Január 18-án ünnepli hetvenedik születésnapját Nyilasi Tibor, 70-szeres válogatott labdarúgó, a Fradi ikonikus alakja, aki korábban játékostársam, majd edzőm is volt az Üllői úton. A legendás jobbösszekötő pályafutásáról, edzői karrierjéről sokan és sokat írtak már a honi sajtóban, ezért most Nyíllal megélt személyes élményeimet osztom meg.
A Fradi serdülőben, majd az ifiben sokunknak ő volt a kedvence és példaképe. Rajongtunk a játékáért, a közvetlen stílusáért, bármikor leállt beszélgetni velünk az edzések előtt és után is. Gondolhatják, milyen boldog voltam, amikor az első csapatban, ha csak néhány perceket is, együtt játszhattam vele az NB I-ben. Egy álom beteljesülése volt ugyanúgy, mint a Ferencváros mezének viselése. Soha nem feledem, a tréningek után szinte az egész csapat beült a Fradi-étterembe, ahol órákig sztorizgattunk, közben ebédeltünk, néhányan kártyáztak is. Nyíl szintén szeretett zsugázni, főleg a fájert kedvelte.
Ebből az időszakból való az a történet is, amelynek főszereplője egy pályamunkás, eredeti nevén Papp József, aki mindenki csak Kotkodának hívott – hisz reggeltől estig kapirgálta a gyepet, hogy az nekünk megfelelő legyen. Szerette mindenki, szinte minden nap a játékosok vendége volt ebédre és egy sörre. Utóbbival azért csínján kellett bánni, mert a derék ember nem igazán bírta az italt. Egy alkalommal mégis legurított három korsóval, és ettől pillanatok alatt lelkessé vált az alacsony emberke. Nyilasi Tibinek több sem kellett, megkérte Kotkodát, menjen ki a pályára és fesse keresztcsíkosra a kapufát, olyanra, amilyen régen volt. Papp Józsi leküldte az utolsó kortyot, fogta magát, lefeküdt a gólvonal előtt, majd elkezdte festeni a Springer szobor felőli keresztlécet. Már az egyik kapufa közepén járt, amikor az ablakból Klára Jenő, a stadion szigorú létesítményvezetője üvöltött neki, mi a francot csinál. Kotkoda visszakiáltott az igazgatónak, vegyen vissza az arcából, higgadjon le, ő csak Nyíl kérését teljesíti. Ennek hallatán a székházban volt, aki a hasát fogva kacagott a látványtól, akadt, aki sírt a nevetéstől, egyedül Klára Jenő nem mosolyodott el, sőt azonnal hazazavarta beosztottját, még a kirúgást is kilátásba helyezte. A három sör hatására teljesen felbátorodott Kotkoda kemény hangon kikérte magának a kioktatást, így félő volt, hogy tényleg elküldik, ám erre végül nem került sor, mert a játékosok, Nyilasival az élen, egy emberként álltak ki érte.
Arra is élénken emlékszem, hogy Nyilasi kijelentette, Fradi-játékos ne járjon villamossal. Ettől persze még Ebedli Zolival, Szabadi Lacival és másokkal rendre metróval érkeztünk az Üllői úti edzésekre, és ugyanígy tett a legendás Albert Flórián és Elek Gyula is. Nyíl nem nagyon járt szórakozóhelyekre, az öltözőben viszont komoly szava volt, az akkori edzőnk, Novák Dezső is gyakran kikérte a véleményét. Feledhetetlen élményem, amikor a nyolcvanas évek elején a lisszaboni Estadio Luzban rendezett Benfica elleni barátságos meccsünk után másnap azt mondta az egész csapatnak, irány a tengerpart, amiből senki sem maradt ki, nagy buli lett a történet vége.
Velünk, fiatalokkal mindig segítőkész volt, persze, mi is lestük minden mozdulatát, akárcsak Ebedli Zoliét. Miután kikerült bécsi Austriához, ott is sokszor találkoztunk vele, s nagyon örültünk, amikor 1990-ben az edzőnk lett – remek edzéseket tartott, remek hangulatban. Edzőként az első meccsén öt nullára nyertünk idegenben a Megyeri úton az Újpesti Dózsa ellen – ez volt Lipcsei Peti és Szenes Sanyi első fellépése is zöld-fehérben: össznépi boldogság és bizakodás vette kezdetét, amelynek betetőzése az lett, hogy 11 év után 1992-ben bajnoki címet nyert a csapat. Jellemző a játékosokkal való kapcsolatára, a baráti stílusra is, hogy például Fischer Palinak kölcsönadott, hogy a később az Ajax Amszterdamban szerepelt csatár meg tudja venni a kőbányai lakását. Ugyanebből a korszakból datálható a következő eset is, amelynek főszereplője a játékosként bohém – trénerként annál keményebb – Pintér Attila és az akkori vezetőedző, Nyilasi Tibor. Rákosi Gyula, aki három évig irányította csapatunkat a kispadról, Pintér Attilát rendszeresen Péntek Doktornak hívta, mivel Pinyő a hét eleji edzések után általában ekkor épült fel. Mindez folyatódott Nyilasi idejében is, vagyis a szokásoknak megfelelően – általában a hét első napjaiban pihent és gyógyíttatta magát – a bajnokin játszott, majd a meccset követő hétfőn a következő szavakat intézte Nyílhoz: „Tibi, nagyon érzem itt, hátul a combomat, lehet, hogy kisebb húzódásom van, kihagynám a mai edzést.” Erre az éles szemű, a csibészséget pontosan ismerő tréner csak ennyit felelt: „Rendben, Pinyő, de miért vagy még mindig abban a ruhában, amiben szombaton a meccsre jöttél?”
Nem kell mondani, Nyilasi nagyszerű futballista volt, nagyon sok mérkőzést döntött el a góljaival, a szurkolók okkal rajongtak érte, ám ahogyan az összes Fradi-futballista, úgy ő sem kerülhette el, hogy kipellengérezze Dalnoki Jenő. Az ezüstcipős jobbösszekötőről köztudott volt, hogy általában nem messziről lövi a góljait – negyvenötös cipővel ez szinte lehetetlen –, ezt kikarikírozva egy esetben a Mester ezt mondta a nyurga csatárnak: „Nyílkám, tiszta erővel lődd meg a labdát a tizenhatosról, majd fuss utána és az ötösről gurítsd a hálóba. Oké?” A hatás a társak közt leírhatatlan volt, miként edzőként később Nyilasi is rengeteget poénkodott az öltözőben a játékosokkal, ezzel is oldva a feszültséget bennük.
Nyilasi Tibor játékosként és edzőként is markáns egyéniségként vonult be a Ferencváros történelemkönyvébe, mondhatnánk „Nyílegyenes” karrier az övé, nélküle nem lehet megírni a klub históriáját, és bár évtizedek óta az MLSZ alkalmazásában áll, minden hazai Fradi-meccsen ott ül a Groupama Aréna sky boxában, ahol nagy szeretet veszi körül. Mindezt bizonyítja, milyen sokan köszöntik hetvenedik születésnapján, amihez magam is csatlakozom: Isten éltesse sokáig a legendás 8-ast!
