Január elsején ünnepelte volna 80. születésnapját a magyar labdarúgás zsenije, Varga Zoltán, aki lassan 15 éve nincs közöttünk. A Ferencváros legendás jobbösszekötője kivételes képességű futballistaként szinte varázsolt a pályán, góljai, megoldásai máig beszédtémát jelentenek a korosabb szurkolók körében, s még hatvanon túl is olyan rúgótechnikája volt, amit a fiatalok megirigyelhettek volna. Később edzőként is olyan lett, mint játékosként volt: őszinte, konfrontatív, kompromisszumra képtelen egyéniség. Aktív pályafutásáról, majd későbbi edzői karrierjéről sokat olvashattunk, az alábbiakban Varga Zolival való néhány személyes élményemet, eddig talán ismeretlen történeteket osztok meg Önökkel, no meg az is kiderül, hol élnek a gyermekei.
Sosem feledem, négy nappal hatodik születésnapom előtt voltam először meccsen – 1968. szeptember 7-én a Népstadionban, utolsó hazai bajnokiján, amikor az ő góljával nyert a Fradi a Honvéd ellen. Aztán közel harminc év elteltével, 1996. szeptember 13-án találkoztam vele először élőben, addig csak az említett bajnoki emléke és apám elbeszélései alapján tudtam, mekkora futballista volt. 1968-as távozása után a nyolcvanas évek elején tért haza első alkalommal, ezt is csak a Pénzügyőrben játszó barátaimtól tudtam meg, ekkor ugyanis a Pasaréti úti sporttelepen a „fináncok” akkori kapusának, Balázsi Zolinak tízből tízszer lőtte ki a felső sarkot. Ezt nem mellesleg 2010. április 9-én bekövetkezett haláláig még gyakran megismételte, mivel minden szerdán együtt futballoztunk az Üllői úti stadion edzőpályáján. Bizony, szinte majdnem ugyanott, ahol anno gyerekként elkezdett futballozni. S az is novellisztikus, hogy az említett 1996-os edzői kinevezésekor a parkolóból hajdani játékostársa, Novák Dezső kísérte be a klubházba, aki egyben elődje is volt a Fradi kispadján, később viszont éppen Varga Zoli kutakodása miatt kiderült az ügynökmúltja, ami óriási vihart kavart a sportágon és mindenekelőtt a Ferencváros berkein belül.
Varga Zoli különben végig Albert Flóriánra gyanakodott, hogy jelent róla, és amikor fehéren-feketén kiderült, hogy a Császárt sohasem sikerült beszerveznie a hatalomnak, volt ereje személyes találkozás során elnézést kérni az aranylabdástól. Miként Zuglóban, a Népstadion közelében található egyik presszóban adta vissza Kocsis Lajosnak, a Honvéd klasszisának a kétszáz dollárt, amit távozásakor, 1968-ban a mexikói olimpián kért kölcsön a „Kicsitől”. Azt már később nekünk árulta el, hogy csak benne bízott, fradista csapattársaiban egyáltalán nem. Varga Zoli nemcsak a gesztusa, hanem a futballtudása miatt is sokra becsülte Kocsis Lajost, és amikor találkoztak, mondta is neki, nem sok embert engedne előre, de őt igen.
Nem lehet elfeledni azt sem, milyen feszült volt a viszony Varga Zoli és a honi sportújságírók között: egy hónappal edzői kinevezése után, a Newcastle elleni bravúros 3–2-es győzelemkor például kifejezetten barátságtalanul nyilatkozott, azonban később kiderült, nagy fájdalmat okozott neki, hogy Attila fiánál daganatos betegséget diagnosztizáltak. Szerencsére sikeresen kigyógyult a rákból a fiatalember, de a tréner lelki nehézségeiről akkoriban még senki sem tudott, senki sem tuhatott. Az azonban gyorsan elterjedt a sportág berkein belül, hogy a görög Olympiakosz elleni UEFA-kupa visszavágó előtt az egyik legismertebb magyar sportújágírót leszállította a repülőtérre induló Fradi buszáról. Mint kiderült a közismert publicista korábban a küldöttséggel együtt tartott külföldre is, Varga Zoltán azonban kapásból megtiltotta, hogy a játékosokon és a stábtagokon kívül bárki a csapattal utazzon. Az eset után el lehet képzelni milyen kritiká(ka)t kapott a tréner a megbántott zsurnalisztától…
Varga Zoli képtelen volt kompromisszumra, ezért rengeteg vitája volt a Fradinál és Győrben is, elmondása szerint utóbbi klubnál még durvább esetek fordultak elő, verbális inzultusoktól az autógumija kilyukasztásáig sok támadás érte. Nem véletlen, hogy idővel szívproblémái lettek, az egyik legismertebb hazai professzor kezelte; itt azért maradt el a kezelésekről, mert beleszeretett a szívspecialista asszisztensébe és szégyellte magát a doktor előtt. A kilencvenes évek második felében ugyancsak elrabolta a szívét egy rendkívül csinos nő, akiről kiderült, hogy rá lett állítva és folyamatosan jelent róla, amit nagyon nehezen hevert ki Zoli, ugyanis tiszta szívből szerette a hölgyet.
A halálát pedig mintha megérezte volna. Erre klasszikus példa, amikor a nyolcvanas években müncheni lakásának konyhájában ültek jó barátjával, Varga Lászlóval, és Bogáti Attilát, a ZTE egykori csatárát gyászolták, aki Ausztriában a pályán, mérkőzés közben hunyt el szívinfarktusban. Varga meg is jegyezte barátjának, ennél szebb halált nem tud elképzelni – aztán milyen a sors, 2010. április 9-én, Zuglóban a Kövér Lajos utcai sporttelepen összeesett, az ő szíve is a futballpályán szűnt meg dobogni. Az egykori Danuvia pályát, azóta Varga Zoltánról nevezték el, ahol minden évben április 9-én a Fradi kezdeményezésére összegyűlnek megemlékezni a hajdani klasszisról.
Varga egykori felesége, Ilona, valamint gyermekei Németországban élnek, a két leány, Kati és Enikő a Bazilikában megtartott temetés óta nem járt az Üllői úton, fia, Attila viszont igen, aki remekül érezte magát édesapja hajdani klubjánál. Nemrég telefonon ismét beszéltünk, örömmel idézte fel a korábban, Budapesten töltött napokat és szót ejtett édesapja emlékéről is.
„Az egész családunk Németországban él, és bár más városokban lakunk, gyakran találkozom a testvéreimmel. A két nővérem édesapánk halála óta nem járt Magyarországon, én viszont igen, és máig melengeti a szívemet, hogy ennyi év után is mennyien és mennyire szeretik édesapámat. Azt is hallottam, hogy január elsején, nyolcvanadik születésnapjára néhány rádió, televízióadó és több napilap is megemlékezett róla. Ha újra Budapesten leszek, ismét ellátogatok a Szent István Bazilikába édesapám nyughelyéhez, mert a felé megnyilvánuló szeretetből úgy érzem, nekünk is jut. A családom nevében egészséget, boldog új évet kívánok minden magyar embernek, és köszönöm, hogy ilyen szépen ápolják apánk emlékét.”
