Ma délután 18:15-kor kezdődik a FILM4-en a Férjem, az önimádó című film, amely nem meglepő módon egy tökéletesnek hitt férfiról szól, akiről csak a házasságkötés után derül ki, hogy valójában minden, csak nem az. Sőt, egy vérbeli nárcisztikus, aki nemcsak csalja a feleségét, de még egy gyilkossági ügybe is belekeveri. A nőnek saját erejéből kell kimásznia a nyomasztó élethelyzetből, és bebizonyítani, hogy neki semmi, a férjének viszont annál több köze van a bűncselekményhez.
Ha lenne rá befolyásom, biztosan felterjeszteném a leggyakrabban használt szavak listájára a toxikust, a bipolárist vagy a nárcisztikust, amelyekkel annyira szeretnek dobálózni az emberek manapság. Szinte divat lett az utóbbi időben laikusként diagnosztizálni mindenkit, aki egy kicsit is az átlagtól eltérő viselkedésmintákat mutat, de szinte már azok sem ússzák meg, akik elmulasztanak bocsánatot kérni, ha rálépnek a másik lábára, vagy elfelejtik kivinni a szemetet. Racionálisan belegondolva teljesen agyament dolog megbélyegezni valakit pusztán a reakciói alapján, pláne úgy, ha nem vagyunk pszichiáterek. De még nekik is idő kell ahhoz, hogy bármilyen diagnózist felállítsanak valakivel kapcsolatban.
Szóval lehet, hogy baromi jólesik egy dühítő exre vagy egy érzéketlen főnökre rásütni, hogy nárcisztikus, de ezzel nemcsak leegyszerűsítünk egy sokkal bonyolultabb jelenséget, hanem téves képet is festünk róla. A nárcizmus ugyanis nem egyenlő a bunkósággal, az önzéssel vagy azzal, hogy valaki nem válaszol azonnal az üzeneteinkre. Az igazi nárcisztikus személyiségzavar valójában mély pszichés sérülésekre vezethető vissza, és sokkal többről szól, mint arról, hogy valaki szereti magát a tükörben nézegetni.
A nárcisztikus személyiségzavar – vagyis az NPD – egy komoly, szakmailag elismert pszichiátriai zavar, amelyet hivatalosan is diagnosztizálható kórképként tartanak nyilván. Ahhoz, hogy valakiről tényleg azt mondhassuk, hogy nárcisztikus személyiségzavarral él, nem elég két-három kellemetlen tulajdonság – legalább öt súlyos, ismétlődő tünetnek kell fennállnia. Ilyen például a grandiózus önkép, a mások kihasználására való hajlam, az empátia szinte teljes hiánya, vagy az a folyamatos igény, hogy csodálják és körülrajongják őt. Ezek nem egyszerű jellemvonások, hanem olyan mélyen gyökerező mintázatok, amelyek hosszú távon tönkreteszik az illető kapcsolatait, ellehetetlenítik a munkakapcsolatait, és nem mellesleg az ő saját életét is aláássák.
A diagnosztizált nárcisztikus emberek belső világa egyébként valójában meglepően törékeny. A felszínen mutatott magabiztosság, a másokat lenyűgözni vágyó viselkedés gyakran egy olyan énvédő mechanizmus, ami az önértékelés krónikus hiányából fakad. Épp ezért az ilyen emberek kifejezetten rosszul viselik a kritikát, a visszautasítást vagy a kudarcot – és ezekre gyakran támadással, megalázással vagy érzelmi manipulációval reagálnak. Nem feltétlenül szándékos rosszindulatból, hanem mert nem tudják másképp megőrizni a sérülékeny önképüket.
A társadalmi térben – különösen a párkapcsolatokban – ez rendkívül romboló lehet. A nárcisztikus személy gyakran idealizálja, majd leértékeli a partnert; csak addig érdeklődik iránta, amíg azt érzi, hogy visszatükrözi a saját nagyszerűségét. Ha viszont a partner önálló igényeket, véleményt vagy kritikát fogalmaz meg, az gyorsan fenyegetéssé válik számára. Ebből születnek azok a dinamika-párhuzamok, amelyeket a túlhasznált „toxikus kapcsolat” címkével szoktak illetni – sokszor helyesen, de korántsem mindig nárcisztikus háttérrel.
A probléma az, hogy amikor valakire csak úgy rávágjuk, hogy nárcisztikus, azzal nemcsak megbélyegezzük őt, hanem el is tereljük a figyelmet arról, hogy mit is jelent ez valójában. Egy valódi nárcisztikus ugyanis nemcsak zavaró személyiség, hanem klinikailag problémás is: a viselkedésének következményei vannak – másokra nézve traumatikus, saját magára nézve pedig hosszú távon destruktív. És ezek a viselkedésminták nem egy-egy stresszhelyzetben, hanem folyamatosan, évek alatt ismerhetők fel. Szóval a nárcizmus nem egy újabb szitokszó, amit bedobunk, ha valaki beletaposott a lelkünkbe, hanem egy komoly és fájdalmas zavar, amit nem a hétköznapi beszélgetések szintjén kellene devalválni. Hogy a Férjem, az önimádó című filmben a férj valóban ebbe a kategóriába tartozik-e, ugyancsak nem a mi tisztünk eldönteni, de képet azért kaphatunk róla, ehhez viszont érdemes ma délután 18:15-kor a FILM4-re kapcsolni.
