Négy nap után elégtételt vehet a Manchester United

Csütörtök este újabb mérkőzést láthatnak élőben a MATCH4 és az ARENA4+ nézői a labdarúgó angol Ligakupa harmadik fordulójából, a Manchester United 20.45-től az Aston Villát fogadja, a tét a nyolcaddöntőbe jutás.

A két csapat mindössze négy nappal ezelőtt találkozott egymással, a bajnokságban az Aston Villa hazai pályán meglepetésre nagyon simán, 3-1-re diadalmaskodott, ez volt az első mérkőzése a kispadon a korábbi Arsenal-edzőnek, Unai Emerynek, aki Steven Gerrardot váltotta a poszton.

Az 51 esztendős spanyol trénernek már korábban is voltak szép emlékei a Vörös Ördögök ellen, a Villarreal vezetőedzőjeként az Európa-liga 2021-es döntőjében büntetőkkel hódította el a második számú európai trófeát.

Az Old Traffordon korábbi csapataival, a Valenciával, a Villarreal-lal és az Arsenallal négyszer lépett pályára, de csak egyszer szenvedett vereséget, háromszor ponttal távozott az Álmok színházából.

A Ligakupában ötszörös győztes Manchester United legutóbbi, a 2016/17-es szezonban aratott sikere óta kétszer az elődöntőig menetelt a sorozatban, kétszer azonban már a jelenlegi szakaszban, azaz a harmadik fordulóban búcsúzott, 2019-ben a Derby County, tavaly a West Ham United együttesével szemben.

Az MU ugyanakkor bízhat a hazai pályában, ahol legutóbbi öt tétmérkőzéséből négyet megnyert és ezeken a találkozókon még gólt sem kapott. A Villa ezzel szemben idegenben gyengélkedik, ebben az idényben egyetlen mérkőzést nyert vendégként, éppen a Ligakupában a Bolton Wanderers otthonában diadalmaskodott 4-1-re.

A 21.00-kor kezdődő összecsapás kommentátora Kassai-Tóth Csaba lesz.