Két nappal azután, hogy Cristiano Ronaldo arrébb tette a kólásüveget, Paul Pogba pedig az alkoholmentes sör láttán kapott a szívéhez, több, más futballista is is elérkezettnek látta az időt arra, hogy tiltakozzon.
Eden Hazard a szálláshelyére érte küldött Volkswagen ID.4 motorháztetejét fél liter kromofággal öntötte le, azt kiabálva, hogy őt hamarabb viszik el lábbal előre innen, sem minthogy betegye a seggét egy olyan cég járművébe, ami meghamisította a károsanyag-kibocsátás adatait, és egyébként is, mindenki üljön biciklire. Még aznap este a sájci Xherdan Shaqiri pattant fel a sajtótájékoztató közben, és izomból kifejelte a szponzorfalból az Alipay és a TikTok logóit (az alsó két sorból kirugdosta őket, a legfelsőből székre állva verte ki kézzel), majd “Free Tibet!” üvöltéssel leszaggatta magáról a címeres melegítőt ami alatt a dalai láma arcmásával díszített fehér pólót viselt.
Az angol Raheem Sterling a Booking.com reklámtábláját hugyozta oldalba a teljes nemzetközi sajtó előtt, a beszámolók szerint az “engem nem vertek át még egyszer az ötcsillagos egyiptomi hotelekkel, bazdmeg” feliratot igyekezett kiírni, de kevés volt hozzá. Robert Levandowski az önkéntesekről szaggatta le galléros FedEx-pólót, és házassága megromlását emlegette egy soha le nem szállított évfordulós ajándék miatt (“bezzeg Hanks házhoz vitte a kurva korcsolyát!”), Giorgio Chiellini pedig a Hisense bemutatón tolta arrébb a kínai gyártó éppen focimeccset sugárzó lapostévéjét, és kesztyűbábokkal játszotta el, ahogy Zidane szétfejeli Materazzi mellét, „mert az még így is hitelesebb, mint az agyonszaturált HDR-képetek.”
Nem így történt, de az egy bolond százat csinál elv alapján éppen történhetett volna, sőt, történhet még ennél cifrább is. A probléma nem azzal van, hogy valaki kiáll az elveiért, mert álljon csak, hanem azzal, hogy egy kvázi alkalmazott az áttételes alkalmazójának érdekeibe taposott bele nagy nyilvánosság előtt. Ilyenkor nem kell csodálkoznia, ha kap egy virtuális sallert, úgy meg különösen nem, ha a szerződésében explicite le van fektetve, hogy oda nem szarunk, ahol enni kapunk. Ronaldo akciójának ugye forintosított következménye lett (a Coca-Cola piaci értéke 242 milliárd dollárról 238 milliárdra eset vissza), azaz effektív károkozás történt, ami, ha teszem azt, az USA-ban történik, egy közepesen csinos kis perrel honoráltak volna.
Mielőtt kommentelni kezdene bárki, hogy eladtadmagadbazdmegteis, javasolnék egy nagy levegőt venni, és ún. szerepjátékkal elképzelni, hogy milyen lenne, ha volna nekünk egy laptopüzletünk, és egyik kiemelt partnerünk a Lenovo, aminek termékei prominens helyen láthatók az üzletben. Fizetünk egy rahedli pénzt egy ún branded kontent nevű organikus reklámért, kijön a stáb, forog a videó, Krisztián alkalmazottunk meg az élőben a Facebookon sugárzott streamen a Lenovo gépeket komótos mozdulatokkal elpakolja a kamera elő, majd elővesz egy abakuszt, és azt javasolja mindenkinek, hogy azt használja. Ja, a karján jól látható I love Lenovo tetkó díszeleg. A sajnálatos események után lábon kihordunk egy agyvérzést, majd megkérdezzük Krisztiánt, hogy mégis, ezt így meg hogy? És amikor elmondja, hogy ő csak a jónép szellemi épségét akarja megőrizni, akkor mi bólintunk egy lendületesebbet, és kivágjuk az üzletből, mint macskát szarni.
Aki nem így tenne, az vagy hazudik, vagy szeretne gyorsan éhen halni. A futball üzlet. Minden egyes pillanata az. A szponzoráció ellen lehet lázadozni, sőt, bojkottálni is lehet, ha az ember valóban elvhű, például Cé mondhatta volna azt az Európa-bajnokság előtt, hogy igaz, hogy tizenpár éve azt nyomattam, hogy igyál Coca-Colát, de ma már nem így gondolom, és nem veszek részt a tornán, mert nem akarom, hogy ezzel a céggel azonosítsanak. Mindezt akár egy sajttájon is el lehetett volna játszani – az EB előtt. Onnantól, hogy beindult a verkli, ilyet nem csinálunk. (Mellesleg az a víz, ami ki volt téve az asztalra, az is Coca-Cola termék volt, legalábbis, ha abból indulok ki, hogy egy ilyen méretű esemény egyik főszponzoraként a kizárólagosság a minimum, amit garantálnak a cégeknek.)
Lehet háborogni, hogy Kína hány céggel szállt be a szponzorációba, de teljesen felesleges. Ha nincsenek támogatók, nincs rendezvény sem. Mert akkor minden szervezési és lebonyolítási költséget vagy állambácsinak kell állnia, és ez egy idő (értsd: egy világ- vagy kontinensbajnokság) után már nem lesz olyan jó buli. Marad a jegyár, amin lehet emelni, de akkor meg néző nem lesz, mert épeszű ember nem fizetne 20 000 eurót egy meccsjegyért sem. Persze a gesztussal Cé remekül járt, az ázsiója a mezei szurkolók körében nőtt, biztos lett újabb x millió követője az Instán. És az is forintosítható.
UPDATE: a gazdasághoz értők azóta jelezték, pl. Jandó Zoltán a G7-nél, akinek régóta nagy rajongója vagyok, hogy nem Cé miatt szakadt be a Coca-Cola árfolyama. Valahol mindegy, az elv a lényeg ebben ez egész bohóckodásban.
