Nyolc érdekes tény Anna Friel-ről, a Marcella főszereplőjéről

Marcellát, a borús hangulatú, hasonnevű sorozat főszereplőjét bizonyára ismerik – de mi a helyzet Anna Friel színésznővel, aki a szerepet játssza? Íme, néhány érdekes tény róla!

1. Édesapja, Desmond Friel egy nagyon érdekes életpályájú ír úr: korábban franciatanár volt, illetve folkgitárosként kereste kenyerét, most webdesign-cége van.

2. 13 évesen kezdte színészi pályáját, Michael Palin lányát alakítva a G.B.H. című sorozatban. De nem ez a szerep tette egy csapásra híressé a hazájában, hanem Beth Jordache karaktere a Brookside című sorozatban, amelyet két évig játszott. Egyetlen jelenet is elég lett volna ebből a hihetetlen ismertséghez: a brit tévétörténelem első, két nő közti csókjelenete, amely nem a késő esti műsorsávban ment le (még olyan országokban is, amelyekben a homoszexualitás illegális). A csók szerepelt a 2012-es londoni nyári olimpia nyitóünnepségének egyik videómontázsában. “Nagyon hosszú ideig az a csók határozott meg engem. És nem akartam, hogy így legyen. Évekig utasítottam vissza leszbikus szerepeket, mert azt éreztem, Beth-he térnék vissza velük. Tény, hogy ennek hatására akartam elvállalni olyan feladatokat, amelyek nők szélsőséges arcait mutatták meg.”

3. A Halottnak a csók című, elkaszált sorozata után Közép-Európa addig legdrágább filmjében, a Bathory – A legenda másik arcában játszotta a címszerepet. Ennek során bőven volt lehetősége női szélsőségeket bemutatni, Juraj Jakubisko filmjében ugyanis kínoz, szeretkezik, karddal veszélyes.

4. 2010-ben volt szerencséje a legtöbb A-listás kollégához: Anthony Hopkinsszal és Naomi Wattsszal játszott a Férfit látok álmaidban című Woody Allen-filmben, aztán Colin Farrell-lel és Keira Knightley-val a London Boulevard-ban, továbbá Bradley Cooperrel és Robert De Niróval a Csúcshatásban.

5. A Barátnő rendelésre című drámasorozatban végzett munkáját élete legnehezebbjének nevezte, ami nem csoda: feszített tempóban dolgozott, és nem-jelzésértékű szexjeleneteket játszott el Erica Myles szerepében, két kolléganőjével. Mindenesetre a kritika szerint megérte, azt írták róla, hogy “fantasztikus”, illetve “kiemelkedő” a játéka.

6. Ennél valószínűleg kevésbé volt megterhelő Michael Sheennel sakkoznia, amit a Manic Street Preachers (It’s Not War) Just the End of Love című dalához készült klipje kedvéért tett. Igaz, kissé ott is elfajulnak a dolgok.

7. David Thewlis színésszel élt kapcsolatban 2001-2010 között. Egy gyerekük született, Gracie Ellen Mary Friel, aki cikkünk írásakor 18 éves.

8. Majdnem ő kapta meg Marla Singer szerepét a Harcosok klubjában. De aztán Helena Bonham Carteré lett.

Anna Friel Marcelláját keresse a TV4 műsorán!