rajta az érzés, hogy ez nem elég neki, egy napon tehát elhatározza, hogy pro bono is vállal pácienseket. Így kerül hozzá egy zaklatott lelkű tinilány, aki egészen máshogy látja az életet, és általában a világot is, így a közös munka mindkettejükre komoly hatással van.
A shrink egyébként a köznyelvben a pszichiáterek informális, enyhén humoros megnevezése, nem csoda tehát, hogy a film magyar címe ez a kicsit kellemetlen, poénkodós valami lett. Eleve rengeteg film és sorozat kapott magyarul olyan címet, amitől az esetleg több nyelvet beszélő, az eredetit ismerő néző vadul forgatja a szemeit, esetleg értetlenül néz, vagy féktelen röhögésbe kezd. Na de miért van ez így, és ki dönti el, mi lesz egy műsor címe? Erre két bevett eljárásrend tekinthető általánosnak.
Az egyik lehetőség, hogy a forgalmazó/gyártó dönti el, mi lesz a végleges változat, a fordítóig, aki egyébként a szövegeket átülteti magyarra, el sem jut ez a kérdés. Ilyenkor a cég saját maga fordíttatja le a címet, vagy, ha franchise-ról vagy sorozatról beszélünk, az előző elemek címeit használják. Így például a Bosszúállók: Végső csata 1. után értelemszerűen a Bosszúállók: Végső csata 2. következik, a Halálos iramban-filmek pedig már csak egy számot kapnak, minek ezzel vacakolni.
De van példa arra is, hogy a cím vége ismétlődik, ilyenek az Alien-filmek, amelyek magyarul mindig …a halál-lal végződnek. Ez egyébként nemhogy kelet-európai, teljesen magyar vívmány, a világ boldogabbik felén az Alien az Alien, csak mifelénk fordulhat elő, hogy évtizedeken keresztül egy ilyen bumfordi halálozás szorítja keretbe a fordítókat. (A lengyel cím például Alien – a Nostromo nyolcadik utasa volt, de számtalan nyelvben, a szerbtől a franciáig bekerült a címbe a nyolcadik utas, amely csak nálunk a halál, személyesen. A folytatás pedig megint csak nálunk operál bolygóval, meg halállal – ez a többé-kevésbé helytálló térkép a bizonyíték rá, hogy máshol alienek meg lények vannak. ) Ráadásul rávilágít még egy problémára: hogy ha egyszer elrontottunk valamit, nincs visszaút, és a régebbi filmekre ez mégannyira igaz, hiszen komoly hagyományuk van, rajongótáboruk, nem érdemes ezekkel kekeckedni. Ha tehát egyszer kijön az Alien 17, amely arról fog szólni, hogy az egészet Ripley csak álmodta, és mind a Teletubbyk földjén élünk, annak is az lesz a címe, hogy Alien 17 – ami mégsem volt: halál.
Olyan is előfordul, hogy a fordítónak azért nincs dolga a címmel, mert le sem akarják fordítani, ez inkább a streamingszolgáltatókra jellemző, de például a Poirot is tipikusan az a cím, amit nem nagyon van hova fokozni, meg az esetleg külföldi forrásokból tájékozódó potenciális néző is jobban megtalálja így a műsort, ami felkeltette az érdeklődését. Akkor sem nagyon kell törni a fejüket, ha van alapmű, amit a műsorban adaptáltak; lehet itt például az Alapítvány-könyvekre gondolni, vagy akár mozgóképes előzményre. A nagy sikerű Büszkeség és balítélet minisorozatot sem fordíthatták máshogy, mint a regény címét, az érdekes arcú Keira Knightley főszereplésével forgatott filmváltozatnál pedig folytatták a hagyományt. Pedig megnéztem volna, mit kapnak egy Büszkeség és elfogultságért, vagy Büszkeség és előítéletért.
És most végre eljutottunk addig a verzióig, ahol legalább kérnek javaslatot a fordítótól. Persze nem biztos, hogy elfogadják, de legalább megkérdezik. A fordító ilyenkor kap segédanyagot, információt a műsorról, annak címéről más nyelveken, meg hogy esetleg van-e köze másik filmhez vagy sorozathoz, része-e valamilyen filmes univerzumnak. Erre kapásból lehet mondani a nálunk futó FBI-okat, azoknak is mind ezzel kezdődik a címe, éppen csak mögé kell tenni, hogy ez történetesen melyik helyszínen. Ez lehet persze átok is, ott van mondjuk az Esküdt ellenségek, ami már eleve kicsit ellentmond a sorozat tartalmának, de hagyománytiszteletből (és jól felfogott anyagi érdekből) megtartják. És olykor olyat eredményez, mint az Esküdt ellenségek: Meggyalázott áldozatok, aminél taszítóbb cím azért kevés van.
A másik irányzat, amikor semmi sincs kőbe vésve, és a fordítót felkérik arra is, hogy adjon címet a filmnek. Ilyenkor több mindenre támaszkodhat: egyfelől arra, hogy más nyelveken mire jutottak, másrészt, ha megint behozhatom a franchise-okat, hogy korábban ebben a kérdésben ő maga mire jutott; a nagy költségvetésű, blockbuster filmeknél azért törekednek arra, hogy ugyanaz fordítsa mindet. Kap segédanyagot is, hogy jobban megismerje a tartalmat.
Adódik a kérdés, hogy na de akkor kérem, ki tehet a nyomorultul hangzó magyar címekről, vagy arról, hogy az eredetihez csak nyomokban van köze a magyar címnek? Lássunk néhány esettanulmányt, ugyanis általában mi, magyarok, ezzel a fura nyelvünkkel, nem kell mindig a fordítókra mutogatni.
Kezdjük az állatokkal, ott van például Wolverine, aki egy veszedelmes képregényhős, és egyébként is egy erőszakos állat, arról nem tehet, hogy magyarul rozsomáknak hívják. A szóalak inkább emlékeztet egy aranyos kis rágcsálóra egy népmeséből, pedig ha megnéznek egy fotót egy valódi rozsomákról, inkább úgy néz ki, mint egy teleszteroidozott menyét, vagy egy félretervezett kis medve, innen már azért sejthető, hogy veszedelmes. Nem jártak volna jobban a fordítók akkor sem, ha a népies nevét kapják elő mentőötletként, mert az meg a torkosborz. Az 1974 óta létező Marvel-karakter tehát nálunk eddig általában Farkas volt, esetleg Logan.
Gondolhatunk aztán James O’Barr kultikus képregényére, a Crow-ra is, amely, akárhonnan is nézzük, főleg varjat jelent, de Poe óta a magyar nyelvben (is) a vészjóslás madara a holló, meg kicsit tökösebben is hangzik egy ilyen című film, szóval Magyarországon a Varjú Holló lett.
Fontos tendencia a magyar címadásban az is, hogy amit viccesnek szánnak, az általában alliterál. Engem végelenül irritált például a Gyagyás gyilkosság, aztán az eredetit ellenőrizve rá kellett jönnöm, hogy az is alliterál: Murder Mystery. A Gyagyás gyilkosság másik fontos tartalmi eleme, ez a vicceskedő szóhasználat, amely a ritkán, vagy jól behatárolható körben használt kifejezésekkel (gyagya, hóbortos, dilis, piás) társítja a nyelvi leleményeket, esetleg szójátékokkal. Előbbi példája a Piás polák bérgyilkos, utóbbié a Szüzet szüntess, amely természetesen a „tüzet szüntess” kifejezésre játszik rá. A javára írható ezeknek a szörnyeknek, hogy azonnal belövik a film műfaját, senki sem vár lélektani drámát, ha meghallja őket.
Valószínűleg a célközönségre pozícionálás példája a Több mint testőr is, amely eredetiben The Bodyguard, vagyis A testőr, nem kicsit ellentmondva a magyar változat munkatársainak. De A testőrt nem biztos, hogy cím alapján megnézte volna annak idején annyi nő a moziban, ha nem sugallják, hogy itt etyepetye is van, nemcsak kemény akció. (Vagy csak az ősi marketinges trükkről van szó, ami nem állítja, hogy a juhbeles egészségesebb, csak azt, hogy több, mint virsli.)
Megtörténik az is, hogy kevés a hozott anyag. A Reszkessetek, betörők! (Home Alone) például ilyen, azzal nehéz mit kezdeni, hogy Egyedül otthon, és a műfajt sem annyira lövi be, itt meg a fordító legalább behozta a gyerekes vonalat, meg egy tartalmi elemet is. Nehezebb megbarátkozni a Breaking Bad magyarításával, bár a Totál szívást végül is lehet a történet ismeretében a cselekményekre vonatkoztatni, épp csak hülyén hangzik. Az Erőszakik elkövetője viszont alighanem egy másodpercet sem látott a filmből, csak olvasta a tartalmát és látta, hogy fekete komédiaként jellemezték. És hogy a Megszállottak viadala (Killing Eve) miért lett ez, csak a jóisten tudja, mert Luke Jennings könyveit, amelyek alapján készült, le se fordították még magyarra, ezzel aztán nem lehet takarózni. Viadal egészen biztosan nincs benne, megszállottak esetleg.
