Newcastle United: a fokozatosságot szem előtt tartva

Manapság, amikor egyre több közel-keleti, amerikai, esetleg kelet-európai befektető jelenik meg az európai futballpiacon, már nem is csodálkozunk azon, hogy egy komoly tradíciókkal rendelkező klub egzotikus kezekbe kerül. Az új tulajdonosok legtöbbször afféle játékszerként tekintenek zsákmányukra, és számolatlanul öntik a pénzt az adott csapatba, tulajdonképpen egymással versenyezve. Nem csoda, hogy ezek az együttesek sokmillió drukker ellenszenvét váltják ki, ám van egy olyan újgazdag klub, amely mintha nem a szokásos, harácsolós módon törne előre.

2021. október 7-én véget ért egy több mint 14 éven át tartó, komoly hullámvölgyekkel tarkított korszak a Newcastle Unitednél. A tulajdonos, Mike Ashley ugyanis végre (második próbálkozásra) értékesíteni tudta a klubot, ami nem kis megkönnyebbülést váltott ki az ellene többször is tüntető szurkolókból. A Szarkák ebben az időszakban kétszer is kiestek a Championshipbe, és a Premier League-ben egy jól sikerült szezont leszámítva (2011/12 – 5. hely) jó esetben gyenge középcsapatnak számítottak.

A Newcastle 80 százalékban a szaúdi Public Investment Fund kötelékébe került, és sokan úgy gondolták, ezzel majd eljön a kánaán és persze ezzel sztárjátékosok egész sora érkezik majd a St James’ Parkba. Csakhogy némileg szokatlan módon – bár valóban tengernyi pénz állt a házhoz – egészen más stratégia szerint indult meg a klub átalakítása.

A 2021/22-es idényt borzasztóan kezdő Unitednél elsőként a kispadon hajtottak végre változtatást: menesztették Steve Bruce-t, és a korábban a Bournemouth menedzsereként figyelemreméltó teljesítményt nyújtó Eddie Howe-t nevezték ki a helyére. Természetesen már januárban áldoztak erősítésekre, de nem Messi, Neymar vagy Benzema kaliberű sztárjátékosokat igazoltak, hanem szakmai alapon, Howe elképzeléseihez igazodva szerződtettek új futballistákat. Így Kieran Trippier (Atlético Madrid), Chris Wood (Burnley), Bruno Guimarães (Lyon) és Dan Burn (Brighton) összesen 90 millió fontjába került a tulajdonosoknak, ami ezen a szinten egyáltalán nem számít kirívóan magasnak, főleg négy jó képességű focistáért.

Nagytakarítás tehát nem történt, a keret magja megmaradt, és az újakkal kiegészülve, Howe irányításával valósággal megtáltosodott a gárda: utolsó 18 bajnokijából 12-t megnyert, és a Premier League történetében az első olyan csapat lett, amely ugyan első 14 mérkőzéséből egyet sem tudott behúzni, mégis bennmaradt – sőt, a feltámadásnak köszönhetően végül a 11. helyen végzett.

 Yasir Al-Rumayyan, a Newcastle elnöke (Photo Getty Images)

Tavaly nyáron sem hajtott végre nagy módosításokat a szakmai stáb, joggal bíztak abban, hogy a 2022 tavaszán valósággal szárnyaló Szarkák ott folytatják, ahol abbahagyták. A Real Sociedad támadójáért, Alexander Isakért ugyan átutaltak klubrekordot jelentő 63 millió fontot a Real Sociedadnak, de rajta kívül csak a Sven Botman (Lille)–Matt Targett (Aston Villa)–Nick Pope (Burnley) hármasért fizettek, akik összesen kerültek 60 millióba.

Howe tehát alapvetően, kiegészítve egy-két tudatos erősítéssel, a régi csapatra épített, és nyugalomban, irreális célkitűzések nélkül vihette tovább a projektet. Természetesen a tulajdonosok nem azért fektettek és fektetnek folyamatosan a klubba, hogy az együttes egy legyen a sok közül a langyosvízben. A cél a Bajnokok Ligája-részvétel és trófeák szerzése, de nem azonnal, hanem folyamatos munkával, lépésről lépésre haladva. A 2022/23-as szezonban még nem is vártak komoly áttörést a Newcastle-től, amely azonban ehhez képest mégis a legjobbak szintjére emelkedett, és a Premier League egyik legszervezettebb csapatát alkotja.

Ha a támadójátékot vizsgáljuk, egyértelmű, hogy nem veszik fel a versenyt a szupercsatárokkal teletűzdelt riválisokkal (a 37 szerzett gól a Manchester City, illetve az Arsenal 62 találata mellett nem mutat olyan jól), a védekezés viszont elsőrangú: 25 bajnokin csak 18-szor tudták bevenni a kapujukat, ami messze a legjobb mutató az egész mezőnyben.

Howe 4–3–3-as taktikája tökéletesen bevált, nagyon nehéz ellenük játszani. Az idény elején érkezett Nick Pope fantasztikusan teljesít és remekül működik együtt a hátvédsorral, melyet a rutinos Fabian Schär vezet, aki Howe keze alatt a PL klasszis védői közé emelkedett. A svájci mellett a két szélen Dan Burn és Kieran Trippier helye is megkérdőjelezhetetlen, a Lille-től érkezett Sven Botman pedig már az első szezonjában átlag felett teljesít.

Nick Pope az egész Premier League egyik legjobb kapusa (Photo: Getty Images)

A védelem előtt szereplő Bruno Guimarães–Sean Longstaff–Joe Willock-trió stabilitást ad a gárdának és a támadósornak, ahol Howe-nak több variációs lehetősége is van, még Chris Wood januári távozása után is. Callum Wilson és az új szerzemény Isak is életveszélyes az ellenfél kapuja előtt, a kellemes meglepetés azonban Miguel Almirón tündöklése: a paraguayi már nemcsak a csapatvédekezésben kiváló, hanem igazi vezér elől is: 11 gólnál jár, miközben az eddigi idénycsúcsa mindössze négy találat volt.

A széleken akár Joelinton, akár Jacob Murphy vagy Allan Saint-Maximin is bevethető, akik mind kivételes technikai képességű labdarúgók.

Ennek ellenére Howe is látja, hogy az igazán nagy előrelépéshez szükség van még erősítésekre a támadó szekcióban. Hakim Ziyech már januárban majdnem északkeletre igazolt, és tartja magát a hír, hogy a Newcastle minden követ meg fog mozgatni a nyáron Khvicha Kvaratskhelia szerződtetéséért is. A Napoli grúz futballistája szenzációs formában van, de ha tényleg meg akarják őt kaparintani, akkor az eddigieknél mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlniuk. Persze ez így is megérheti, elvégre Luciano Spalletti nem véletlenül hasonlította a játékost a Liverpool klasszisához, Mo Salah-hoz.

Alexander Isakot klubrekordot jelentő 63 millió fontért igazolták a Real Sociedadtól (Photo: Getty Images)

Bár a következő idény előtt úgy tűnik, tényleg elkerülhetetlen lesz egy-kétszázmillió font elköltése ahhoz, hogy az a bizonyos ugrás megtörténjen, valahogy a drukkerek többségében még sincs olyan ellenérzés velük kapcsolatban, mint ha a Manchester City vagy a Paris Saint-Germain kerül szóba – ahol tényleg számolatlanul öntik a pénzt a klubba, és kis túlzással azt vesznek meg, akit csak akarnak.

A Newcastle-nek vannak tradíciói, van komoly szurkolói bázisa és az emberek azt is elfogadják, hogy a 2020-as években nem ördögtől való, ha a szeretett csapatuknak szaúdi többségi tulajdonosa van. Főleg úgy, hogy látják a tudatosságot, a jövőképet, és hogy a klub nem három lépcsőfokot akar egyszerre megtenni, hanem a fokozatosság elvét szem előtt tartva halad előre. Azt is tudják, hogy a legsikeresebb angol együttesek, így a két manchesteri alakulat, a Liverpool, az Arsenal vagy a Chelsea sem egy év, hanem (sokszor hosszú) évtizedek alatt emelkedtek a top státuszba, vagyis akkor sem lesznek türelmetlenek, ha esetleg ebben az évben még nem jön össze a BL-indulás. Arról nem beszélve, hogy ezzel a szimpatikus politikával újabb és újabb híveket szerezhetnek maguknak szerte a világon. És egy okos tulaj pedig tisztában van vele, hogy ennél jobb befektetés aligha akad.