A héten a TV4-en és a FILM4-en is megtekintheti a Vakszerencse című filmet. Az internetes szerencsejátékból izgalmas krimit varázsoló darabból első körben a színészként és énekesként is remek Justin Timberlake ugorhat be a legtöbbeknek, pedig van ott még jó név: Gemma Arterton, az elmúlt évek legklasszikusabb példája a rosszul vezényelt karrierre. Főleg azért érdekes, mert Arterton nem rossz színész (sőt!), kisugárzása miatt kiválóan alkalmas lehet klasszikus hollywoodi dívának is, miközben megvan benne az az elegancia, amit valahogy csak a brit színészek tudnak hozni. Gemma Arterton valamiért 38 éves korára mégsem futotta be eddig azt a pályát, ami talán szánva volt neki.
Arterton származásához méltó módon természetesen a James Bond: A Quantum csendjében tűnt fel nagyon fiatalon: 2008-ban, rövid színházi karrier után 1500 jelentkezőből gondolták úgy, a készítők, hogy ő lesz megfelelő az elegáns Beatles-utalásként Strawberry Fields névre hallgató szereplő szerepére. A szerep azért is volt tökéletes ugródeszka, mert maga Arterton is “thinking man’s crumpet”-ként jellemezte a figurát, ami egy elég nehezen lefordítható brit kifejezés azokra az emberekre, akik intelligenciájuknak és külsejüknek köszönhetően is különösen népszerűek az ellenkező nem körében, rövidebben szólva mindenki le akar velük feküdni, mert szépek és okosak. Ezután egy kis BBC-s kitérőt téve feltűnt a Titánok harcában és a Perzsia hercegében is 2010-ben, amihez hozzátéve, hogy az Alice Creed eltűnésében összehozott pár nagyon vitatott, visszanézve pedig hatásos bántalmazó jelenetet is, egyenes út vezetett a brit filmakadémia által kiosztott BAFTA feltörekvő színészeknek járó díjához.
Aztán valahogy elcsúszott valami: bár vannak jó filmjei, mint például a már említett Vakszerencse vagy a 2014-es, Ryan Reinoldsszal közösen forgatott, valamiért nagyon rosszul marketingelt Hangok, az álmoskönyv szerint nem jelent jót, ha a berobbanásod után nem kapsz legalább egy olyan főszerepet, amiről szeretnek beszélni az emberek. Artertonnak ez sajnos nem jött össze, hiszen se a Kiéhezettek, se A szerelem története nem lettek azok a filmek, amik témát szolgáltatnának, pedig nem az amúgy mindig elég jól játszó színésznőn múlt a dolog. Külön érdekesség, hogy Jonathan Glazer eredetileg őt akarta a 2013-as A felszín alatt című film főszerepére, de azt végül a stúdió közölte, hogy Arterton nem elég híres ahhoz, hogy elvigye a dolgot, így Scarlett Johansson lett a befutó. Arterton talán azzal nyugtathatja magát visszanézve, hogy összességében az a film sem lett volna elég az A-kategóriába való bekerüléshez.
Tehát adott egy remek színész, akinek valószínűleg hülye ügynökei vannak: miközben minden adott lenne hozzá, hogy Gemma Arterton nevével adjanak el egész filmeket mostanra, ő maga főleg nem különösebben érdekes sorozatokban és filmekben tűnik fel, amire azért jó sebtapasz, hogy a közmegegyezés szerint azért szakmailag magasabb polcon lévő londoni színházi világban folyamatosan jó kritikákat kap. Csak mi ugye azokat nem látjuk, szemben például a Gyagyás gyilkossággal, amiben a feltűnése az egyik biztos jele annak, hogy olyan nagyon sokat már nem vár a mozifilmektől.
Az a jó hírünk, hogy azért még nem kell elfeledkezni róla: még mindig csak 38 éves, amiben bőven benne van, hogy a következő pár évben végre odatesz elé egy olyan szerepet is, ami nem “csak” kellemes esti szórakozásként fog megmaradni a fejünkben. Mi várjuk!
