Néhány érdekesség, amit nem árt tudni az év első mestertornája előtt

Az ATP és a WTA Tour elitje is Indian Wellsben tölti az előttük lévő közel két hetet, hogy megtartsák a tavaszindító nagyeseményt, 2025 első 1000-es tornáját. Összeszedtünk öt érdekességet, amik fontos adalékinformációk lehetnek az amerikai meccsekhez.

  1. 1974-ben, azaz 51 évvel ezelőtt rendezték meg először a viadalt, pontosabban csak annak elődjét, hiszen eleinte még nem Indian Wells, sőt, nem is California volt a helyszín, hanem az arizonai Tucson. 1976-ban költözött el a torna, viszont csak Rancho Mirage és La Quinta után került a Tennis Gardenbe.
A Tennis Garden Indian Wellsben (Photo: Getty Images)

2. Csak kétszer fordult elő, hogy zsinórban két évben ugyanaz a párosítás jöjjön össze a férfi döntőre, és mindkettő az elmúlt években történt. Novak Djokovics 2014-ben és 2015-ben is Roger Federerrel találkozott, ráadásul először négy, majd három szettben verte meg a svájcit. Hasonló cipőben evez(ett) Carlos Alcaraz is, aki a mögöttünk hagyott két esztendőben egyaránt Danyiil Medvegyevvel bánt el, ők akár idén is farkasszemet nézhetnek.

3. Utoljára 2008-ban történt meg, hogy egy nemzet képviselője nyerjen a nőknél és a férfiaknál is, akkor Ana Ivanovics Szvetlana Kuznyecovát gyűrte le a WTA-döntőben, Djokovics pedig a hazai pályán versenyző Mardy Fish ellen mutatta be az ATP-fináléban, mit tanulnak odahaza Szerbiában.

4. Djokovics és Federer ültek fel legtöbbször az ATP-trónra, mindketten ötször-ötször ünnepelhettek, nem mellesleg egy, illetve négy elveszített döntőig is eljutottak. A nőknél két győzelem a csúcs, ezt viszont kilencen is beállították: először Martina Navratilova, még a 90-es évek elején, amit Steffi Graf, Serena Williams, Maria Sarapova vagy például Viktoria Azarenka is megtett. Legutoljára Iga Swiatek lett duplázó, 2022-ben és 2024-ben sem tudták őt megállítani, és jelenleg is címvédő.

5. A Grand Slam-bravúrok után az egyik legnagyobb presztízse annak van a sportágban, ha valaki megcsinálja a Sunshine Double-t, azaz a tavasz első két nagy amerikai versenyén egyaránt bajnok lesz: Indian Wells mellett Miamiban is. Ezt a nőknél idáig négyen csinálták meg, összesen öt alkalommal (Steffi Graf tette meg kétszer), a férfiaknál pedig heten mondhatják el magukról, hogy ők lettek az USA Masters-királyai – öten, köztük Andre Agassi is egy alkalommal, Federer háromszor, Djokovics négyszer.

Az ATP Tour és a WTA Tour eseményeit Magyarországon kizárólag a Network4 csatornái közvetítik. Előfizetőink a NET4+ streamingplatfomon minden közvetített mérkőzést élőben láthatnak. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! ELŐFIZETÉSÉRT KATTINTSON IDE!