Csütörtökön, 17:05 perctől láthatja a FILM4-en a Karácsonyi nyomozás című filmet, amelyben egy Eve nevű nő áll a középpontban, aki képtelen feldolgozni, hogy szülei annak idején, épp karácsony napján adták örökbe őt. Mivel barátja látja, hogy az identitásválságba került Eve a trauma miatt teljesen megrekedt az életében, ezért felfogad egy magánnyomozót, hogy megtalálják a nő vér szerinti szüleit. A filmből úgyis kiderül, miként alakul majd Eve élete ezután, de addig is gondoljunk bele kicsit mélyebben, hogy nézhet ki egy ilyen szituáció a valóságban.
Hogy tényleg megértsük, kik is vagyunk valójában, hogy honnan jöttünk, hova tartunk, minek élünk egyáltalán, és illünk-e oda, ahova elméletileg tartozunk – az élet legnagyobb kérdései közé tartoznak. Ezt nevezzük identitáskeresésnek, amely minden emberi lényt érint, egyeseket persze talán az átlagnál egy kicsit jobban is. Az örökbefogadott személyek életének például ez különösen sarkalatos pontja, nekik ugyanis nemcsak a ki vagyok én? kérdés körüli csendes filozofálás jut – az életük azzal a kérdőjellel indul, hogy honnan és kitől származnak, amire sok esetben maguknak kell kideríteniük a választ.
Erik Erikson elmélete szerint az identitás kialakítása különösen fontos az emberi élet során, de kiváltképp serdülőkorban kerül előtérbe, amikor az ember a hormonjaival hadakozva, tiszta erőből azon dolgozik, hogy megértse, ki is ő, és mi a szerepe a világban. A pszichoanalitikus ezt az időszakot az identitáskrízis szakaszának nevezi, ami eleve megterhelő minden tinédzser életében, azok számára meg pláne nehezített pálya, akik sosem találkoztak a vér szerinti szüleikkel, vagy nem is tudnak róluk semmit. Akik ugyanis tisztában vannak a családi hátterükkel, végül sokkal magabiztosabban alakítják ki saját önazonosságukat, mint a kevésbé szerencsések, a tudás hiánya ugyanis belső bizonytalanságot szülhet, ami a felnőttkorra is kihathat – sokszor depressziót, szorongást és egyéb mentális problémákat okozva.
Ennek tükrében teljesen világos, hogy az örökbefogadott személyek nemcsak valami üres hóborttól vezérelve, vagy sima kíváncsiságból érdeklődnek a felmenőik iránt, hanem legtöbbször abban bíznak, hogy a kirakós hiányzó darabkájának megtalálásával megérthetik önmagukat. Persze ez sem megy könnyen, de ha az ember belevág a családja felkutatásába, annak az érzelmi terhek mellett (mert hogy lesz belőlük dögivel) természetesen a bürokrácia szépségeire is fel kell készülnie.
Magyarországon az örökbefogadottaknak személyesen kell felvenniük a kapcsolatot a gyámhivatallal, ahol írásban kell kérniük, hogy megismerhessék a vér szerinti szüleik vagy a testvéreik adatait (más rokonokat nem kutathatnak fel, ez fontos). Ezután a hivatal kikéri a szükséges információkat (nyomozni nem nyomoznak, és azt sem veszik figyelembe, ha az érintettnek már innen-onnan vannak információi a családról), és megkeresi a hozzátartozókat, akik dönthetnek arról, hogy hozzájárulnak-e az adataik kiadásához, ahogy arról is, szeretnének-e találkozni az örökbeadottal. Ha igen, annak örülünk, ugyanakkor tény, hogy egy ilyen találkozás általában brutális érzelmi hullámvasúttal ér fel mindkét fél számára, kivéve, ha a család tagjai olyan lazák, hogy simán megbirkóznak egy könnyed small talkkal az örökbeadott gyerekükkel.
Ami viszont gyakrabban fordul elő, hogy az örökbeadott fél közeledését visszautasítják, ami fájdalmas lehet, és nemcsak azért, mert úgy érezheti, nem kíváncsiak rá, hanem mert így pont azoktól nem kaphat választ, akik egyedüliként adhatnák meg neki. Ugyanakkor a pszichológia azt tanítja, hogy az identitáskeresés nem mindig a konkrét válaszokon múlik, és már az is sokat segíthet, ha valaki úgy érzi, ő bizony mindent megtett a múltja feltárása érdekében.
Persze olyan esetek is fennállhatnak, hogy az örökbeadott személy egyáltalán nem kíváncsi a vér szerinti családjára, de praktikus okok miatt (például genetikai betegség gyanúja esetén) fontos lenne bizonyos információkhoz hozzájutnia. Ehhez teljes mértékig joga van, az efféle egészségügyi adatok bizonyos esetekben ugyanis életmentők lehetnek, miközben egyik félnek sem kell találkozót kezdeményeznie a másikkal.
Erikson elmélete alapján az identitáskeresés egy egész életen át tartó folyamat, amely időről időre újra felmerül, különösen nagyobb életesemények kapcsán. Egy örökbefogadott számára például a saját gyereke születése, az örökbefogadó szülők elvesztése, vagy egy személyes krízis olyan helyzeteket teremthetnek, amelyek újra előhozzák saját származásuk kérdését. Tehát egyfajta hullámzó belső utazás ez, amely nemcsak a múltról szól, hanem arról is, hogyan értelmezi valaki önmagát a jelenben, és miként építi fel a jövőjét ennek tudatában. A legfontosabb tanulságtalán az, hogy bár a vér szerinti kötelékek fontosak, az identitásunkat végső soron inkább az határozza meg igazán, hogy mi magunk miként döntünk arról, kik vagyunk, kik akarunk lenni, és hogyan éljük az életünket.
