Ő csak énekelni jött, de egymás után bukkannak fel a holttestek

Aki elegendő mennyiségű krimit olvasott és látott már, azt érezheti hogy az égvilágon semmilyen karrierív nem tudja már meglepni: bárkiből lehet nyomozó, akinek egyébként nem ez a hivatása, illetve bármire képes lehet egy rendőrnyomozó a szabadidejében, pláne, ha már visszavonult. Még az ilyen fásult bűnügy-fogyasztóknak is meglepő lehet premiersorozatunk, a Halál a tengeren alapállása, ennek főszereplője ugyanis Jack Grayling, egy leszerelt nyomozó, aki régi álmát valósítja meg, és elmegy kabaréénekesnek egy luxushajóra, amely a Földközi-tengeren szállítja utasait.

A bonyodalom nem abból adódik, hogy Grayling rosszul mérte fel képességeit, és mégsem alkalmas ilyesfajta pályamódosításra, hanem hogy a fedélzeten, illetve a hajóval felkeresett úticélokon valahogy állandóan holttestekbe botlik. Rendkívüli szerencséje, hogy a hajó első tisztje, Kate Woods nemcsak azzal van elfoglalva, hogy minél előbb megszerezze kapitányi képesítését, hanem a bűn elleni hajszába is szívesen beszáll főszereplőnk oldalán.

Woods és Grayling, meg a mediterrán naplemente

Graylinget Shayne Ward játssza, akit hazájában (Nagy-Britannia) a második X-Factor győzteseként ismert mindenki, szólóénekesként. Kiadott négy lemezt, turnézott is velük, ám a 2010-es évek közepén inkább a színészettel kezdett foglalkozni. 2015-2018 között szerepelt a nagy múltú brit sorozatban, a Coronation Streetben, és elég szórakoztató ember lehet, mert a legendásan piszkálódó brit bulvársajtó felvetéseire, miszerint jól meghízott ez idő alatt, annyit mondott, hogy túl jól főztek a tévéstúdió kantinjában. Egyébként kétgyerekes apa, társa Sophie Austin színésznő – az Instagramján sok belátást enged a bájos családi életébe. A hajó első tisztjének, Kate Woodsnak a szerepében Catherine Tyldesley látható, aki Warddal három évig dolgozott a Coronation Streetben. 2006 óta tévés színész, egyébként ő is kiadott már egy lemezt.

A Halál a tengeren 2023 októberében debütált az angol Channel 5-on, arról egyelőre nincs szó, hogy lesz-e folytatása. Az egyelőre nyolc epizódból álló sorozat minden része más festői helyszínen játszódik, szóval nem véletlen, ha gondolatban az Álomhajóval kapcsolják össze – bár abban ritkán kerülnek elő hullák, illetve fakadnak dalra a fontosabb szereplők.

Woods és Grayling a hajó gyomrában

Maga a forgatás egyébként hat hétig, az MSC Virtuosa nevű hajóján zajlott, amely Southamptonból indulva hagyta maga mögött Anglia kikötőit és hatezer utast szállított – akár önök is jegyet válthatnak rá. Tehát ami elvileg a hajón játszódik, azt a valóságban is ott vették fel, egyébként pedig nyolc országban rögzítettek jeleneteket. Ha pedig rápillantanak a stáblistára, nem nehéz kiszúrni, hogy rengeteg magyar dolgozott ezen a forgatáson; a sminkestől a kellékesen át a kamerákat kezelő szakemberekig.

A Halál a tengeren első része március 15.-én, pénteken 19:05-től látható a TV4-en.