Nyolc év után váltott klubot a nyáron Loïc Négo, és úgy tűnik, a magyar válogatott játékos valósággal újjászületett szülőhazájában. A francia élvonalban szereplő Le Havre jobbhátvédje alapember Európa egyik legjobb bajnokságában, és a hétről hétre nyújtott jó teljesítmény a nemzeti együttesben mutatott formájára is remek hatással van.
„Góóóól, Négo kiegyenlít a 88. percben…Lajooos!!!” – kiabálta örömittasan a Magyarország-Izland Eb-pótselejtező kommentátora, Hajdú B. István 2020 novemberében, amikor a párizsi születésű honosított futballista 1–1-re módosította az állást. Pár perccel később Szoboszlai Dominik a győzelmet és így a kvalifikációt is megszerezte a mieinknek, de Loïc Négo attól a naptól kezdve tényleg Lajos lett minden magyar szurkoló számára.
Négo a Nantes akadémiáján nevelkedett, de 13-14 éves korában egy rövid időt a Chelsea utánpótlásában is eltöltött. A Kanáriknál mutatkozott be felnőtt labdarúgóként a Ligue2-ben, majd a Romához került, ahol nem volt esélye az első csapatba kerülésre.
Magyarországi karrierje egy rövid belgiumi kitérő (Standard Liège) után 2013-ban indult Újpesten, amellyel megnyerte a Magyar Kupát és a Szuperkupát is, és felhívta magára az angol másodosztályú Charlton Athletic figyelmét. Csakhogy a 2014/2015-ös idényben mindössze egy bajnokin kapott lehetőséget, így a következő szezonban kölcsönben már ismét Újpesten találta magát.
Az akkoriban a legtehetősebb magyar klubnak számító Fehérvár 2015-ben igazolta le, és akkor még talán ő maga sem gondolta, hogy nyolc évet húz majd le a piros-kékeknél. A klubbal 2018-ban magyar bajnok, egy évvel később pedig kupagyőztes lett, és saját elmondása szerint igazi otthonra lelt a Fejér megyei székhelyen. Olyannyira, hogy Fehérváron már ekkor megkapta a Lajos becenevet.
Ami a válogatott karrierjét illeti, a franciáknál nagy tehetségként tartották számon: tagja volt a 2010-ben U19-es Európa-bajnoki címet, 2011-ben U20-as vb-4. helyet szerző gall gárdának, olyan játékosok társaságában, mint Antoine Griezmann, Alexandre Lacazette vagy éppen Cédric Bakambu.
Mivel Magyarországon tényleg jól érezte magát, 2019-ben állampolgársági esküt tett, és 2020 őszén, a bolgárok elleni Eb-pótselejtezőn debütált is Marco Rossi válogatottjában. A többi már történelem: az említett, Izland elleni összecsapás volt a második számára nemzeti csapatunkban, és onnantól kezdve senkit nem érdekelt idehaza, hogy Négo nem igazán beszéli a nyelvünket (a mai napig inkább angolul vagy franciául ad interjút), főleg azok után, hogy lenyilatkozta:
„Franciaország a hazám, de Magyarországon érzem magam otthon.”
Minden szép és jó volt tehát, de az Eb-eufória elmúlt, a szürke hétköznapokban pedig egyre kevésbé tudott kimagasló produkcióval előrukkolni a jobbhátvéd. A székesfehérváriak is évről évre szürkébben teljesítettek, és bármennyire is az együttes egyik kulcsemberéről volt szó, bizony Négo is beleszürkült a társaságba. 2020/21-ben még 6 góllal járult hozzá csapata szezonjához, 2021/22-ben már csak kétszer, 2022/23-ban pedig, amikor a „Vidi” éppen csak hogy megmenekült a kieséstől, csupán egyszer volt eredményes.
Mindez azért is fontos, mert Négo ugyan általában valóban a védelem jobb oldalán szokott szerepet kapni, de mindig is fontos szereplője volt a támadásépítésnek, modern jobb oldali futóként rendre segítette az akciókat, és a rúgótechnikája is jobb, mint egy átlagos szélsőjátékosnak. Le Havre-ban nem egyszer előfordul, hogy előrébb, akár támadó középpályásként szerepeltetik.
Ismerve a fehérvári állapotokat persze valahol nem csodálkozhatunk, hogy Négo is elveszítette a motivációját: nyolc év egyetlen klubban eleve soknak tűnik, mindenképpen szüksége volt a környezetváltozásra, de a nyár óta csökkentett költségvetéssel dolgozó Fejér megyei gárdánál nem is igazán volt maradása.
Kapóra jött tehát neki a Ligue1-be 14 év után feljutó Le Havre ajánlata, és a normann együttesnél Lajosunk újra formába lendült. Nagyon fontos volt, hogy a vezetőedző, Luka Elsner az első pillanattól kezdve alapemberként számolt vele. Szeptemberben ugyan egy sérülés miatt pár hétre kidőlt, de így is már nyolc bajnokin játszhatott, hatszor kezdőként, és két gólpasszal is hozzá tudott járulni az újonc eddig várakozáson felüli szerepléséhez: a Le Havre jelenleg a hetedik helyen áll a tabellán, mindössze egy ponttal elmaradva az európai kupaindulást érő pozícióban tanyázó Bresttől.
Nem lehet nem észrevenni, hogy Négo a magyar válogatottban is újra magasabb szinten futballozik. A mieink mindhárom őszi Eb-selejtezőjén kezdő volt, a szerbek elleni meccseken egyenesen kimagaslót nyújtott, Budapesten ő adta a gólpasszt Varga Barnabásnak és Sallai Rolandnak is.
A mai napig vannak olyan vélemények (szerencsére azért kisebbségben), melyek szerint honosított játékosoknak nem feltétlenül kellene lehetőséget adni a magyar válogatottban. Én magam egyértelműen úgy látom, hogy Loïc Négónak helye van Rossi csapatában (akárcsak Willi Orbánnak és Callum Stylesnak, akiken szintén látszik, hogy az utolsó csepp vérükig képesek küzdeni a sikerért piros-fehér-zöld mezben). A guadeloupe-i származású futballista igazi szerethető karakter, a drukkerek is nagyon megkedvelték, és egy múlt hónapban adott nyilatkozata külön szívet melengető volt. Abban ugyanis elmondta, hogy persze jó, hogy újra a szülőhazájában játszik és él, de neki és a családjának is borzasztóan hiányzik Magyarország.
A magyar focinak akadt jó néhány legendás Lajosa, Barótitól Tichyn és Szűcsön át Détáriig, de Négó „Lajos” Loïc is sokat jelent nekünk. Reméljük, hamarosan egy újabb Eb-kvalifikációval és utána akár egy vb-részvétellel is.
